A számok nem hazudnak: egyre kevesebb ilyen földterület van itthon
A termőföldek ára csak úgy nő itthon, viszont vannak olyan területek, melyek évről évre csak fogynak.
A termőföldek ára csak úgy nő itthon, viszont vannak olyan területek, melyek évről évre csak fogynak.
Már a parlament előtt van a földforgalom és a földhasználat egyes kérdéseit módosító jogszabálytervezet.
Sok mindenre oda kell figyelnie annak, aki földet venne vagy éppen eladna Magyarországon.
Folytatódik az Agrárminisztérium földértékesítési programja: több ezer ingatlan kerül kalapács alá.
Egy bábolnai eset "idegesíti" az agrártárcát.
Negyven százalékkal nőttek az árak.
3 hektár alatt folytatódnak az eladások, de a vevőknek kell bejelentkezniük.
Bár az itthoni perekben rendre vesztenek, vitatják az állami földpályáztatást.
A gazdák nagy része kis területekhez jutott.
De a három hektár alatti területek eladását foytatják.
Összesen 270-300 milliárd folyhat be.
Lázár János szerint törvénymódosításra lehet szükség.
Megjelent a határozat az újabb állami földértékesítésekről.
Poprády Gézát nevezték ki a herceghalmi Agrosystem vezérigazgatójává.
Van elővásárlási nyilatkozat Lábodon, de az állam így is, úgy is bukik.
Csaknem 4 ezer hektárt bérel az államtól a herceghalmi Agrosystem Zrt.
A kormánybiztos mondja kell, mely állami földek kellenek Mezőhegyesen.
Az új mintagazdaságnak tartja meg a mezőhegyesi földeket a kormány.
Döntött a kormány az újabb árverések megkezdése előtt.
A leendő új mintagazdaság érdekében.

Az Európai Unió előzetes megállapodást kötött a génszerkesztett növények szabályozásáról.
Az idei fokhagyma szezont változó kereskedelmi dinamika, egyenetlen kínálat és árnyomás jellemzi, amit legnagyobb mértékben a kínai fokhagyma befolyásol.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2%-kal több az egy évvel korábbinál.
A forrást a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz keretéből nyerték el.
Az elmúlt időszakban az intenzívebben terjedő gombakórokozók miatt minőségi problémákkal is számolni kell a kukoricatermesztésben.