Súlyos vírus terjed Magyarországon: újabb eseteket azonosítottak
Újabb területen jelent meg a madárinfluenza, és a napokban egy budapesti állatmenhelyen is igazolták a kór jelenlétét.
Újabb területen jelent meg a madárinfluenza, és a napokban egy budapesti állatmenhelyen is igazolták a kór jelenlétét.
Egy kilencéves kislány is elkapta a madárinfluenzát Ecuador egyik tartományában.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közleményében jelentette be a változásokat.
A magyar vágott liba és kacsa nagyon erősen export orientált, nagyvonalakban azt lehet mondani, hogy 80 százaléka az külföldre kerül.
Megállíthatatlannak tűnik a pusztító madárinfluenza, egyre több telepen jelenik meg.
Újabb járvány jelent meg Magyarországon, egyelőre csak a víziszárnyasok között mutatták ki a kórt.
Súlyos helyzetben vannak a baromfitenyésztők itthon, lépni kell, ha nem akarnak még nagyobb bajt.
Változtak a vízibaromfi állományok betelepítési feltételei Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyékben.
Éves alapon a hazai növekedés az ötödik legmagasabb volt, lényegesen meghaladva az uniós átlagot, negyedéves alapon a sereghajtók közé tartozott az aszálynak köszönhetően.
Folytatódik az árhorror, egekbe kúszhat fel karácsonyra az ünnepi húsok ára itthon.
Csongrád-Csanád megyét is elérte a madárinfluenza vírusa, rengeteg állatot kell leölni.
Újra felütötte fejét a madárinfluenza itthon, új intézkedéseket rendeltek el két megyében is.
Itt a figyelmeztetés: télen is gondoskodni kell az élelmiszerek megfelelő tárolásáról és a higiénáról, így őrizhető meg a Listeria-mentesség.
A koronavírus-járvány után újabb pofont kaphatnak az energiaválság miatt ezek a borászatok is.
Továbbra sem biztató az európai madárinfluenzahelyzet, sőt, újabb problémákra lehet számítani.
Kemény időszakon van túl a magyar baromfiágazat, ami pedig biztos, hogy nem lesz könnyű felállni.
Éhezés fenyegeti Kelet-Afrikát, ezzel együtt súlyosbodik válság a 19 „élelmezési gócpont” országban.
A GUS adatai szerint nem feltétlenül a 0%-os ÁFA a zöldség-gyümölcsfogyasztás növeléséhez vezető út, legalábbis nem önmagában.
Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat hazánkban.
Természeti tragédia fenyeget az északi-tengeri Farne-szigeteket.
Nagy István bejelentette, hogy 15,6 milliárd forint támogatást nyújt a kormány bemutatóüzemek létesítésére.
Az ország több pontján nagy volt a szárazság, de az elmúlt napok csapadéka jól jött a földeken.
A szakember szerint nem biztos, hogy a magyar gazdáknak a jövőben is a kukoricatermesztésre kellene koncentrálniuk.
Akár 700-800 ezer forintot is lehet külföldön mezőgazdasági idénymunkával keresni, de nem árt résen lenni.
Az egész országra sárga és narancssárga figyelmeztetést adtak ki a heves esőzések miatt.