Termelői csoportok alakítása és támogatásuk

Agro Napló
  Megjelent a 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet a termelői csoportok elismeréséről

A termelői csoport az azonos termék vagy termékcsoport szerint szerveződő termelők olyan együttműködése, amelyben piaci pozícióik megerősítése érdekében, az általuk önállóan végzett mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási alaptevékenységükhöz illeszkedő tevékenységre a rendeletben meghatározott szabályok betartásának vállalásával önkéntesen társulnak.

Termelői csoport a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény (szövetkezeti törvény) szerint megalakult, és a törvényben meghatározott tevékenységet végző szövetkezet lehet.

Egy adott termelői csoport csak egy termékre vagy termékcsoportra szakosodottan működhet.

A rendelet értelmében elismert termelői csoportnak a gazdasági tevékenysége során az alábbi célokat kell megvalósítania:

  • a termelői csoportban tagsággal rendelkező termelők termelésének és teljesítményének a piaci követelményekhez való igazítása,
  • az áruk közös forgalomba hozatala, beleértve az értékesítésre való előkészítést, az értékesítés központosítását és a nagy tételben vásárlók ellátását,
  • közös szabályok megállapítása a termeléssel, és különösen a betakarítással és a rendelkezésre állással kapcsolatos információk átadására vonatkozóan, vagy
  • egyéb, a termelői csoport által végezhető tevékenységek – különösen a vállalkozói és marketingkészségek – fejlesztése, valamint innovációs folyamatok megszervezése és előmozdítása.

A termelői csoportként történő elismerés fontosabb feltételei:

  • A szövetkezet taglétszáma (…) legalább tizenöt termelő legyen; a sertéságazatban legalább negyven termelő; a faiskolai termék és szaporítóanyag, a virág- és dísznövény valamint a fűszer- és gyógynövény, ökológiai termék ágazatokban az a szövetkezet is elismerhető, amelynek taglétszáma (…) legalább tíz termelő,


  • a szövetkezet a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény alapján mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősüljön, és a tagok által megtermelt, illetve feldolgozott, az elismerés iránti kérelem által meghatározott termék értékesítéséből származó, az elismerés kérelmezését megelőző lezárt évi nettó árbevétel elérje a táblázatban meghatározott összeget, ahol az árbevétel a tagok árbevételének összegeként is igazolható.
  • A termelői csoportnak a tagjai által termelt, az elismerés tárgyát képező termék értékesítéséből – beleértve a saját előállítású feldolgozott termékek értékesítését is – származó árbevétele nem lehet kevesebb, mint a szövetkezet által az elismeréssel érintett termék vagy termékcsoportra vonatkozó összes értékesítési árbevétel 50%-a.
  • Termelői csoportként csak 2014. január 1-je után bejegyzett szövetkezet ismerhető el.
  • A termelői csoport jegyzett tőkéje nem lehet kevesebb 1,5 millió forintnál.

A szövetkezetnek a termelői csoportként történő elismerés iránti kérelmét a Földművelésügyi Minisztériumhoz kell benyújtani.

A rövid ellátási lánc működtetése céljából elismert termelői csoport a Vidékfejlesztési Program 2014–2020 alapján sikeres támogatási projektet lezárt termelői együttműködés, amely legalább tíz termelő részvételével alapítható, és árbevételének el kell érnie a táblázat szerinti értéket.

Termelői csoportok létrehozásához és beruházásaikhoz jelentős támogatás igényelhető a Vidékfejlesztési Program keretében 2015–2020 között.

1. Vissza nem térítendő, az elismerést követő 5 éven keresztül igénybe vehető, az értékesítés (forgalom) alapján számított átalányösszegű támogatás.

Jogosultsági kritériumok:

  • A termelői csoport vagy termelői szervezet 2014. január 1-nél nem régebben alakult.
  • A földművelésügyi miniszter, mint illetékes hatóság, elismerte termelői csoportnak, vagy termelői szervezetnek.
  • Az elismert termelői csoport vagy termelői szervezet kkv-nak minősül.

A támogatás mértéke az adott évi támogatási vagy kifizetési kérelem benyújtását megelőző naptári évre vonatkozó termelési érték alapján kerül kiszámításra.

A támogatás éves összege nem haladhatja meg a 100 000 eurót.


2. Beruházásokhoz nyújtott magasabb összegű, illetve kiegészítő támogatás:

A „mezőgazdasági termelők egy csoportja” által megvalósított beruházásokhoz, pl. terményszárítók, tárolók, kertészeti, állattenyésztési (kollektív) beruházások esetén magasabb igényelhető támogatási összeg és +10 százalékpont támogatási intenzitás várható 2015–2020 között.

Dr. Weisz Miklós

AGRION Vállalkozásfejlesztő Iroda

A cikk szerzője: Dr. Weisz Miklós

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Működjünk együtt termelői csoportban!

Működjünk együtt termelői csoportban!

Az elmúlt év támogatási lehetőségeit és pályázatait áttekintve észrevehető, hogy a termelői csoport tagság sok pályázatnál pluszpontot jelent. De, hog...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?