Sokszor a kukoricatermelőknek újabb kihívásokkal is szembe kell nézniük, úgymint az újonnan megjelenő gyomfajok, a gyomirtási technológiák folyamatos változása, a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni állománykezelések nehézségei, vagy az egyre nagyobb jelentőségű mikotoxin-szennyezés. A termelés során elsősorban az időjárási szélsőségek (főleg a vízhiányos időszakok) azok, amelyek jelentős mértékben hatnak a termésre, de a károsítók is lényegesen csökkentik a termés mennyiségét és negatívan befolyásolhatják a minőséget is. A kukorica termesztése során e károsítókkal szemben kiemelt fontosságú az, hogy az integrált növényvédelem lehető legtöbb elemét felhasználjuk és lehetőség szerint a kémiai védekezést minimalizáljuk. A kukorica integrált növényvédelmében a gyomszabályozás egy nagyon lényeges elem, amelyet ki kell egészíteni a kórokozók és kártevők elleni hatékony védekezésével.

A növényvédelmi szempontból kiemelendő kártevők a kukoricabarkó, a fritlégy, az amerikai kukoricabogár, kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke.

A kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) fő kártételét a kifejlett imágó idézi elő. A kukorica csírázó állapotában rágja meg a szárát/levelét, aminek következtében a növény elpusztul és ezzel hiányos tőállományt tud előidézni. A nagyobb növényen a kártételének mértéke már kisebb, mivel ekkorra már kinő a növény a „kártevő foga alól”. A lárvák a kukorica hajszálgyökereit támadhatják meg, de kártételük kis jelentőségű. Tömeges megjelenésének kedvez a száraz tavaszi időjárás. Rendszeres szántóföldi szemlével megállapíthatjuk a kártételének a mértékét. Védekezhetünk ellene vetésváltással, optimális időben elvégzett vetéssel, inszekticides vetőmagcsávázással, talajfertőtlenítéssel, tömeges megjelenése esetén pedig rovarölő szeres permetezéssel a kifejlett bogarak ellen.

A fritlégy (Oscinella frit) nemcsak kukoricában, hanem kalászosokban is okozhat kárt. Évente több nemzedéke (3-4 nemzedék) is van. A kukoricát az 1. nemzedék lárvái (nyűvei) támadják meg, amikor a növény 1-2 leveles fejlettségű. A kártétele a hajtáscsúcs jellegzetes, deformált növekedése, csavarodása, súlyosabb esetekben a fiatal növény pusztulása is megfigyelhető. Általában a kártétele foltokban jelentkezik. A fritlégy elleni védekezés alapja az optimális időben elvégzett vetés, megfelelő tápanyagellátás, rovarölő szerrel csávázott vetőmag használata és indokolt esetben a legyek elleni, inszekticides állománykezelés.

A kukorica egyik fontos kártevője az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera). Ez a faj Amerikából lett behurcolva Európába. Magyarországon 1995-ben találták meg az első példányokat, de azóta az ország egész kukoricatermő területén megjelent. Fő probléma az, hogy a bogár és a lárva is egyaránt károsítja a kukoricát. Egynemzedékes faj, és a tojásokkal telel át a talajban. A lárvák május körül kelnek és a kukorica gyökérzetén fejlődnek. Kezdetben a fiatal, majd később a vastagabb (pányvázó) gyökereket is megtámadják, aminek következtében a növény nem képes önmagát megtartani, és megdőlve, úgynevezett „hattyúnyak” tünet alakul ki.

A bogarak kezdetben a növénynek a leveleit hámozzák, majd virágzáskor a pollent is fogyasztják. Nagy veszélyt jelentenek a csőre is, mivel a bibeszálat (bajuszt) is megrághatják és kötődési problémákat eredményeznek. A kukoricabogár elleni védekezés csak kombináltan végezhető el. Az agrotechnikai (pl. vetésváltással), kémiai (pl. talajfertőtlenítéssel, inszekticides csávázással, állománykezeléssel) és a biotechnológiai (toleráns hibridek használata) védekezési módszereket együttesen kell alkalmazni a károkozás mérséklése érdekében.

A kártevők közül jelentős faj még a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) is, amely fejlődése során a hőmérsékletre érzékeny, tehát elterjedését ez jórészt meghatározza. Magyarországon kétnemzedékes, viszont a felmelegedés kedvez számára és sok esetben egy csonka harmadik nemzedéket is megfigyelnek a szakemberek.

