Óriási csapadékhullám jön: mutatjuk, hol lesz a legdurvább eső itthon
Február végéig, azaz péntekig akár 30 milliméternyi eső is lehullhat az ország egyes részein.
Február végéig, azaz péntekig akár 30 milliméternyi eső is lehullhat az ország egyes részein.
Hat megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a sűrű, tartós köd veszélye miatt.
Napközben javulnak a látási viszonyok, illetve a legtöbb helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számíthatunk
Alaposan megtörte Mátyás a jeget nyugaton, süt a nap és 15 fok van, nem mondható el azonban ugyanez a keleti régióról.
Elsőfokú figyelmeztetést és riasztást is kiadott a HungaroMet hétfőre hazánkban.
A délelőtt folyamán a csapadék fokozatosan megszűnik, délután már csak néhol az északkeleti határ közelében lehet gyenge havas eső.
Hazánk keleti felén, harmadán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, közben északnyugat felől egyre nagyobb területen elkezd szakadozni, főként az Észak-Dunántúlon csökkenni is a felhőzet
A középső országrészben akár tartósan borult maradhat az ég, másutt több-kevesebb napsütés várható
Napjainkban egyre ritkábban találkozni igazi fateknőkkel, amelyekben annak idején például disznóvágáskor a kolbászt keverték, a húst sózták.
Reggel a Dunántúl északkeleti részén és Budapest körül lesz csak felhősebb idő, végül ott is feloszlik a felhőzet, másutt derült lesz az ég
A legfrissebb előrejelzések azt mutatják, hogy nincs nagyobb csapadék a láthatáron.
Hazánk legnagyobb részén zavartalanul napos, a Dunántúl nyugati felén azonban felhős időre van kilátás, sőt a felhőzet kissé kelet felé terjed
Az „életerős talaj” legalább annyira különbözik a kimerülttől, mint az egészséges és a beteg ember.
A hazai lepkék tényleg érzik már, hogy mikor lehet vége a télnek Magyarországon?
Enyhülés érkezik a hétvégén, a nyugati országrészben lehetnek borultabb részek.

2025. október 23-án az Európai Parlament elfogadta az Európai Talaj Monitoring és Reziliencia Irányelvet, mely 2025. december 16-án hatályba is lépett.
A Rövid Ellátási Láncok fejlesztése felhívás célja olyan együttműködések kialakításának támogatása, amelyek a termelők közös piacrajutását segíti.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábbi elnöke egy budapesti szórakozóhelyen több személyt bántalmazott.
Az elmúlt év végén módosult az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény, azonban nem minden módosítás lépett életbe a jogszabályok kihirdetése után azonnal.
A vételi ajánlatot elektronikus úton, az Agrárminisztérium EPR felületén keresztül kell benyújtani.