Nagy lépésre szánta rá magát a multi: termeltetési szerződéseket kötne a magyar kistermelőkkel
2017 óta egy csomagolóüzem is fogadja a kistermelői tételeket
2017 óta egy csomagolóüzem is fogadja a kistermelői tételeket
Ez az afrikai sertéspestis mérlege Ázsiában.
Folytatódik a kamara "Tanuljunk együtt!" programsorozata.
Elindította a kis- és közepes termelőket éttermekkel közvetlenül összekötő magyar Supp.li startup online piacterét. A cég 144 millió forintos befektet...
Kamarai tagok, elsősorban kistermelők és mikrovállalkozások jelentkezését várják az ausztriai AB HOF kiállítás megtekintésére, a Nemzeti Agrárgazdaság...
Háromszorosára nőtt a számuk 2010 óta az agrártárca adatai szerint.
A főváros közelében csapott le a Nébih.
Egyre több az országban a kistermelői piac és a kistermelő, utóbbiak száma 2010 óta megháromszorozódott és számuk most 17 ezer felett van – közölte a...
Háromszáz termelői piac működik az országban.
Mintegy 100 millió forintra tehető a kár.
A termelők egy része nem elégedett. Az állami cég szerint nem volt probléma.
A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatást adott ki a mezőgazdasági kistermelői rendszerben részt vevő gazdálkodók részére a 2017. évi egyszerűsítet...
Egyszerűen átcsomagolta a termékeket egy kistermelő.
Felhívjuk a mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszer keretében igénylők figyelmét, hogy a 2016. évi egységes kérelemben megszemélyesített táblák...
A helyi termékekről készítették a kistermelőknek.
Thaiföldi alapanyagot is használt a lekapcsolt vecsési termelő.
A mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszer 2015-ben indult új jogcím, az első támogatási évben a rendszerbe 50755 ügyfél jelentkezett be. Részfiz...
Több piacon is árult a lebukott kistermelő.

Ha mégis ragaszkodunk bizonyos terjeszkedő fajokhoz, érdemes őket cserépbe ültetni vagy gyökérgáttal körbevenni.
Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, de kisebb csapadék legfeljebb elvétve alakulhat ki
Indul a fészkelő erdei fülesbaglyok országos lakossági felmérése Magyarországon.
Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.