Ilyen fokhagymával vannak tele a boltok: olcsó, de vannak vele gondok
A kínai import növekedése fokozatosan gyengítette az andalúz áru korábbi, stabil pozícióját a kontinensen.
A kínai import növekedése fokozatosan gyengítette az andalúz áru korábbi, stabil pozícióját a kontinensen.
A kínai mezőgazdasági minisztérium a 2025-re kitűzött termelési kvóták betartására szólította fel a sertéstenyésztőket.
Török sajtóforrások szerint a Kreml megkezdte a hivatalos eljárást a Törökországból érkező paradicsomimport kvótájának növelésére.
A januárban bevezetett CBAM-rendszer bizonytalanságot és már érezhető áremelkedést hozott a műtrágyapiacon.
Komolyan visszavetheti az uniós tagállamok élelmiszer-termelését az EU-Mercosur megállapodás.
Súlyos védővámot vetett ki Kína a kvótán felüli marhahúsimportra január 1-jétől.
A Magyar Országos Horgász Szövetség Tisza-tavi Kirendeltsége több ponton is módosította a helyi horgászrendet.
Újítások is bekerültek az Európai Unió jövő évre vonatkozó halászati megállapodásába.
Az ukránokkal kötendő szabadkereskedelmi szerződést az EU 25 tagállama megszavazta, csak Magyarország és Szlovákia ellenezte.
Jogellenes a szén-dioxid-kvóta adóztatása az uniós bíróság főtanácsnoka szerint.
Végül mégis létrejöhet az Európai Unió és a Mercosur-országok közötti, sok vitát kiváltó kereskedelmi megállapodás.
Változtatna a mezőgazdasági exportpolitikáján Ukrajna, miután hamarosan megszűnhet a vámmentes hozzáférése az uniós piacokhoz.
Az Európai Unió újra bevezeti az ukrán mezőgazdasági termékek importkvótáit, ami további kihívást jelent a háború sújtotta ország gazdasága számára.
Az Európai Parlament megszavazta az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes importjának további egy évvel történő meghosszabbítását.
Közöljük a tulajdonos az energiaügyi -, valamint az agrárminiszternek írott levelét – a júliusi kormányrendelet miatt veszteséges lett a termelés.
Határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól a V4-es országok agrárkamarái.
Az Európai Bizottság javaslatot tett az EU-ba irányuló ukrán exportra vonatkozó behozatali vámok, kvóták és piacvédelmi intézkedések felfüggesztésének...

Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel
Tavaly mind a hazai salátaexport, mind pedig a behozatal volumene jelentősen csökkent.
Nem lehet úgy gazdálkodni, hogy az inputanyagokat nem megfelelően, kellő minőségben és szaktudással jutattjuk ki.
A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée fitoplazma (FD) a szőlő egyik legsúlyosabb zárlati károsítója.
Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.