Brutális élelmiszerdrágulás jön Magyarországon: elkerülhetetlen az áremelkedés
Elkerülhetetlen, hogy emelkedjen számos élelmiszer ára.
Elkerülhetetlen, hogy emelkedjen számos élelmiszer ára.
A 43. héten megindultak felfelé a bárányárak.
Ezt már követni sem lehet.
Szűkös kínálat, tovább emelkedő árak.
Egyes termékeknél egy év alatt a 20%-os is meghaladta a drágulás.
Továbbra is komoly importra szorul az ázsiai nagyhatalom sertéshúsból.
Ennek később még komoly következményei lehetnek világszerte.
Úgy tűnik stabilizálódnak az európai bárányárak.
Nincs húshiány Magyarországon, csak a logisztikában voltak kisebb fennakadások.
A szakértők szerint 10%-kal megemelkedett az árak.
Idén már több traktor talált gazdára, mint tavaly.
Több mint ezer forintot is elkérhetnek majd érte.
A kínai gazdaság lassulásával 2014 elejétől lefelé vette az irányt szinte minden nyersanyag ára, legyen szó agrártermékről, ipari fémről vagy energiah...

Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.
100-nál is riasztást adtak ki egy év alatt az élelmiszerekben talált nehézfémek miatt az EU-ban 2024-ben.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
Több tényező együttes hatása löki felfelé a marhahús árát az Egyesült Államokban.
Több száz aktivista tüntetett hétfőn az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt a Bayer ellen.