Megtréfálhatja ez a hús az exportőröket
A szállítóknak észben kell tartaniuk, hogy Hongkong élelmiszerjogszabályai a darált húst tiltott húsnak számít.
A szállítóknak észben kell tartaniuk, hogy Hongkong élelmiszerjogszabályai a darált húst tiltott húsnak számít.
Különféle fegyvereket és több mint félezer lőszert találtak a hatóságok egy orvvadásznál.
A vizsgálatok során mindössze 51 kg terméket vontak ki a forgalomból, és 2 esetben indítottak eljárást.
Megjelent az Európai Bizottság legfrissebb döntése az géntechnológiával módosított kukoricával kapcsolatban.
A Bizottság tájékoztatja az engedély jogosultját és a tagállamokat a késedelemről.
Megjelent a Bizottság rendelete az izomaltulózpor új élelmiszerként történő forgalomba hozatalának engedélyezéséről.
A Balatonon helyenként kirakott sárga bója a hajózás elől elzárt téglalap alakú területet jelöli.
Elszaporodtak, és szinte egymást érik az út menti szamócaárusok a korán indult szezonban Magyarországon.
Egyszerűbbé válhat a jövőben a C és CE kategóriás vezetői engedélyek megszerzése Magyarországon.
Súlyosbodik a vaddisznóhelyzet Baranya megyében, ezért komoly döntést hozott a rendőrség.
Már nem sokáig lehet borszőlőültetvény létesítéséhez új telepítési engedélyt igényelni a hegybírónál.
A négynapos hétvégén 238 horgászt ellenőriztek a halőri alkalmazás szerint Hajdú-Bihar vármegyében.
Mintegy 100 hektárra elegendő növényvédő szert vont ki a hatóság Magyarországon.
A Nébih jelezte, hogy módosult a termésnövelő anyagokat érintő rendelet Magyarországon.
Vannak dolgok, amelyeket - legyenek bármennyire is szépek - tilos hazavinni a magyar erdőkből.
Az orosz invázió a természetvédelemben is hatalmas károkat okozott Ukrajnában.
A szarvasok április elejéig vetik le agancsukat, amelyek engedély nélküli gyűjtése a teljes erdei ökoszisztémát veszélyezteti.
Körbevették Rómát az egész országból érkező tüntető gazdák, több ponton elfoglalták a fővárosba bevezető utakat.
2023-ban több változtatás is megjelent, az egyik ilyen az úgynevezett Víz Keretirányelv betartására vonatkozik.
Továbbra is Bukaresten kívül tüntetnek a gazdák és fuvarozók, a parlament elé szervezett "politikai demonstrációtól" elhatárolódtak.
Az indiai lótusz gyönyörű növény, de a szakértők szerint károkat okozhat a hazai élővilágban.
Közel egy tonnányi őshonos halat őriznek a halőrök a Tisza árterében, amelyet idővel vissza fognak engedni a folyó vizébe.
Elárulta a szakértő, hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a fejlődést az állattartásban is.
A csökkenő kínálat miatt júliusban folyamatosan drágult a káposzta Lengyelországban.
Nagy segítséget kaptak a magyar gazdák a kertészeti termelés korszerűsítését célzó pályázathoz.