2024. május 12. vasárnap Pongrác
Illegális horgásztóra bukkant a hatóság: ki nem találnád, mit találtak benne

Illegális horgásztóra bukkant a hatóság: ki nem találnád, mit találtak benne

agrarszektor.hu
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ), lakossági közérdekű bejelentés alapján, mintegy 11 tonna hal illegális telepítését tárta fel a Délegyháza külterületén található, nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen. A jogszabálysértést ráadásul az is tetézte, hogy a telepítés során idegenhonos halak is kerültek a horgásztóba. A Nébih az elkövetőt halgazdálkodási bírsággal sújtotta, ezenkívül a betelepített halak származásának igazolásáig teljes halászati-horgászati tilalmat rendelt el a tavon.

Elektronikus levélben jutott el a Nébih-hez az a lakossági bejelentés, mely szerint Délegyháza külterületén illegálisan működik egy horgásztó, amelybe rendszeresen történik haltelepítés is - írja a hatóság. A bejelentés alapján az állami halőrök helyszíni ellenőrzést végeztek a jelzett területen. A szakemberek a vizsgálat során megállapították, hogy az érintett vízterület nem szerepel a halgazdálkodási vízterületek nyilvántartásában.

Nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterültbe - a vonatkozó törvény alapján - tilos halat telepíteni. A jogszabályi tiltás ellenére, azaz halgazdálkodási jogosultság hiányában, a tulajdonos mintegy tizenegy tonna halat szállított a nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületbe. Tovább súlyosbította ezt a szabályszegést, hogy az illegálisan telepített állományban idegenhonos halak is vannak, amelyeket még a halgazdálkodásra jogosultak is csak külön engedély birtokában telepíthetnek.

A Nébih eljárást indított az elkövetővel szemben, továbbá felszólította, hogy igazolja a halak származását. Az ügyfelet a Nébih halgazdálkodási bírsággal sújtotta, és mivel az ügyfél 8 tonna hal eredetét nem tudta dokumentumokkal alátámasztani, a Nébih teljes halászati-horgászati tilalmat rendelt el az ügyben érintett vízterületen. A halak származásának felderítése folyamatban van. Tekintettel arra, hogy a tulajdonos nem jelentette be a hatóság felé, hogy olyan vízterülettel rendelkezik, ahol a hal életfeltételei adottak, a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala - a Nébih határozatának kézhezvételét követően - a vízterületet hivatalból nyilvántartásba vette.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?