Hajdúsági agrár-seregszemle augusztus végén

Agro Napló
A XVIII. Farmer Expót augusztus végén rendezték meg a hajdúsági megyeszékhelyen, Debrecenben. A négynapos rendezvényen 315 kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait a szakembereknek és az érdeklõdõknek. A Farmer Expót augusztus 26-án Gráf József földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg.  





Az agrárminiszter a megnyitón a gazdasági válság hatásaként az ágazatban jelentkező gondok enyhítése érdekében összefogásra szólította fel az agrárium szereplőit. Az FVM irányítója jelezte: komolyan felvetődött, hogy a jövőre esedékes Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást, az OMÉK-ot ne a fővárosban, hanem vidéken rendezzék meg. Erre a miniszter szerint jó eséllyel pályázhat akár Debrecen is, ahol már csaknem 2 évtizede rendezik meg minden évben a Farmer Expót. A debreceni árumustrán az idén is meghatározó kiállítóként jelentek meg a gépgyártással foglalkozó cégek.

Emellett ott voltak a növénytermesztők is. A vetőmag-forgalmazó cégek standjain pedig a látogatók testközelből ismerhették meg és kaphattak szakmai tanácsokat a szóban forgó cégek szakembereitől a legjobb terméseredményt hozó fajtákról és a céltermesztésre nemesített hibridekről. A 4. Hortico-n – amelyet a kiállítás részeként rendeztek meg – a frisszöldség- és gyümölcstermesztők mutatták be termékeik széles palettáját. A mû­trágyagyártó és forgalmazó cégek ugyancsak jelentős kínálatot vonultattak fel. Az állatokat bemutató pavilonokban pedig az állattenyésztő gazdálkodókat szaktanácsadással, technológiai bemutatókkal és állat-árverésekkel várták a kiállítás szervezői.



A Farmer Expo különlegessége volt az idén, hogy Hajdú-Bihar megye közösen jelent meg az erdélyi Hargita megyével.



Az árubemutatón a rendezők számos szakmai programot is szerveztek az érdeklődőknek. Például a nyitónap délutánján rendezték meg a mezőgazdasági vízhasznosítás aktuális kérdéseit taglaló szakmai konferenciát. Emellett olyan hagyományos programokat is megtartottak, mint a juhászati fórumok. Ezeket a Debreceni Agrártudományi Egyetem Agrártudományi Centruma és az ÁTK Herceghalom közösen szervezte meg. A kertészettel és gyümölcstermesztéssel foglalkozó szakembereknek is több újdonsággal szolgált a debreceni agrárkiállítás. A Farmer Expón ugyanis külföldi és hazai szakemberek elemezték az Európai Unióban tervezett új növényvédőszer-szabályozás várható hatásait. Az expo programját idén színesítette a kelet-magyarországi vadgazdálkodási fórum is.



www.agronaplo.hu/hanganyagok/124

www.agronaplo.hu/termekinformaciok/118

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!