Köztudott a faj alföldi elterjedtsége, ahol Cegléden történt nemesítése során számos ma is köztermesztésben lévő kitûnő fajtát termesztenek. A termény java jellemzően belföldön értékesül, s ez jellemzi általában a jelentősebb termelő országokat is, hiszen gyorsan romló terményről van szó. Ugyanakkor feldolgozott termékként jelentős mennyiségre nyílhat export. Meg kell jegyezni, hogy az úgynevezett skandináv országokban kevésbé kelendő gyümölcsről van szó, így az észak-európai export egyelőre nem nyújt garanciát a faj termesztéséhez. A kajszi biológiai értéke vitathatatlan, megfelelő eljárással feldolgozva vitamintartalma nem változik nagymértékben, valamint félkészítmények, úgynevezett pulpok is előállíthatók belőle. Komoly gondot okoz az exportálás során, hogy ingadozó termésmennyisége miatt nehéz évente egységnyi, megbízható mennyiséget biztosítani. Az alternancia jelenségén kívül a gutatütés, mint hirtelen fellépő betegség jelenti a termesztés egyik legnagyobb problémáját.

A faj kitûnően alkalmazkodott a magyarországi kontinentális éghajlathoz, tehát a hideg telekhez és a száraz, meleg nyarakhoz. Mivel gyökérzete laza szerkezetû talajt igényel, így az alföldi homoktalajokon, valamint Dunántúlon, a vulkánikus eredetû talajokon – különösen a Balaton-felvidéken – termeszthető nagy sikerrel. Amennyiben a talaj pH értéke semleges körül alakul (6,5–8,3), vagy kissé lúgos, termesztése különösen javasolt. Kerüljük a hideg, agyagban gazdag, savanyú pH-jú területeket. Csapadékra nem túlságosan igényes. A fiatal ültetvények öntözését javasolják, a termő ültetvényekben nem szükséges öntözni, amennyiben az alanyhasználat hagyományos. Intenzív alanyok használata során egyre inkább oda kell figyelni az öntözésre és a megfelelő tápanyagellátásra. Ilyen alanyok a Torinel, GF 31. A Mirabolán (például 29 °C) valamint a Mirabolánból nemesített vegetatív Marianna elnevezésû alanyok (például 8/1) jobban ellenállnak a szárazságnak. Ugyanakkor a szakirodalom gyakran említi, hogy a szakszerû öntözéssel bizonyos mértékig gyengíteni tudjuk az alternanciát, tehát a többnyire kétévenként fellépő nagyobb mérvû terméskiesést. Az ültetvények kialakítása során az intenzitás növelése csak mértékkel történhet. A csonthéjasok közül a kajszi nagyon nehezen tehető olyan értelemben intenzívvé, miként azt megszoktuk a legtöbb almatermésû esetében. Az alanyok növekedési erélyét figyelembe véve leginkább elterjedt ültetési távolság az 5 m × 5 m, illetve az 5 m × 4 m sor- és tőtávolság. A Torinel elnevezésû alany esetében találkozunk olyan sûrû ültetéssel (5 m × 3,5 m), amely valamivel intenzívebb kultúrát biztosít. Mivel a már létrehozott ültetvények koronaformájának fenntartása, a zöldmunkák jelentik a kajszi esetében – a növényvédelem nehézségei mellett – a legtöbb problémát, így az alábbiakban leginkább ezekről lenne szó.

Fiatal fák nevelése

A kajszi metszéséhez szükséges megismerkedni a fajták jellemző tulajdonságaikkal és termőképleteikkel. Négy típust különíthetünk el:

Valamint fontos ismérv, hogy növény-egészségügyi problémák miatt, mint a gutaütés, a termőkorú fákat semmiképp se metsszük nyugalmi állapotban. A komolyabb lehûlések után, úgynevezett zöld állapotban végezhetünk metszéseket, mivel tartósan hideg időjárásban a gutaütés kórokozóit egyik fáról a másikra vihetjük át. Szerencsés időpont a termés betakarítása utáni, augusztusi metszés, amikor a fák kisebb hajlamot mutatnak a „mézgásodásra”, valamint megfelelő sebkezelés mellett a metszés által okozott sebek gyorsan gyógyulnak.

Végül szükséges megemlíteni azt a tényt, hogy a kajszi más gyümölcsfajokkal szemben termést adhat a fattyú vagy úgynevezett vízhajtások megfelelő visszavágásakor is, ez változatosabbá, de egyben bonyolultabbá teszi a fák metszését.

