| 1. táblázat | |||
| A különböző növényfajokból származó olajok telített és telítetlen zsírsavösszetétele | |||
| Megnevezés |
Telített zsírsavak mennyisége% |
Egyszeresen telítetlen zsírsavak mennyisége% |
Többszörösen telítetlen zsírsavak mennyisége% |
| Napraforgó | 11 | 20 | 69 |
| Repce | 6 | 58 | 36 |
| Szója | 16 | 23 | 61 |
| Mák | 13 | 14 | 73 |
| 2. táblázat | |||||
| A különböző növényfajokból származó olajok zsírsavainak %-os összetétele | |||||
|
Megnevezés |
Átlagos zsírsavösszetételû napraforgó | Nagy olajsav-tartalmú napraforgó |
Nagy erukasav-tartalmú repcék |
Dupla-nullás repcék |
Szója |
| Palmitinsav (16:0) | 6 | 5 | 3 | 6 | 9 |
| Sztearinsav (18:0) | 4 | 4 | 2 | 2 | 4 |
| Olajsav (18:1) | 20 | 82 | 10 | 54 | 27 |
| Linolsav (18:2) | 68 | 6 | 12 | 25 | 50 |
| Linolénsav (18:3) | 11 | 11 | 7 | ||
| Erukasav (22:1) | 53 | 0 | |||
| Egyéb zsírsavak | 2 | 3 | 2 | 2 | 3 |
A táblázatok, valamint a felsorolt növényfajok adatai alapján a kívánt zsírsavösszetételû tápanyagot - az egyoldalú táplálkozás elkerülése érdekében is - csak a különböző növényi és állati eredetû tápanyagok harmonikus arányával lehet megfelelő szinten biztosítani.
Az emberiség létszámának folyamatos növekedése a mezőgazdasági eredetû termékek előállítását és feldolgozottsági szintjének folyamatos növelését követeli meg. Emiatt a növényi olajat szolgáltató növények vetésterülete és a kész olajak világkereskedelme - ha évjáratonként eltérő mértékben is, de folytonos növekedést mutat.
Minden kontinensnek megvan a maga olajat adó növénye, ugyanis az eltérő klimatikus viszonyok más és más növénykultúrák termeszthetőségét teszik lehetővé. A világon a legtöbb növényi olajat szójából (20,8 millió t) állítják elő, melyet sorrendben a pálmaolaj, a repce (17,2 millió t) és napraforgóolaj (11,7 millió t) követ. Kisebb, de egyes kontinenseken nem elhanyagolható a földimogyoróból, a gyapotmagból, a kókuszpálma terméséből, az olivabogyóból, valamint a ricinusból és lenből (0,5 millió t) készült olajak mennyisége. A len világtermelési adataiból kitûnik, hogy a legnagyobb vetésterülete Kanadában van, ezt követi India. Távlatilag a legnagyobb arányú növekedést az étkezési célra kiválóan használható pálmaolaj/zsír termelésének bővülésében látják egyes prognózisok. Az EU jelenlegi határain belül a legfontosabb olajnövény a szója, részaránya eléri a 60%-ot. A repcetermesztés részesedése 21%, a napraforgóé 19%. Repceolaj kivételével az EU a növényi olajok belső forgalmát illetően nem önellátó.
Az egyes növényfajok biológiai alapjai tekintetében is nagyon nagy arányú fajtaváltás tanúi lehetünk. A célirányos és céltudatos fajtahasználat szükségességét támasztja alá az államilag elismert fajták, illetve hibridek fajonkénti nagy száma is. Ezek használat szerinti csoportosítását, valamint a minősített fajták számát a 3. táblázat ismerteti.
