Áttörés jöhet a magyar földeken: így oldanák meg a gazdák legnagyobb gondjait
Számos megoldást kínálnak a gépek a mezőgazdaságban.
Számos megoldást kínálnak a gépek a mezőgazdaságban.
Eddig tartottak a jó évek.
Meglepő adatokat közölt a KSH.
Felszólította az Agrárkamara a Bizottságot.
21 éves csúcsot döntött a decemberi inflációs adat Lengyelországban.
A kereskedőket egyáltalán nem fogja megrázni az intézkedés.
Ez év február 1-jétől hat élelmiszer-termék árát rögzítik a tavaly október 15-i szinten, vagyis élelmiszerárstopról döntött a kormány – jelentette be...
Indítványt nyújtott be Lengyelország az Európai Bizottságnak.
Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának bu...
2021 júliusában 3,1%-kal kerültek többe az élelmiszerek, mint tavaly ugyanekkor.
Az energiaárak növekedése az élelmiszeriparban is megjelenhet.
Az idén erőteljesen, 6,6 százalékkal nőhet a bruttó hazai termék (GDP), a harmadik negyedévben a GDP már elérheti a járvány előtti szintet – ismertett...
Az átlagosnál is nagyobb mértékben drágulhatnak idén az élelmiszerek.
Két tényező hajtotta az egekbe a magyar gyümölcsárakat.

Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.
A nyári kapás növények a vetés óta alig vagy egyáltalán nem kaptak természetes öntözést, és az őszi vetésekre vonatkozóan is egyre többfelé tapasztalható aszály.
A külpiaci terjeszkedés ma már nem csupán lehetőség, hanem stratégiai irány a hazai agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára.
Lengyelországban a zöldség az idei szezonban komoly árnyomás alá került, amit egyrészt a vártnál nagyobb belföldi kínálat okozott.