A ribiszke-gubacsatka (Cecidophyes ribis Westwood) kártétele, jelentõsége és a védekezés lehetõségei

Agro Napló
A ribiszke-gubacsatka egyike a ribiszke legnehezebben leküzdhetõ károsítóinak,

a jelentősebb ribiszketermesztő országokban közönséges, széles körben elterjedt. Közvetlen kártételén kívül a fekete ribiszke atavizmus vírusbetegség terjesztője.



A ribiszke-gubacsatka megjelenését már a múlt század közepén jelezték, és a mai napig a legtöbb ribiszketermesztő országból jelentették: pl: Németország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Olaszország, Norvégia, Lengyelország, Svédország, Szovjet utódállamok, Spanyolország, USA, Kanada, Bulgária, Ausztria.

A ribiszke rügyatka tömeges előfordulását a nógrádi bogyós termesztési körzetben 1984–85-ben figyelték meg, első ízben piros ribiszke ültetvényekben. A kártevő szórványos jelenlétét a korábbi években elsősorban a fekete ribiszkén észlelték. Az 1991-ben végzett első felmérés szerint a termesztési körzetben valamennyi vizsgált termő piros ribiszke-ültetvény károsított volt.

A második felmérési ciklusban – 2000 és 2002 között – a megvizsgált 20, vegyes korú ültetvényből 3 piros, és 3 fekete ribiszkést találtunk fertőzöttnek.

A ribiszke-gubacsatka kártétele a piros, a fehér és a fekete ribiszkén is megfigyelhető. Kártétele leginkább a fekete ribiszkén szembetûnő, a nagyszámú atkával fertőzött rügyek a tenyészidőszak végére többszörös méretûre duzzadnak, gömbölyû gubacsokká válnak. A rügyek belsejében az atkák több ezres számban is jelen lehetnek. A gubacsos rügyek tavasszal nem, vagy csökevényesen hajtanak ki. Gyakran még a rügypattanást megelőzően elszáradnak, és lehullanak. A termőrügyek jelentős hányada így elpusztul, a vesszők felkopaszodnak, ami jelentős terméscsökkenést okoz.

A piros ribiszkén a tünetek kevésbé feltûnőek, a rügyek méretbeli elváltozása mérsékeltebb, de a károsított, gömb alakú rügyek az egészséges, lándzsa alakú rügyektől jól elkülöníthetőek.

A rügyek tünetmentessége nem jelenti egyben fertőzésmentességüket is, mert alacsony egyedszám esetén külsőleg látható elváltozás még nem alakul ki. Léteznek egyidejûleg átmeneti rügyalakok is a bokrokon, amelyek a mérsékeltebb rügyfertőzöttségre utalnak. A rügyek méretbeli elváltozása fajtánként is eltérő lehet. Ugyancsak eltérő az egyes ribiszke fajták fogékonysága is. Megfigyeléseink szerint a köztermesztésben lévő piros ribiszke fajták közül pl. a Jonkheer van Tets, míg a feketeribiszkék közül a Titánia igen fogékony a faj kártételére.

A ribiszke-gubacsatka az Eriophyidae családba tartozó, parányi, négylábú atka. Teste hosszúkás, féregszerûen megnyúlt, alapszíne fehér. Kifejlett nőstényeinek hossza mindössze 0,25 mm, szélessége 0,05 mm. Tojásai gömbölyûek, a nőstény testméretéhez képest igen nagyok. Lárvái és a nimfák a nőstényhez hasonló alakúak, de kisebb méretûek.








Mivel a megfigyelések szerint a fekete ribiszkéről a Cecidophyopsis ribis egyedei a piros ribiszkére viszont nem voltak átvihetők – nem fertőzték meg azt, – a fajt két, – piros, illetve fekete ribiszkén élő – fiziológiai törzsbe sorolták.

Az 1990–2000 közötti időszakban az Eriophydae család taxonómiája a kutatási módszerek fejlődésével jelentős változásokon ment keresztül. A PCR technika lehetővé tette az egymástól morfológiailag rendkívül nehezen elkülöníthető atkafajok megkülönböztetését. A Ribes nembe tartozó gazdanövényeken élő gubacsatkák esetében 5 gubacsképző Cecidophyopsis-fajt sikerült kimutatni. Ezek közül fekete ribiszkén a C.ribis, míg a piros ribiszkén a C. selachodon fajok képeznek gubacsokat, melyek Magyarországon előfordulnak.

Testfelépítésükön kívül a fajok életmódja is nagyon hasonló. Az atkák a rügyek belsejében élnek és szaporodnak, kizárólag a migráció, az új rügyekbe való vándorlás idejére hagyják el azt.

Az atkák kifejlett nőstény alakban, diapauzában telelnek át a fertőzött rügyekben.

Tavasszal, amikor a hőmérséklet tartósan fagypont fölé emelkedik, általában március végén megindul a tojásrakás. A tojásrakás csúcsa általában a fakadás kezdete fenológiai stádiumban van. A hőmérséklettől függően a lárvakelés 6–12 nap múlva kezdődik. Ugyanakkor az atkanépesség a rügyön belül megkezdi a rügycsúcs felé vándorlást, ahonnan az atkák kiáramlása történik. A fakadás vége, zöldbimbós állapot kezdetén jelennek meg a rügyfelszínen az első migráló atkák, kb. április közepén, amelyek egy ideig a rügyön mozognak, majd a vesszőkön mászva megkezdik a vándorlást.