| 3. táblázat | ||
| Az olajos növények államilag elismert fajtáinak/hibridjeinek csoportosítása és száma (Forrás: Nemzeti fajtajegyzék, 2003) | ||
| Növényfaj | Fajtacsoport | Fajták/hibridek száma |
| Őszi káposztarepce | összes: 72 | |
| nagy erukasav-tartalmú | szabadelvirágzású korai érésû | 2 |
| kompozit hibrid | 1 | |
| kis erukasav-tartalmú | korai érésû fajták | 6 |
| korai érésû hibridek | 1 | |
| takarmány | 1 | |
| középérésû fajták | 46 | |
| középérésû hibridek | 12 | |
| kompozit hibrid | 2 | |
| vetőmag exportra | 1 | |
| Tavaszi káposztarepce | összes: 4 | |
| nagy erukasav-tartalmú | olajipari célú hasznosításra | 4 |
| Őszi réparepce | 2 | |
| Napraforgó | összes: 116 | |
| magas olajtartalmú | szabadelvirágzású | 1 |
| igen korai érésû hibrid | 12 | |
| korai érésû hibrid | 69 | |
| középérésû hibrid | 25 | |
| magas olajsavtartalmú | 1 | |
| étkezési | hibrid | 5 |
| szabadelvirágzású | 2 | |
| vetőmag exportra | 1 | |
| Szója | összes: 42 | |
| igen korai érésû | 1 | |
| korai érésû | 13 | |
| középérésû | 23 | |
| késői érésû | 5 | |
| Len | olajlen | 9 |
| Földimogyoró | 1 | |
| Mák | 13 | |
| Sáfrányos szeklice | 3 | |
| Fehér mustár | 7 | |
| Szareptai mustár | 2 | |
| Ricinus | 1 | |
| Olajtök | 7 | |
| Mindösszesen: | 279 | |
A repcefélék közül a hazai olajipar szempontjából a káposztarepce és a réparepce a legfontosabb. A káposztarepce nagyobb területen díszlik, őszi és tavaszi változatai ismeretesek. Nálunk elsősorban az őszieket termesztik, a tavasziaknak csak a téliek pótlásában, esetleg zöldtrágyanövényként van jelentőségük. A tavaszi vetésû repcék termése bizonytalanabb, bár korai vetéssel 1,5-1,8 t/ha-os termésszint azért elérhető velük. A magas erukasavtartalmú repcék csak energetikai, vagy zöldtrágyázási célra használhatók. A repcetermesztés statisztikai mutatói szerint e növényt a XIX. század 70-es éveiben 400-550 ezer ha-on termesztették, ami az összes szántóterületből 4,0-5,5%-os részarányát jelentette. A termőterület 1993-ra esett vissza a legjobban - ekkor csak 22 ezer ha volt. Az elmúlt évek közül az 1998/1999-es gazdálkodási ciklusban a vetésterület már 182 ezer hektárra növekedett, elérve a kívánatosnak tartott 4%-os szintet. Az utóbbi években 110-158 ezer ha között változott a repcével bevetett terület, azonban a jelentős mértékû téli kipusztulások következtében a betakarított terület már jóval kisebb lett. A régiónkénti adatok alapján a repce termesztése elsősorban a csapadékosabb Nyugat-Dunántúlon a legnagyobb, termesztése azonban a dél-alföldi megyékben is egyre terjed.
Az újabban köztermesztésbe kerülő repce hibridek nagyüzemi szinten akár 5 t/ha-os magtermésre is képesek, s ha figyelembe vesszük, hogy a fajták, illetve hibridek olajtartalma 40% körüli, akkor megfelelő agrotechnikával és kedvező ökológiai körülmények között 1500-2000 l/ha-os olajtermés is elérhető. Az évenkénti átlagos terméshozamok ettől a szinttől még jócskán elmaradnak, hiszen a maghozam 1,00 és 2,06 t/ha között változott az elmúlt időszakban.
A napraforgó vetésterülete 1999-ben volt a legtöbb, amikoris elérte az 521 ezer ha-t. Azt megelőzően, de azt követően is évenként meglehetősen nagy területingadozással vetették. Az utóbbi 40 év adatai közül a legkisebb vetésterületen (77,7 ezer ha) 1968-ban díszlett, míg az 1999-es legnagyobb vetésterület után 2000-ben csak 298 ezer, 2001-ben 338 ezer hektáron termesztették. A kaszattermések ingadozása az egyes évjáratoknak megfelelően meglehetősen széles határok közötti - 0,82 t/ha (1965) és 2,06 t/ha (1983). A hibridek fajtakísérleti kaszattermései az országos átlagértékeknél jóval nagyobb értékeket mutatnak (3,2-3,7 t/ha), ami egyúttal azt is jelzi, hogy a termesztéstechnológiai ajánlásokból a gyakorló gazdáknak van még mit betartani. A napraforgó hibridek átlagos olajtartalma 48-55%, fehérjetartalma 16-18% között változik. Az olajat adó hibridek héjtartalma 25-30%, szemben az étkezési napraforgókéval, ahol ez az érték elérheti akár az 50%-ot is.
