Bréking! Újabb magyar telepen bukkant fel a madárinfluenza
A fertőzött állományok leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek.
A fertőzött állományok leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek.
Magyarországon is nagymértékű volt 2019-ben a burgonya barna gumórothadása.
Útmutató készült a sertések környezetének gazdagításához.
Érdemes előre gondolkodni.
Több növényvédő szer szükséghelyzeti felhasználását is engedélyezte a NÉBIH.
Hogyan bírkóznak meg a magyar élelmiszeripari cégek az új előírásokkal?
Lecsapott a Nébih Állami Halőri Szolgálata.
Újabb feketelistára került fel a hazai szárnyas.
A horgászok segítségét kéri a Nébih Állami Halőri Szolgálata.
Március 31-ig nyújthatók be az előpályázatok.
Egyelőre csak néhány megyében látványos mértékű.
Útmutatókat készített a Nébih.
Itt van minden, amit a betegséről tudni kell.
Mutatjuk, mi a teendő, ha bejut a fertőzés a telepre.
Néhány ország korlátozó intézkedéseket vezetett be a madárinfluenza miatt.
Országszerte zártan tartást rendeltek el a madárinfluenza miatt.
Sok volt a lejárt termék.
Ezekkel a kérdésekkel vége a visszaéléseknek.
Hajdú-Bihar megyében is megjelent a madárinfluenza.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előrejelzést tett közzé arról, milyen árvaszúnyog rajzás várható idén.
Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.
100-nál is riasztást adtak ki egy év alatt az élelmiszerekben talált nehézfémek miatt az EU-ban 2024-ben.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
Több tényező együttes hatása löki felfelé a marhahús árát az Egyesült Államokban.