A koronás oltványok alakító metszése kora tavasszal elvégezhető úgy, hogy az elültetett oltvány koronájának középső vesszőjét: a sudarat (fővezért) 8–10 jól fejlődött rügyre metsszük vissza, míg az oldalvesszőket kifelé álló 4–5 rügyre. Rügyfakadáskor a koronavesszőkön a rügyek kihajtanak, s a fővezérvessző végálló rügyéből fejlődő hajtás a törzs folytatásában a fa növekedését adja, míg az oldalt álló koronavesszők végálló rügyeiből fejlődő hajtások a koronát szélességben fejlesztik tovább. Az oldalvesszők száma lehet három vagy négy, semmiképpen se haladja meg az ötöt. Nyár folyamán a végálló hajtások, úgynevezett vezérhajtások nem fejlődnek egyformán. Lesznek köztük erősebbek, amelyek a gyengébbeket elnyomják, ezért ajánlatos az erősen fejlődött vezérhajtásokat visszacsípni. Mohácsy (1949) szerint mind a fővezérhajtás, mind az oldalvezér hajtások alatt fejlődött egyéb hajtásokat 6–8 levélre kell visszacsípni, hogy ezek a fa vázát fejlesztő vezérhajtások fejlődését ne akadályozzák. A következő évben a múlt nyáron fejlődött vezérvesszőket ismét hasonlóképpen metsszük.

Kineveljük a második ágcsoportot, az alakítás során fontos, hogy a tavalyi korona és a kinevelendő korona között legalább 60 cm távolság legyen. A harmadik évben szintén megismételhető a már bemutatott koronarész nevelése, azaz a harmadik ágemelet kialakítása, de mérlegelnünk kell a fa addigi növekedését is. Abban az esetben, ha a gyümölcsfa növekedése nagyon erős, mi pedig nem törekszünk nagy fa kialakítására, akkor nem szükséges a harmadik ágemelet kialakítása, hanem a második ágemelet fölött kialakuló egyik oldalvezér hajtás fölött közvetlenül visszavágjuk a fővezért, tehát a fa központi tengelyén elágazásra történő visszavágást végzünk, amelyet részleges katlanozásnak is hívhatunk. Ezzel úgynevezett kombinált koronát hozunk létre és megakadályozzuk, hogy a központi tengely a későbbiek során elhajolhasson, amely gyakori jelenség a kajszi esetében. A középmagas törzsû fák koronametszésekor a kialakult oldalágak részleges visszametszése az egész termőtestet erősíti. Ha fiatal éveiben a koronát metszetlenül hagyjuk, az egész korona gyenge marad. A korona néhány évig tartó alakító metszése lehetővé teszi a koronának időben való elágazódását.

Gondozás termőkorban

Amíg a gyümölcsfa teljesen ki nem fejlődött, koronáját minden évben átvizsgáljuk, a felesleges gallyakat, ágakat kimetsszük. Minden olyan gallyat, ágat, amelyik a korona közepe felé nő, beteg vagy törött, valamint a vastagabb ágakon fejlődött fattyúvesszőket is eltávolítjuk. Itt szükséges megjegyezni, hogy ahol hiányosnak vagy nagyon szellősnek találjuk a koronát, a fattyak egy részénél alkalmazhatjuk azt a módszert, hogy a legalsó levélörvre vágunk. Ezt a metszést szerencsés még a nyáron elvégezni. A következő évben a csonkokon rövid generatív rügyeket tartalmazó képletek jelennek meg, amelyek termést is adnak. Összességében a koronának ritkának és szellősnek kell lennie, mert a sûrû koronában gyümölcs nem terem, viszont elszaporodhatnak benne gombabetegségek és különféle kártékony rovarok is.
Gondot jelenthet egyes fajták esetében, hogy a fa csúcsdominanciája túlságosan erős, az elágazások meredeken az ég felé törnek. Ha ez a jelenség a vízszinteshez képest nem haladja meg a 60°-ot, abban az esetben alkalmazható a Brunner (1982) által kidolgozott kettősmetszés technikája, melynek lényege, hogy a kikönyököltetést az oldalágakon nem egy vegetáció alatt kívánjuk elérni, hanem két év során. Ennek megfelelően egy fiatal oldalelágazást ne külső, hanem belső rügyre vágjuk vissza. A visszavágás által a végálló rügy erőteljesen kihajt és megakadályozza a vízhajtások fejlődését. A végálló rügyből nyert elágazás a korona belseje felé irányul, tehát rossz helyzetû, ugyanakkor a végálló rügy alatt elhelyezkedő külső rügyek is kihajthatnak, amelyek közül a kifelé (tehát horizontális irányba) indulót részesítjük előnyben úgy, hogy az elkövetkezendő vegetációban arra metsszünk vissza.

