Luxuskrém vagy tömegtermék: kik nyernek a natúrkozmetikumok trendjével?
Növényi olajakat nagy mennyiségben inkább a kisebb kozmetikai gyártók használnak, ők azonban komoly kockázatot is vállalnak ezzel.
Növényi olajakat nagy mennyiségben inkább a kisebb kozmetikai gyártók használnak, ők azonban komoly kockázatot is vállalnak ezzel.
Az olaj csak a kezdet: az iráni háború kihat a termelők költségeire és a terményárakra is.
A kender az emberiség egyik legősibb és legsokoldalúbb kultúrnövénye, amely napjainkban újra felkapott lett.
Oroszország biztonságban tudja Kínába irányuló nem génmódosított szójababexportját, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Kína között új megállapodás született.
A vámháború újabb fejezeteként Donald Trump belengette a kínai sütőolajimport leállítását.
A kókuszolaj ára rekordmagasságba emelkedett Ázsiában, ahol a legnagyobb fogyasztó, India vezeti a drágulást.
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a termelőknek nemcsak a hozamcsökkenéssel kell számolniuk, hanem a feldolgozhatóság és a minőség romlásával is.
Harminc országba szállítja majd Győrből az új, burgonya alapú snackjét az Intersnack.
A lenmag az egyik legrégebbi termesztett növény, melyet táplálkozási és gyógyászati célokra is használnak.
A lenmagot és lenolajat már az ókorban is ismerték, és máig széles körben alkalmazzák gyógyászati és táplálkozási célokra.
Az élelmiszerhamisítás alja, amikor olyan anyaggal oldják meg a tömeg, vagy térfogatnövelést, ami ráadásul még egészségre káros.
A Spanyolországból érkezett olajfák jól alkalmazkodnak a Balaton-felvidék körülményeihez.
A FAO cukorárindexe esetén volt szeptemberben a legnagyobb növekedés 10,4 százalékos az előző hónaphoz képest.
A pálmaolaj szinte mindenben megtalálható, az élelmiszeripari- és a kozmetikai termékekben is.

Indul a fészkelő erdei fülesbaglyok országos lakossági felmérése Magyarországon.
Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.
A nyári kapás növények a vetés óta alig vagy egyáltalán nem kaptak természetes öntözést, és az őszi vetésekre vonatkozóan is egyre többfelé tapasztalható aszály.
A külpiaci terjeszkedés ma már nem csupán lehetőség, hanem stratégiai irány a hazai agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára.