Optimum® AQUAmax® hibridek – termésbiztonság minden körülmények között

Agro Napló
Ha egy gazdálkodónak feltennénk a kérdést, mi a legfontosabb szempont számára a kukorica hibridek kiválasztása során, nagy valószínűséggel a termésbiztonság előkelő helyen szerepelne a válaszok sorában. 2013-ban nagyot lépett a Pioneer, bevezette az Optimum® AQUAmax® márkát, amellyel évről évre gyarapodó számban, pontosan olyan kukoricahibridek kerülhettek piacra, amelyek ezt, a gazdák számára olyan fontos termésbiztonságot nyújtják.

2013 tehát egy fontos mérföldkő volt a Pioneer kukoricahibridek forgalmazása terén. Akkor még csak jelképes, néhány ezer hektáros területen próbálhatták ki a hazai kukoricatermesztők az első Optimum® AQUAmax® hibrideket, de onnan kezdve minden évben jelentősen növekedő részaránnyal szerepeltek, míg mára a Magyarországon elvetett Pioneer kukoricák közül minden második hektár ebből a termékkörből kerül ki (1. ábra).

  1. ábra
Az Optimum® AQUAmax® hibridek részaránya a Pioneer kukorica hibridek értékesítésében

Milyen előnyöket kínál egy Optimum® AQUAmax® hibrid? A legfontosabb, hogy a gazda ezekkel a hibridekkel az időjárás kiszámíthatatlanságából adódó kockázatot csökkentheti, mert aszályos körülmények között is jól fog teremni a kukoricája, ugyanakkor egy jó évjárat esetén is a legjobbak között fog szerepelni a hibridje, tehát minden féle évjárat esetén maximalizálni tudja a kukoricatermesztés jövedelmezőségét. Ahhoz, hogy egy hibrid megkaphassa az Optimum® AQUAmax® márkanevet, szigorú belső, a Pioneer által kidolgozott kritériumrendszernek kell megfelelnie:

  • Aszályos körülmények között 5%-kal többet kell teremnie, mint az éréscsoportjában kiválasztott legjobb Pioneer és versenytárs teszthibridek.
  • Normál csapadékellátottság esetén 3%-kal magasabb termést kell hoznia, mint az előbb említett teszthibridek.
  • Az előbbi feltételeket két egymást követő évben is teljesítenie kell a jelölteknek.

A Pioneer Optimum® AQUAmax® hibridek nemesítése mögött már 50 éves kutatómunka áll. Ezek a hibridek csökkentik a szárazság okozta termésdepressziót jónéhány ezt segítő tulajdonság feljavításával, mint például az erős, mélyre hatoló gyökérzet, a szinkronizált virágzás, vagy a zöldszáron érés.       

Természetesen magunk is teszteljük hazai körülmények között kukorica hibridjeink teljesítményét. Megversenyeztetjük őket a saját nemesítői kísérleteinkben, továbbá a mindenki számára ismert, kitáblázott demó kísérleteinkben, a hivatalos regisztrációs kísérletekben és a szintén hivatalos GOSZ-VSZT posztregisztrációs kísérletekben is. Számunkra az a megnyugtató, amikor egy adott hibridünk minden felsorolt kísérletben a legjobbak között szerepel. Ez a biztosítéka annak, hogy nem árulunk zsákbamacskát és ha a termelő ezen hibridek közül választ, akkor a legnagyobb biztonság mellett teszi le a voksot. Nézzünk ezek közül néhányat:

A GOSZ-VSZT kukorica posztregisztrációs kísérletekben az elmúlt öt év alatt számtalan dobogós, de a legtöbb esetben első helyezést értek el Pioneer kukorica hibridek (2. ábra). Az ebben a versenyben felsorakozott hibridek 80%-a Optimum® AQUAmax® hibrid.

  2. ábra:
GOSZ-VSZT kukorica posztregisztrációs kísérletek Pioneer helyezettjei, 2014-2018

*AQ: Pioneer Optimum® AQUAmax® hibrid 

A saját kísérleteink legjobbjait illetően nincs meglepetés. A legjobb teljesítmények a P0023, a P0216, a P9911, P9903 és az elkövetkező évek nagy várományosa, a P9415 nevéhez fűződnek (3. ábra). 

3. ábra:
Pioneer Optimum® AQUAmax® kísérletek, 14 helyszín átlaga, 2018.

Az Optimum® AQUAmax® hibridek 2018-ban is a maximumot nyújtották! Ez a hibridkör a Kárpát-medence száraz, kontinentális klímájára lett nemesítve. Bármilyen is legyen az elkövetkező év időjárása, biztos lehet benne, hogy az adott körülmények között kimagasló termésekre lesznek képesek.

Dr. Piukovics László
Vetőmag termékmenedzser
Corteva Agriscience™
A DowDuPont™ Mezőgazdasági Üzletága

A cikk szerzője: Dr. Piukovics László

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Újdonságok az őszi Portfólió Farmokon

Újdonságok az őszi Portfólió Farmokon

A Corteva Agriscience idén ősszel három helyszínen, Szarvason, Dombóváron és Debrecenben tartotta meg szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi b...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?