Megfutamították a csaló álőstermelőket
Azzal, hogy publikussá tették a nyilvántartás egyes adatait.
Azzal, hogy publikussá tették a nyilvántartás egyes adatait.
Több tízezer őstermelő nem igényelt új igazolványt.
Öt évig érvényes a kártya alapú őstermelői igazolvány.
A rendszert kifejlesztő NAK szerint a tisztességes termelők jól járnak.
Őstermelőket érintő ügyben foglalt állást az agrártárca.
A közbeszerzés elhúzódása miatt kell várniuk az őstermelőknek.
Adócsaló álőstermelők miatt szigorítják az ellenőrzéseket.
Harcot indítottak az "álőstermelők" ellen.
"Komplex" razziákat is terveznek a hatóságok.
A meteorológiai szolgálat szerint az ország teljes területén heves zivatarok alakulhatnak ki.
184 millió új fát ültettek el Magyarországon az elmúlt években különféle programok keretén belül.
A tőrösdarazsak nélkülözhetetlen elemei a kiskertek, parkok, az ültetvények vegyszermentes, biológiai alapú rovarok elleni védelmének.
Európában is úttörő kezdeményezés valósulhat meg 2030-ra Észak-Franciaországban.
Közel háromszáz esetet azonosítottak az állategészségügyi hatóságok Kína nyugati részén.