Gumiabroncs, az értékes alkatrész I.

Agro Napló
Az elmúlt évi munkákat követõ rövid téli pihenõ után lassan meg kell kezdeni a gépek felkészítését az idei évre. Az ellenõrzési feladatok közül nem maradhat ki a traktorok és természetesen a munkagépek gumiabroncsainak állapotfelmérése sem, hiszen ezek is fontos „alkatrészek”, sõt fõegységnek tekinthetõk, ezért mindenképpen érdemes kellõ figyelmet fordítani rájuk.  


 

A kopott, sáros, sérült, nem megfelelő méretû és típusú gumiabroncsokkal nem érhető el a traktor teljesítményétől elvárható vonóerő, illetve vontatási képesség. Ha a bordák kopása eléri az 50%-ot, akkor a nehezebb talajmunkák esetében igen nagy lesz a kerékcsúszás, ezáltal csökken a területteljesítmény, és jelentősen megemelkedik az üzemanyag-fogyasztás is. Még nagyobb kopás esetén (ha a bordamagasság 2 mm alá csökken) a szabályok szerint a traktor a közúti közlekedésben nem vehet részt. Ha a gumiabroncsok elhasználódtak, mindenképpen gondoskodni kell cseréjükről.

Ez nehéz döntés, hiszen igen költséges „beruházás”, de nem mindegy, hogy mit választunk a régiek helyett. A mezőgazdasági használat egy traktor járószerkezetén alkalmazott gumiabroncstól általában a következőket követeli meg:

• nagy teherbíró képesség,

• nagy vonóerő a talajok alapmûveléséhez (pl.: szántás, talajlazítás),

• megfelelő vonóerő és alacsony talajnyomás a másodlagos talajmûveléshez (pl.: szántás elmunkálás, magágy-előkészítés) és a vetési munkákhoz,

• jó tapadás, irányíthatóság, alacsony vibráció a közúti vontatáshoz.

A gumiabroncsok típusáról, geometriai méreteiről, szerkezeti felépítéséről, mintázatáról, a terhelhetőségéről és az ezzel összefüggő maximális sebességről, a forgásirányról, valamint a minőségi besorolásról, illetve a DOT gyártási számról a gumiabroncsok oldalfalán feltüntetett számok, betûk és jelek tájékoztatnak. A geometriai méretek közül gyakorlati szempontból a külső átmérő, a peremátmérő és a profilszélesség, illetve -magasság a legfontosabbak, amelyek a katalógusban ajánlott keréktárcsára szerelt új, felfújt, terheletlen állapotra vonatkoznak. A méretjelzések mellett a köpenyek legfontosabb jellemzője a profil alakja, valamint a profilmagasság és a profilszélesség hányadosával jellemzett keresztmetszeti tényező. A mai korszerû traktorabroncsokat a keresztmetszeti tényező szerint alacsony profilú széles és ultraszéles kategóriákba sorolhatjuk, amelyeknél a keresztmetszeti tényező 0,6–0,8 érték között mozog.

A gumiabroncs teherviselő váza – a karkasz – felépítése szerint lehet diagonál, öves diagonál és radiálszerkezetû. A hagyományos diagonál szerkezetnél a szövetbetétek kordszálai a koronavonallal általában 30–40°-os szöget zárnak be. A radiálszerkezetûeknél ez az érték 90°. A radiálszerkezetû gumiabroncsok jellegzetes tulajdonsága, hogy azonos terhelésnél nagyobb belapulást enged a diagonál szerkezethez képest, ennek következtében jobb az ütéselnyelő képessége, a lengéscsillapítása, és nagyobb a felfekvő felülete, amely különösen a nagyobb vonóerő-kifejtést és az alacsonyabb talajnyomás elérését teszi lehetővé. Fontos a megfelelő mintázatú köpenyek használata. Más-más mintázat szükséges a biztos irányításhoz, a jó hatásfokú vonóerő-kifejtéshez, a kíméletesebb talajkapcsolathoz és egyéb agrotechnikai elvárásokhoz. A megfelelő mintázattól függ a jó öntisztulóképesség is. A bordák magassága, szélessége, oldalkiképzése, egymástól való távolsága és szögállása határozzák meg az üzemeltetési jellemzőket.

A traktorabroncsok kapaszkodó bordáinak magassága 35–55 mm, szögállásuk általában 23–45° közötti, és a koronavonalban nyitottak. A gumiabroncs teherbírását főleg a benne lévő levegő mennyisége határozza meg, amely a geometriai méretek mellett függ a belső nyomástól. A felső határt minden esetben az abroncsba épített szövetszerkezet szilárdsága adja meg, de traktorabroncsoknál ez nem haladhatja meg a 2,5 bar értéket. A terhelhetőséget a terhelési- és a sebességindex-rendszerrel adják meg. A terhelési mutatószám (LI) tájékoztat a gumiabroncs maximális terhelhetőségéről, a sebesség szimbólumának (SS) megfelelő maximális sebességnél, adott belső nyomás mellett. A nemzetközi szabvány szerint a 0-tól 209-ig lépcsőzetesen növekvő LI-indexrendszerben a traktorabroncsokra a 100–60-ig terjedő szakasz a meghatározó, amelyhez a 800–4400 kg közötti terhelési értékek tartoznak 1,6 bar belső nyomásnál. A sebességszimbólumoknál az 5–210 km/h értéktartományból a traktorabroncsokra az A1–D indextartományhoz tartozó 5–65 km/h sebesség intervallum rendelhető.

A névleges terhelés az alacsonyabb belső levegőnyomásnál csökken, míg a kisebb sebességtartományban növekszik, ezért nagyon fontos a belső levegőnyomás állandó ellenőrzése és az előírt maximális sebesség túllépésének elkerülése. A talajkímélés szempontjából szintén nagyon fontos, hogy a szántóföldön és a legelőkön a gumiabroncsok a lehető legkisebb mértékben terheljék a talajt, azaz a felületi nyomást és ezzel összefüggésben a talajnyomást a lehető legkisebb értéken lehessen tartani. Gyakorlatilag a felületi nyomás (pf) valamivel nagyobb a belső levegőnyomásnál (pb), hozzávetőleges kiszámítására általánosan a pf= 1,25pb [bar] összefüggés használható. A kerékterheléstől függően tehát minél kisebb a belső levegőnyomás, annál jobban csökken a talajnyomás, kisebb lesz a talajtömörödés, a talaj levegő-víz háztartása javul, (a talaj „beissza” a vizet, és „tud lélegezni”), ezáltal javulnak a növényfejlődés feltételei, nagyobb lehet a terméshozam.

 


 

A fentieknek megfelelő korszerû traktorabroncsokról következő számunkban írunk.

 

 

 

Antos Gábor

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Minden időben, mindent időben

Minden időben, mindent időben

6 éve dolgozik az AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjának csapatában Földing Csaba. De a mobil alkatrész értékesítőnek ennél már jóval korábbi...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?