• Anyaga: Korábban az aljzatbeton fölé 2-4 cm-es rétegben melegpadló réteget húztak (pl.: bodit, evetix, padozit), melynek hőelvezetési és fajlagos hőelnyelési tényezője megfelelt tulajdonképpen minden korcsoport számára. A hőelvezetés ugyanis akkor jó, ha az nem több az egészséges állat által termelt hőmennyiségnél. Ezeknek az anyagoknak a gyártása - forgalmazása megszûnt, maradt a beton, ami nagyon hideg, nagyon kemény és nem kopásálló. Almozás nélkül használata kritikus. Az aszfalt - ami még szóba jöhetne - hőre (testmelegre is) lágyul, gyûrődik, deformálódik.
• A padozatos tartás ilyen megközelítésből egyet jelent az almos tartással. Az almozás (leszûkítve: szalma) nagy előnye, hogy csökkenti a kritikus alsó hőmérsékletet (lásd: tûrési zóna alsó határa) mintegy 5-8 oC-al.

  Problémáim az almos tartással:

  • Az alomszalma beszerzése (bálázása, beszállítása, tárolása, egészséges állapotban (penészmentesség) történő megőrzése, egyre nehézkesebb, tekintettel nem utolsósorban a telepek - szántóföld tulajdonviszonyainak megváltozására. Az alomszalma betárolásának ideje július első fele, a szalma szempontjából a kevés eső is sok, nehéz az optimális időt megtalálni, amikor - nem mellékesen - nem a szalma szempontjai a meghatározóak, hanem az aratásé. A kazalból a felhasználás helyére juttatás gépi - kézi erő igényes, összességében munkaerő igényes. Ez a többleterő igény a napi munkák során (lásd: trágyázás) csak halmozódik. Mondhatnánk, hogy végül is vannak olyan (istállón belüli) megoldások, amelyek a munkaerő felhasználást tekintve barátságosabb megoldások. Ezekről korábban magam is írtam.

  (- ferdepadlós almozás, - mélyalom, - tolólap, - lengőlapátos trágya kihúzó, - trágyaszán), de valljuk be, ezek csak tüneti kezelések, a dolgozó fizikai erejét némileg kímélik, munkaidejét nem.

• A szerves (almos) trágya tárolására korábban nem vonatkoztak olyan előírások, mint most (azaz a közeljövőben, miután 2005-ig kaptunk haladékot a „probléma” megoldására). A szerves trágyát - persze csakis a sertését - a jövőben öt oldalról zárt (fedni nem kell), szivárgásmentes tárolóban kell elhelyezni, ahol a csurgalékvizet duplán szigetelt tárolóba kell vezetni, majd azt vagy a szilárd fázisra visszaöntözni, vagy szippantás után… Vagyis olyan mûtárgy rendszert igényel az egész, mint - megközelítőleg - a hígtrágyáé. A tárolókapacitás 8 hónapi anyagmennyiségnek feleljen meg, ami - nyilván - egy év, hiszen a normál esetben, augusztusban kihordott trágya után hova rakhatnám azt áprilisban?
• És - persze - senki nem gondolja azt, hogy csak szalmás trágya képződik egy almozott tartástechnológiájú telepen. A csurgalékvíz - vizelet a szalmával valamelyest megfogható, a technológiai (mosó)víz azonban nem, ennek az elhelyezését épp úgy meg kell oldani, mint hígtrágya esetén.

Minden fázisban szóba jöhető tartásmódok. A különbség csak annyi, hogy félrácspadló esetében több-kevesebb résmentes padozat van. Erre (pl. félrácspadlós malacnevelő) esetén lehet valamilyen almot (szalmát nem nagyon) használni, többnyire azonban alom nélküli tartást jelent. A rácspadlós ketrec (kutrica) ma már ritkán áll lábakon, az élettér magassága a szervízút magasságával azonos, alatta lagunát képzünk ki. A trágyaeltávolítás duzzasztásos alapon történik, a laguna záródugóját a terem ürítésekre húzzuk fel. A rendszer tulajdonképpen a 80-as években kialakult víztükrös trágyatálcás rendszer továbbfejlesztése. A laguna mérete a fölötte elhelyezett állatok létermelésével legyen arányos.

A rácspadozat alapja a kezdetekhez képest óriási fejlődésen ment keresztül. Míg korábban gyakori - és indokolt - ellenvetés volt a lábszerkezetre, körmökre gyakorolt negatív hatás, úgy szintén a fiaztatóknál a koca lapockáinak, hátának, lábtövének kisebesedése tekintetében, úgy ez egyre kevésbé jelent valós problémát.

Fiaztatóban és malacnevelőben a rács anyaga legtöbbször mûanyag, vagy öntöttvas, néha idomacél.

Fiaztatóban a koca alatti rácstól alapelvárás a felállás, állás és járásbiztonság, csúszás mentesség, valamint a szilárdság. A malacok alatti résztől (vonatkozik ez a malacnevelőre is) jó öntisztuló képességet és rossz hővezető képességet várunk. (Félrácspadlós malacnevelő esetén ez utóbbi nem szempont.)

Az öntisztuló képesség az aktív felület, más szóval a rés - fedett rész arányának függvénye. Az aktív felületet a rácspadló anyaga eleve meghatározza. Öntöttvas esetén ez 50-55 %, mûanyag esetén 35-50 %, míg a (hizlaldában, kocaszálláson és kanszálláson használt) vasbeton rácselemeknél 20-30 %.

A rácselemek lehetnek önhordozók, illetve kereten nyugvók.

Higiénikus (rácspadlós) technológiát nem érdemes házilag barkácsolni, kitalálni, felfedezni. Hogy mennyire nem, jellemzi, hogy a Magyarországon a higiénikus rendszerek bevezetésében, terjesztésében úttörő szerepet játszó és ebben a tekintetben sokáig monopolhelyzetet élvező termelési rendszer már rég feladta a technológiák saját tervezését és kivitelezését, tevékenysége a már bevált - egyik - Nyugat Európai technológiának adaptációjában és terjesztésében merül ki.

• A rácspadló óriási előnye, hogy a levegőnél nehezebb gázok nem az állatok életterében gyűlnek össze. A levegő minősége az első számú limitáló környezeti elem a sertés számára. Nincsenek továbbá a takarítás szempontjából elhanyagolt sarkok, nedves felületek. A helykihasználás - hisz a teljes felület pihenőtér - kiváló.
• Mindazonáltal jó, ha van egy néhány padozatos fiaztató, ahol az elléshez közel lévő, de lesérült, lesántult kocát - a malacok eldajkásításáig - tarthatunk.

A higiénikus rendszerek szinte a végtelenségig automatizálhatók. Fogyasztásérzékelő automatikával még a szoptatós koca takarmányadagját is jobban ki lehet adagolni, mint kézzel.

Ad abszordum egy higiénikus rendszerű, automatizált takarmány-kiosztású - trágyázású telepen az élőmunka a

• termékenyítésre (kiválasztásra, ondóvételre, labormunkára)
• ellésre és közvetlen környékére
• állatmozgatásra
• mosásra - takarításra szorítkozik,

miáltal a 100 kg élősertés előállítására fordított munkaidő 1 óra alá is csökkenthető, egy almos rendszerű telep 4-6 óra / 100 kg munkaidejével szemben.