Az első nemzedéke a fiatal kukoricát támadja meg júniusban, ahol a hernyók a leveleket rágják, majd később a szárba is berághatják magukat, ahol gyengíthetik azt, illetve sebzést/fertőzési kaput képesek nyitni a kártételükkel. A második nemzedéke a kukoricacsövet támadja meg, ahol megint kaput nyit a sebparazita kórokozók számára, aminek következtében a kártétele fokozódik és ezzel a mennyiségi kár mellett minőségi leromlást (toxinszennyeződést) is tud okozni. A kukoricamoly elleni védekezés egyik fontos eleme az előző évről a talajon maradt szármaradványok kezelése. Erre szigorú előírás/jogszabály is vonatkozik, miszerint április 15-ig az előző évi kukoricaszárat legalább 10 cm mélyre le kell szántani. Ezzel a szárban telelő kukoricamolyt el tudjuk pusztítani. A biológiai lehetőségek közül több irány is lehetséges, ezek egyike a petefürkész darazsak használata, illetve a Bacillus thüringiensis (Bt-toxin) kijuttatása. Kémiailag is lehet védekezni, de sok esetben a kártételének mértéke ritkán haladja meg a gazdasági küszöbértéket árukukoricában, emiatt nem sűrűn használják. A csemegekukoricában viszont egy sarkalatos pontja a növényvédelemnek a molykártétel kivédése.

A gyapottok bagolylepke (Helicioverpa armigera) egy vándorfaj, elsősorban a mediterrán területeken gyakori. Sok tápnövénye van, köztük a kukorica is. Magyarországi jelenlétét már régóta megfigyelték, de tömeges megjelenésének kedvez az éghajlatváltozás. A kukoricát elsődlegesen a virágzás és a csőfejlődés időszakában károsítja, amelyért elsősorban a gyapottok bagolylepke 2. és 3. nemzedéke felelős. Az eredményes védekezés kulcsa a megfelelő időben elvégzett rovarölő szeres kezelés, amelyet előrejelzésre kell alapozni. Az elhúzódó peterakás és kelés a pontos védekezést meg tudja nehezíteni, illetve sok esetben kétszeri védekezést tesz szükségessé. A biológiai védekezési lehetőségek között szerepel a petefürkész darazsak használata, amivel jelentősen lehet csökkenteni a kikelt hernyók számát.

A kórokozók tekintetében az egyik legfontosabb a csírapusztulást és csőpenészt okozó fuzáriózisok, valamint az egyre melegebb időjárásban előre törő üszögbetegségek, különösen a golyvásüszög. 

A csirakori rothadást előidézői gombafajok, amelyek a Fusarium, Bipolaris, Pythium, Rhizoctonia és Penicillium fajok külön-külön, vagy akár együttesen is károsító gombafajok, amelyek jórészt a talajból fertőznek. A csírakori betegségek felerősödését elő tudjuk segíteni a túl korai vetéssel, vagy ha a talajunk sokáig hideg, amelynek következtében a magok kelése elhúzódó, valamint ezt tetézi a levegőtlen (tömődött) talajállapot. Ezt el tudjuk kerülni a vetőmag csávázásával és megfelelő időben elvégzett vetéssel.

Kukorica fuzáriumos betegségét több fuzárium faj is okozhatja, mint pl. Fusarium graminearum, F. monoliforme, F. subglutinans, F. avenaceum, F. culmorum, F. poae. Ezek a kórokozók képesek megtámadni a fiatal csírázó magokat, valamint a kukoricán szárkorhadást és csőpenészesedést okozhatnak. Veszélyük, hogy a tenyészidőszak egészében aktívak, tehát a csírázástól teljesen a csövek beéréséig fertőzőképesek. A legnagyobb kárt a csőpenészesedéssel tudja okozni, mivel a fuzárium gomba egyik önvédelmi mechanizmusa az, hogy toxinokat termel (pl. DON, Zearalenon, T2 stb.), amelyek a melegvérű szervezetekre is veszélyesek. Ezzel jelentős élelmiszer-biztonsági, illetve takarmányozás-higiéniai problémákat képes okozni. Vannak közöttük olyanok, amelyek vetőmaggal, talajból, illetve sebzéseken keresztül képesek a növényt megbetegíteni.

A fuzáriumok elleni védekezés nem egyszerű, de a fertőzés mértékét tudjuk csökkenteni megfelelő vetésváltás betartásával, egészséges vetőmag használatával, valamint a vetőmagcsávázás is kiemelt jelentőségű. A fertőzési kaput nyitó kártevők (pl. kukoricamoly, gyapottok bagolylepke stb.) ellen inszekticides állománykezeléssel védekezhetünk. Manapság egyre nagyobb szerepet kap a biológiai alapú védekezés. Vannak már olyan engedélyezett, hiperparazita gombafajokat tartalmazó készítmények, amelyek már jelentős mértékben is képesek visszaszorítani ezeket a veszélyes kórokozó gombafajokat.