Hazánkban a szóját olajnyerésre ma csak legfeljebb igen kis mértékben termesztik. Vetésterülete 15-66 000 ha között változott az utóbbi 15 évben. Nálunk inkább fehérjenövényként ismert, hiszen fehérjetartalma 40% körüli, míg a magjából előállítható olajmennyiség csak 20% - átlagosan. Országos termésmennyisége 2 tonna körül változott az elmúlt közel 20 év alatt, ami alapján a belőle előállítható olajmennyiség hektáronként legfeljebb 400 l lehet. Ezek az átlagértékek azonban nagyfokú területi és fajtánkénti szóródás következtében alakultak így ki. A fajták maghozamát a tenyészidejük hossza is nagymértékben befolyásolja azonos termesztési körülmények között ugyanis a legkorábban és legkésőbben érő fajták között akár 100%-os termésbeli eltérés lehet. A szója vízigényes növény, s optimális vízellátás mellett a kései fajták 3,5-4,0 t/ha-os magtermésre is képesek. Öntözéses termesztés esetén a fajták magtermésének növekedése mellett minden esetben a fehérjetartalom csökkenését mutattuk ki az olajtartalom minimális mértékû csökkenése mellett.
Az olajtöktermesztés hazai területe 2-3 000 ha, a hektáronként elérhető magtermés mennyisége 300-400 kg. A rendkívül kézi munkaerőigényes betakarítása miatt nagyobbrészt kisebb egységekben termesztik. A magvak olajtartalma 28-50%, az olajat leginkább a hideg sajtolást követően közvetlen étkezési célra használják fel.
Az étkezési mákot termő terület nagysága az utóbbi években 2-3 000 ha között változott. A nagyobbrészt őszi vetésû fajták magtermése 560-620 kg között mozgott. A mustár vetésterülete 11-23 ezer ha volt 1996 és 1998 között, magtermése 810-900 kg/ha között ingadozott. Ugyanebben az időszakban 3-4 ezer ha-on folyt olajretek termesztés, aminek maghozama 620-730 kg/ha szintet ért el.
Az elsődlegesen olajat termő növényeken túlmenően más szántóföldi kultúrákból is lehet étkezési célra olajat nyerni. Ilyen pl. a kukorica is, melynek csírája 30-35% olajat tartalmaz.
A 3. táblázat adataiból az is nyilvánvaló válhat, hogy a hasznosítási irányoknak megfelelő fajtaszortiment termesztési feltételrendszereinél a fajták és hibridek egyéb értékmérő tulajdonságait is érdemes figyelembe venni. A fajtarendszertan emiatt is külön-külön csoportosítja az egyes növényfajok fajtáit pl. az érésidő szerint is. A tenyészidő hossza ugyanis meghatározza a vethetőséget (a rövidebb tenyészidejû fajtákat inkább az ország északibb, vagy csapadékosabb tájegységein érdemes vetni), vagy esetleg a másodtermesztés lehetőségét is. Egyben arra is utal, hogy a különböző tenyészidejû fajták betakaríthatóságát a hosszabb távú növénytermesztési tervek figyelembe vétele mellett lehessen tervezni és megvalósítani. A tenyészidő hossza szoros összefüggésben van ugyanakkor a termések mennyiségével, a hosszabb tenyészidejû fajták általánosságban véve nagyobb hektáronkénti hozamokra képesek. A tenyészidőigény egyúttal befolyásolja a vetendő csíraszámot, ami kihat a vetéskori tőtávolság meghatározására.
Az OMMI által az utóbbi években rendszeresen kiadásra kerülő „Leíró fajtajegyzék”-ek az egyes növényfajok államilag elismert fajtáinak különböző tájegységekben történő teljesítményvizsgálati eredményeit tartalmazzák. Ezek a kiadványok a fajonkénti specifikációnak megfelelően részletesen ismertetik a fajták/hibridek legfontosabb agronómiai tulajdonságait is. Ilyenek például a napraforgónál a kísérleti helyenként mért kaszattermések, az olaj- és fehérjetartalom, az olaj- és fehérjetermés, az ezerkaszattömeg, a tenyészidőhosszúság, a dőlt- és kidőlt tövek aránya, a növénymagasság, valamint a legfontosabb kórokozókkal szembeni érzékenységvizsgálati eredmények, bonitálási értékek (pl. Diaporthe helianthi, Sclerotinia sclerotiorum, Plasmopara halstedii). A repcefüzetek a legfontosabb termésadatok (mag-, olaj-) mellett ismertetik a fajták kezdeti fejlődésének erősségével és a téli kipusztulással összefüggő bonitálási adatokat, a növénymagasságra, az állóképességre és a pergési hajlamra vonatkozó értékeket. A fajták jellemzői közül ismertetésre kerülnek az erukasav- és glükozinolát-tartalommal összefüggő vizsgálati adatsorok, illetve a fehérjetartalom és -termés mennyiségek.
Dr. Kajdi Ferenc egyetemi docens
Győri Tibor tudományos munkatárs
Gráczol Eszter laborvezető
Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár
Címlapkép: Getty Images