Ezzel elérjük a megfelelő irányultságot és gyengítjük a csúcsdominancia hatását, amely közvetlen termőrész-berakódással jár, valamint jócskán csökkenthetjük a vízhajtás-képződés hajlamát is.

A váza- vagy tölcsérkoronák kialakítása

Nem szerencsés olyan koronás oltványt vásárolni, amelyet a faiskolás kikatlanozott, mert a fiatal (egy-két éves korban) végzett katlanozás előidézheti az oldalelágazások „söprûsödését”, azaz túlzott vertikális irányultságát.

A vázakoronák közül a magas vagy közepes törzsû három vagy négy oldalelágazással rendelkező koronákat részesítik előnybe, amelyek esetében figyelni kell, hogy a korona elágazások a törzsről ne egy pontban fejlődjenek, hanem egymáshoz képest magasabban vagy alacsonyabban, hiszen a közel egy pontból történő elágaztatás gyakran vezet a fák hasadásához. Az oldalvezérek további elágaztatása fiatal korban történik úgy, hogy az oldalsó elágazásokat részesítjük előnyben, illetve az úgynevezett gallérágakat. A befelé irányuló elágazásokat viszont minden esetben eltávolítjuk. A katlanozást a négy-öt éves fáknál jobb, ha magunk végezzük el, így egy középen nyitott koronát kapunk, amely jól áttekinthető és megfelelő mennyiségû termést adhat. A metszéseket termőkorban nem szükséges évente végezni, kétévente történő felügyeleti metszést végezzünk, amely az alábbiakat jelenti:

Idős fák metszése

A kajszi könnyen megújul, az idős, fás részeiből házi kertben új koronát meglehetősen könnyen nevelhetünk. A rejtett rügyek erős visszametszéssel kihajtásra bírhatók, tehát az idős fák, melyeknek termőrészei elöregedtek és ágaik többnyire felkopaszodtak, kellő ifjítás után újra termőre bírhatók. Gondoskodnunk kell előzetesen a fa megfelelő kondíciójáról, mert a metszést követő regenerálódás különben nem következik be. Érdemes tehát talajlazítást, istállótrágyázást biztosítani, valamint aszályos időjárás során öntöznünk is kell.

Beteg fák ifjításával ne kísérletezzünk, mert kellő eredményre nem juthatunk. Metszőollónkkal vagy más eszközökkel esetleg további fertőzéseket idézhetünk elő. Az ifjító metszést úgy végezzük, hogy a vázágakat legalább egyharmadukra visszafûrészeljük és a rajtuk lévő ágakat, gallyakat is erősen visszavágjuk. Ezt legcélszerûbb tavasszal, rügyfakadáskor elvégezni (Szalay, 2004).

A keletkezett sebfelületeket gondosan zárjuk le, amelyre olajfesték is jó lehet, ha otthonunkban nincs egyéb. Az ifjítás után nagyon erős hajtásnövekedés indul meg. A hajtásokat tehát ritkítsuk, mielőtt azok túlzottan megerősödnének.
Természetesen az új termőfelületet is az alakító metszés során leírt szabályok szerint hozzuk létre, így az egészséges fák termőfelülete 2–3 év alatt megújul, majd teljes termést kaphatunk. Az ifjító metszés többnyire csak házi kertekben gazdaságos, üzemi szinten az ültetvény felszámolását és helyette új telepítés létesítését gazdasági szempontok alapján kell mérlegelnünk.

Összegzésül megállapítható, hogy a kajszi metszése azért különösen nehéz, mert fája könnyen hasad, mert az okozott sebek nehezen gyógyulnak, könnyen fertőződnek és mézgásodnak, mert a korai és túlzott visszametszésekre nagyszámú elágazás-képzéssel reagál, mert a visszametszések vízhajtás-növekedést indukálnak, mert a csúcsdominanciát egyes fajták esetében gyengíteni kell, ez azonban egyes években nagy termésmennyiséget indukálhat, amely a következő évi részleges vagy teljes terméskiesést idéz elő. A kajszi jól terem a vízhajtások erőteljes visszavágása után.