A kukorica golyvásüszög (Ustilago maydis) a gazdák által már régóta ismert betegség, amelynek jelentősége nő az egyre melegedő időjárásnak köszönhetően. Szerencsére manapság a takarmánykukoricában a jelenléte csökkent (ez jórészt a vetőmagcsávázásnak és a rezisztens hibridek megjelenésének az eredménye). A csemegekukoricában viszont továbbra is egy fontos betegség. A növénynek bármely föld feletti részét képes megtámadni a kórokozó. Látványos tünete az ezüstös-fehér hártyával határolt golyvák, amelyek a növény különböző részein jelennek meg. Az ezekből kiszabaduló üszögspórákkal telel át, és a következő években ezek hatolnak be a növényekbe a sebzéseken keresztűl. A fertőzés mértékét fokozza a túl sűrű növényállomány, a rovarrágás, a jégverés és a túlzott N-ellátás. A hatékony védekezés alapja a megfelelő agrotechnikai elemek használata (pl. vetésváltás, mélyszántás, rezisztens hibridek használata stb.), valamint a vetőmagcsávázás és újabban a fungicides állománykezelés.

Emellett több károsító is megjelenhet a kukoricában, viszont a védekezések fő irányát az előbb felsorolt kártevők és betegségek határozzák meg.

Az integrált gyomszabályozás napjainkban a kukoricában egyre inkább egy összetett rendszer, amelyben a különböző termelési műveletek szinkronba hozásával a gyomok kártétele lényegesen lecsökkenthető. Ennek megfelelően a következő termesztéstechnológiai alapelveket kell szem előtt tartani:

• megfelelő vetésváltás használata,
• a veszélyes- és nehezen irtható gyomfajok elszaporodásának megakadályozása,
• megfelelő hatásmóddal rendelkező herbicidek használata,
• gyommagmentes vetőmag és trágya használata,
• optimális növényszám, valamint vetésidő alkalmazása,
• megfelelő tápanyag-utánpótlás,
• megfelelő mechanikai védekezési elemek használata stb.

A kukoricában számos fontos gyomnövénnyel találkozunk. Ezek között lehetnek egy- és kétszikű fajok, valamint lehetnek egyéves (magról kelő) és évelő gyomnövények. A kukorica gyomirtását leginkább az egyszikű gyomok jelenléte határozza meg. Emellett megjelennek a nehezen irtható gyomnövények is, amelyek közé azokat a gyomnövényeket soroljuk, amelyeknél az alapkezelés hatástalan, vagy csak részleges hatású. Az ilyen fajok általában mélyről képesek kicsírázni (pl. szerbtövis, csattanómaszlag, parlagfű, selyemmályva stb.), vagy évelő gyomnövények (pl. mezei aszat, apró szulák, hamvas szeder stb.). E gyomok ellen alap- és állománykezelés komplexen szükséges.

A klímaváltozás hatással van a gyomnövényekre is, amelynek következtében az elmúlt évtizedekben egyre újabb invazív gyomfajokkal találkozunk kukoricában. Ilyenek például az ázsiai gyapjúfű (Eriochloa villosa [Thunb.] Kunth), köles fajok (Panicum spp.), parlagi rézgyom (Iva xanthiifolia Nutt.) vagy a mandulapalka (Cyperus esculentus L.).

Az invazív gyomnövények elleni védekezés (sok esetben) nem hoz csak részleges eredményt. Ezért ezeknek a fajoknak az elterjedését célszerű volna preventív módon megelőzni, hogy újabb területekre ne jussanak el, viszont a napjaink szántóföldi növénytermesztési gyakorlata sokszor ezt nem támogatja. Ennek következtében ezeknek a fajoknak a térnyerése fokozódik és az ellenük való védekezés nem megoldott.

Összeségében a kukorica Magyarországon egy fontos termesztett növény, amelynek termesztése jól gépesíthető és a vetésforgóba is jól beilleszthető. Mivel nagy területen folyik a termesztése, ezért számos károsítója képes felszaporodni, amelyek ellen egyre komplexebb védekezési technológiákat kell összeállítani.

Szerzők: Szilágyi Arnold, Radócz László, Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Növényvédelmi Intézet