Ezen a terjedési módon kívül a rügy felszínén mozgó atkák a potroh végen lévő tapadószerv segítségével felállnak, lábaikat előrenyújtják, és amint mikroszkópi vizsgálatok során tapasztaltuk, a különféle eszközökre felkapaszkodtak, ami a rovarokkal való terjedést is bizonyítani látszik. A virágzás időszakában a levéltetvek szárnyas alakjai, legyek, katicák, méhek, fürkészdarazsak stb. jöhetnek számításba mint az atkák terjesztői.

Megfigyelhető volt a légmozgás által kiváltott ugró viselkedés, amelyből az atkák szél által való terjedésére következtethetünk.

A zöldbimbós, illetve virágzás kezdete fenológiai stádiumban indul meg a mozgó alakok fényinger által vezérelt vándorlása a bokor fás részein. A vándorlás célja az új rügyekbe való bejutás. Ugyanekkor a téli rügyekben még tart az atkák tömegszaporodása, a lárvák tömeges kelése mellett még tojások és nimfák is találhatók. A fővirágzás idején van minden esetben a migráció csúcsa, amikor az atkák inváziója a legerőteljesebb (április végén, május első dekádjában). A fővirágzás idején – legkorábban május 5-én! – az új kis hajtások néhány rügykezdeményében már egy-egy befurakodott atkát találtunk.

A virágzás végére a téli rügyekben a tojások száma erősen lecsökken, a migráció gyengül, az újonnan fertőződött rügyekben pedig már 1–5 db atka fordul elő. Május közepére a gubacsok nagy része leszárad, a hajtásokon és a leveleken az atkák már nem mozognak, a migráció véget ér.

Július elejére a rügyekben eltérő nagyságú és fejlettségû népesség (10–200 db mozgó alak, tojások) alakulhat ki. A vegetáció további részében a rügyekben a tömegszaporodás, további nemzedékek kifejlődése folytatódik. A fertőzött rügyek deformációja a nyár végére már érzékelhető. Lombhullás után – október végén – a tojásrakás megszûnik, de az atkák károsítása még folytatódik.

Megfigyeléseink szerint a kártevő a téli gubacsos rügyekből való migrálás előtt 1–2, az új rügyekben 3–4, egymástól el nem különíthető nemzedéket képez. Az atkák a vándorlás időszakának kivételével szabadon nem élnek, kizárólag a rügykezdeményekbe furakodás után azok belsejében élnek és szaporodnak.

A ribiszke gubacsatka az egyetlen ismert vektora a fekete ribiszke reverziós betegségének. Mind a nimfák, mind a kifejlett alakok képesek átvinni a vírust. A reverziós betegséggel fertőzött növényeken a levelek aszimmetrikusak, rendellenesen kis méretûek, a levélszélek fogazottsága csökkent, ún. csalánlevelûség alakul ki. Néhány fajtán klorotikus elszíneződés is látható. A virágok szőrözöttsége csökken, és sterillé válnak. Az ültetvény kondíciója olyannyira leromlik, hogy további fenntartása gazdaságtalanná válik.

A kártevő rejtett életmódjának ismeretében érthető, hogy az ellene való védekezés meglehetősen nehéz.

Ültetvény létesítése előtt fontos a fertőzésmentes, ellenőrzött szaporítóanyag telepítése, valamint a termőhely megválasztásánál a fertőzött ültetvény szomszédsága kerülendő.








A fiatal ültetvényben az alakító metszési munkák során az esetleges gubacsos rügyek figyelése, és a fertőzött részek kíméletlen kimetszése szükséges.

A kémiai védekezés lehetősége igen korlátozott. A szakirodalmi közlemények, valamint saját vizsgálataim alapján kijelenthető, hogy a kártevő ellen megbízható védekezési módszer nincs kidolgozva. A lemosó permetezés sajnos hatástalan a rügyek belsejében élő atkanépesség ellen. A szaporítóanyaghoz használt dugványanyag hő-, valamint kémiai kezelése is sikertelen volt. A migráció időszakában végzett állománykezelések is csak részleges eredményt adtak, mivel a más kártevő atkafajok ellen elérhető 95% feletti hatékonyság a gubacsatkával szemben kevésnek bizonyult. Az óriási vándorló népesség mindössze kb.1%-a képes az új rügyekbe befurakodni, de tömegszaporodása révén az előző évihez hasonló mértékû kártételt előidézni.

Ugyancsak korlátozza a hatóanyag kiválasztását, hogy a virágzás idején a méhek védelmére fokozottan tekintettel kell lenni.

A kipróbált inszekticid és akaricid hatóanyagok közül az endoszulfán, valamint a propargit adott a legjobb, de közel sem megfelelő eredményt. Más akaricid készítmények, pl. a ribiszkében engedélyezett flufenzin is alkalmas gyérítésre. A kezeléseket a migráció ideje alatt legalább 3 alkalommal szükséges elvégezni a kielégítő hatás eléréséhez.

A megfelelő megoldást a gubacsatka, és a reverziós betegség elleni védekezésre a rezisztens fajták nemesítése, és termesztésben való elterjedése hozhat.

Az első ilyen – Skóciában előállított – Ben Hope és Ben Gairn fekete ribiszke fajták mindkét károsítóra – tehát a gubacsatkára, és a reverzióra is – rezisztensek, termesztésük terjedőben van.

A természetes korlátozó tényezők közül a Tetrastichus eriophyes fürkészfaj, valamint az Amblyseius andersoni és a Typhlodromus pyri ragadozó atka fajok a leggyakrabban említettek. A ribiszke gubacsatka predátorok felderítése további vizsgálatok tárgya.

A cikk szerzője: Szántóné Veszelka Mária

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!