Jön az árhullám, több településen is készültség van
Az érkező árhullámok miatt megkezdte működését az országos műszaki irányító törzs.
Az érkező árhullámok miatt megkezdte működését az országos műszaki irányító törzs.
A sok csapadék és az olvadó hó együttes hatása miatt áradnak a folyóink, több szakaszon harmadfokú a készültség.
Az európai gazdáknak és a szakpolitikának is feladják a leckét az árvizek az utóbbi években.
4 milliárd forintból valósult meg a Rába és a Rábca folyó mentesített öblözeteinek árvízvédelmi fejlesztése.
Módosult a kárenyhítéssel kapcsolatos végrehajtási rendelet, itt vannak az aktualitások.
Az elmúlt napok, hetek esőzései miatt harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Sajó teljes hazai szakaszán.
Hét év óta először Olaszország elvesztette vezető szerepét a bortermelői rangsorban.
A csapadékban gazdag nyár után azt gondolhatnánk, hogy idén őszre helyrebillent a természet egyensúlya. A látszat azonban csal.
A tavalyinál 12 százalékkal kisebb körtetermés várható 2023-ban Franciaországban.
Komoly következményei lesznek a Nova Kahovka-i gát összeomlásának az ukrán mezőgazdaságra nézve.
Raskó György agrárközgazdász szerint, ha nem tarjuk a vizet az országban, akkor a mezőgazdaságot érintő aszálynak súlyos következményei lesznek.
Hatékony vízgazdálkodási megoldásokat kíván a klímaváltozás, szükség van a vízpufferek mihamarabbi kialakítására.
Szükség van a vízpufferek mihamarabbi kialakítására.
Nem sokan gondolták volna idén, hogy decemberben belvíz lesz az Alföldön, és áradni fog a Tisza.
Egyre veszélyesebbé válik a Földön az élet a klímaváltozás miatt, és nemcsak az időjárási szélsőségek miatt.

Egyetlen év alatt megduplázódott egyes zöldségvetőmagok, például a zöldborsó ára.
A kormánybiztos szerint a 600 oldalas stratégiát három mondatban össze kell tudni foglalni ahhoz, hogy a fő célokat ne tévesszük szem elől.
Óriási az aggodalom Nebraskában, az Egyesült Államok második legnagyobb szarvasmarha-tenyésztő államában.
A napos, száraz időjárás egyre nagyobb területeken kiszárította az avart az elmúlt időszakban, ezért korlátozások jönnek itthon.
Brazília 2025-ben több mint kétszeresére növelte tojáskivitelét, és ezzel történelmi csúcsot ért el.