Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2025.03.02. vasárnap
A reggel még erősebben felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, közben máshol is gomolyfelhők képződnek, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak
A reggel még erősebben felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, közben máshol is gomolyfelhők képződnek, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak
A keleti, északkeleti harmadban a köd, illetve az alacsonyszintű felhőzet a déli, kora délutáni órákig nagyrészt feloszlik
Történelmi mélypontra süllyedt a poszméhek száma az Egyesült Királyságban 2024-ben.
Keleten néhol 17 fokig melegedett a levegő, a Dunántúlon helyenként viszont az 5 fokot sem érte el a csúcshőmérséklet tegnap.
Csütörtökön esősen, pénteken pedig ködösen indult a reggel a Dunántúl nyugati tájain.
Két megyére is figyelmeztetést adtak ki a tartós, sűrű köd miatt Magyarországon.
A felhőzet- és csapadékzóna kelet felé elhagyja az országot, legkésőbb a déli órákra Szabolcsban is eláll az eső
Március elejére elvonulnak az esőfelhők hazánkból, és ismét egy szárazabb időszak fog beköszönteni.
Lengyelországban a tavalyinál nagyobb termés, a visszaeső export és a meglóduló import együttes következményeként áresés figyelhető meg.
Erősen felhős vagy borult, párás idő lesz, csak a Tiszántúlon lehet néhol kevés napsütés
Az elmúlt két év kivételes volt, de az idei évben teljesen más a helyzet, mint tavaly: Európa egy jól ellátott piaccal áll szemben.
Görögországban komoly gondban vannak a krétai paradicsomtermesztők, és ezen az alacsony felvásárlási árak sem segítenek.
Keleten, délkeleten még élvezhetjük a simogató napsugarakat, az ország nagy részén viszont a felhők kerültek túlsúlyba, többfelé eleredt az eső.
Tavaszi felmelegedés jön jövő héten, szép napos időjárásra van kilátás itthon, egyre magasabb hőmérsékletekkel.
Az átlagoshoz képest 10-15 nappal tart előrébb a gyümölcsfák virágzása Pugliában.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Tiszántúlon viszont szakadozottabb lesz a felhőzet

A homoki árvalányhaj nyerte el az év vadvirága címet a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület által szervezett szavazáson.
2025. október 23-án az Európai Parlament elfogadta az Európai Talaj Monitoring és Reziliencia Irányelvet, mely 2025. december 16-án hatályba is lépett.
A Rövid Ellátási Láncok fejlesztése felhívás célja olyan együttműködések kialakításának támogatása, amelyek a termelők közös piacrajutását segíti.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábbi elnöke egy budapesti szórakozóhelyen több személyt bántalmazott.
Az elmúlt év végén módosult az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény, azonban nem minden módosítás lépett életbe a jogszabályok kihirdetése után azonnal.