Az Egyesült Államokban bevezetett módszer a háromévente történő augusztusi erőteljes metszés alkalmazása, amelynek során a képződött fattyakat az alsó levélörvig vágják vissza, valamint az egész koronában tisztogató, válogató metszést végeznek, majd az elkövetkezendő két évben metszetlenül hagyják a fákat. Ugyanakkor Kaliforniában alkalmazott módszer az őszibarackhoz hasonló évenként történő termőre metszés, amellyel évről évre adódó intenzív hajtásnövekedést váltanak ki. Csak érdekességként említjük meg. Ebben az esetben a termés jelentős része nem a nyársakon, hanem a hosszú vesszőkön képződik (Szalay, 2004). Természetesen ehhez a melegebb éghajlat, a megfelelő intenzív fajták és a folyamatos (többnyire csepegtető rendszerû) öntözés, valamint a kiegyensúlyozott tápanyag-ellátás szükséges. Minden komolyabb beavatkozás után ajánlatos lemosó permetezést végezni, ha nincs más, megfelel a szakszerûen készített bordói lé is. 

Kiemelt jelentőségû fajták

Bergeron
Korán termőre forduló, jó termőképességû, túltermésre is hajlamos, ezért az alternancia és a minőségromlás elkerülésére gyümölcsritkítást igényel. Téli és tavaszi fagytûrése jobb, mint a Borsi-féle kései rózsa fajtáé. Öntermékeny, virágai későn nyílnak. Moníliára, gnomóniára és sharka vírusra érzékeny. Koronaalakításkor erősebb visszametszés szükséges.

Ceglédi Piroska
Korán, már a 3-4. évben termőre fordul. A hosszú vesszők is gazdagon berakódnak virágokkal, amelyek jól termékenyülnek, ezért általában gyümölcsritkítás szükséges. Középidőben virágzó és elhúzódó virágzású fajta. Önmeddő, pollenadó fajtái: Ceglédi bíborkajszi, Magyar kajszi, Pannónia. A tengeribarack, valamint a C.162 és C.678 myrobalan alanyokkal jó az affinitása. Gnomóniára kevésbé, a sharka vírusra közepesen érzékeny. Moníliával szemben erősen toleráns. Fagyérzékenysége közepes.

Magyar kajszi
Nagy termőképességû, korán termőre fordul, de alternanciára erősen hajlamos. Téli lehûlésre érzékeny, öntermékeny virágai viszonylag korán nyílnak, ezért a tavaszi fagykárosodásnak is nagyobb az esélye. Termését elsősorban termőnyársakon hozza.

Pannónia
Középkései virágzású, öntermékenyülő fajta. Termőképessége és termésbiztonsága kiemelkedő. Túlkötődésre is hajlamos. A túlkötődés következtében a fa növekedése leáll, kondíciója leromlik és a betegségekkel szemben fokozottan fogékonnyá válik. A termőegyensúly fenntartásához erőteljesebb metszést és gyümölcsritkítást igényel. A myrobalan, a Fehér besztercei és a vadkajszi egyaránt jó alanya. Télállósága átlagon felüli. A János-napi hajtásokon lévő, későn nyíló virágai kevésbé károsodnak a virágzás első felében jelentkező fagyoktól. A sharka vírussal szemben érzékeny (Kerek M. M. – Nyujtó F., 1998).

Termesztésből kiszoruló, illetve kisebb jelentőségû fajták: Borsi-féle késői rózsa, Budapest, Ceglédi bíborkajszi, Ceglédi óriás, Korai piros, Ligeti óriás, Mandulakajszi (C.712), Rakovszky, Rózsakajszi C.1406, Szegedi mamut. Valamint meg kell említeni az olyan ígéretes fajtákat, mint a Baneasa 4/11, Ceglédi arany, Ceglédi kedves, Harcot, Harmat, H-I.4/25, H-éII.16/1, H-II.19/39, H-II.20/6, H-II.25/37, H-II.25/62, H-II.25/65, H-II.36/26 (Szuper rózsa), H-II.45/45, Korai zamatos, MK 132-5, Polonais, Roxana, Selena, Sirena, Szkopszka krupna, Veecot, 1553/54.

A cikk szerzője: Dr. Iváncsics József