Stratégiai ágazat az agrárium az OTP számára is

Agro Napló
Az agrárvállalkozások számára eredményes volt a 2011-es esztendõ – az ágazat kibocsátása 26 százalékkal növekedett, és jelentõs volt a jövedelmezõsége is. Az agráriumot érintõ aktuális kérdésekrõl, a 2012-es tervekrõl, a trendekrõl és a termõföld befektetési piaci felértékelõdõ szerepérõl konzultáltak januárban a szakemberek az OTP agrárszolgáltatásait állítva a fókuszba.  

A hazai agráriumban – elsősorban a földrajzi adottságoknak köszönhetően – jelentős potenciál rejlik. A magyar mezőgazdaság legfontosabb komparatív előnyei a magas termőföld aránya mellett a kedvező éghajlat, és a vízkészlet. Ezek az adottságok még jobban kihasználhatók fejlesztésekkel, mint például az öntözőberendezések kiterjesztésével és modernizálásával. Korszerû fajtákkal és technológiával csökkenthető a gazdálkodás időjárásnak való kitettsége is. A gazdálkodások eredményessége tehát mindenképpen javítható, de szükséges is a hazai és az uniós agrárfinanszírozási szabályok változásai, valamint a globális folyamatok (népességszám növekedés) miatt is. Előre látó tervezésre van szükség, és ehhez kapcsolódó beruházásokra, amelyben az OTP kínálta új Zöldkártya az igények változásaihoz igazodva jelent lehetőséget a gazdaságok számára.

 




Az OTP Bank számára az agrárium stratégiai ágazat, és e szerint is kezeli ezt a területet – hangsúlyozta Benedek Fülöp, a pénzintézet agrárágazati igazgatóságának ügyvezető igazgatója. Ennek megfelelően a banki fejlesztéseket a kormány szempontjainak figyelembevételével kívánják elvégezni, különös tekintettel a Darányi Ignác Tervben foglaltakra. A pénzintézet már dolgozik a 2013 végéig szóló és a 2014-től érvényes agrár-finanszírozási tervek koncepcióján is.

 

 




Gyuris Dániel vezérigazgató-helyettes, az ingatlan, kisvállalkozási és agrárdivízió vezetője a pénzintézet agrárhitelezési üzletágának fejlődéséről szólt, ahol 2011-ben 20–22 százalékos bővülés történt az előző évhez képest. Az OTP Bank ezen a piacon összességében 2010-ben mintegy 10,8 százalékos részesedéssel bírt. A magyarországi agrárhitelezési piac összértéke 696 milliárd forint, amelyből az OTP Bank részesedése mintegy 10 százalékot tett ki az előző év végére. A föld értékálló hitelfedezet, mondta Gyuris Dániel, aki még az ingatlannál is jobb befektetésnek tartja a mezőgazdasági termelés számára hasznosítható területet. Az OTP jelzáloglevele az Európai Központi Bank (ECB) által is elfogadott értékpapír – emlékeztetett az előadó. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a pénzügyi közvetítő rendszerben jelenlévő bizalmatlanságot fel kell oldani, mivel csak így garantálható hosszú távon a rendszer stabil mûködése. A magyar agrárgazdaság tavaly jó évet zárt, az ágazat mintegy 5 százalékos GDP-részesedésével több mint 2 milliárd eurós exporttöbbletet állított elő. Jelentős mértékben, 45 százalékkal emelkedett az előző évhez képest az ágazati hozzáadott érték aránya is.






Lovászi Gábor főosztályvezető ismertette az OTP Zöldkártya hitel idei változásait, amely ez évtől kedvezőbb feltételekkel igényelhető, és több évre megfinanszírozza a területalapú támogatásokat. A 2011 májusában bevezetett Zöldkártya hitel terméket a folyamatosan figyelt ügyfél-visszajelzések és -igények alapján módosították. Ennek megfelelően a legfontosabb változás, hogy az új Zöldkártya hitelnél kétéves támogatás előfinanszírozás esetén (OTP Zöldkártya hitel „A”) már nincs szükség tárgyi fedezetre. A nagyvállalkozások hároméves támogatási összeg előfinanszírozásánál (OTP Zöldkártya hitel „B”) pedig csak a hitelösszeg támogatással nem fedezett egyharmadára szükséges azt benyújtani (a támogatás 3. éve ugyanis már az új uniós finanszírozási ciklusra esik). További rendkívüli előnye, hogy szabad felhasználású, és nincs szükség minden évben újabb hitelbírálatra sem.

 



A megújult Zöldkártya hitel több évre finanszírozza meg a területalapú támogatásokat, ezzel téve kiszámíthatóbbá és tervezhetőbbé a vállalkozások mûködését, illetve így járul hozzá azok bővítéséhez, növekedéséhez. A hitel tehát a likviditási problémák áthidalásán túl beruházásokhoz, vagy pályázatok esetén önerőként is felhasználhatók. Ezen előnyök által javulhat a vállalkozás alkupozíciója a beszállítókkal szemben, valamint csökkenhet a felvásárlóknak való kitettsége, és kivédhető az áringadozás is. Fontos információ, hogy a Zöldkártya hitelt a társas vállalkozásokon túl azok az őstermelők, családi gazdaságok és egyéni vállalkozók is igénybe tudják venni, akik legalább 30 hektáron gazdálkodnak. A hitelösszeg minimuma mikro- és kisvállalkozásoknál 3 millió forint, közép- és nagyvállalkozásoknál 10 millió forint – a felső korlát pedig egységesen 300 millió forint. A Zöldkártya mellett természetesen a továbbiakban is lehetőség van a területalapú támogatások egyéves előfinanszírozására, amely mértéke (adósminősítéstől függően) 53 550 illetve 50 400 forint hektáronként.

 



A köztudatban leginkább lakossági bankként élő OTP jelentős szerepet játszik az agrárvállalkozások finanszírozásában is. A pénzintézet tisztában van az agrárhitelezés jelentőségével, ennek megfelelően tud és akar hitelt adni. Az agrárhitelezést célul kitûzve alakult meg 2011-ben az OTP Bankon belül egy szakértői terület, az Agrárágazati Igazgatóság. Feladata a kormány gazdaságpolitikájával és vidékfejlesztési stratégiájával összhangban az ügyfélkör bővítése, versenyképes hiteltermékek és szolgáltatások kialakítása, továbbá az egyéni, kis- és középvállalkozások mûködésének és fejlődésének elősegítése. A Darányi-tervben megfogalmazott fontosabb kormányzati feladatok, mint a jogszabályalkotás és a bürokrácia csökkentése hozzájárulhatnak a 2014-től érvényes KAP-reformhoz. Ennek megfelelően gondot fordít a bank a terv egyes pontjainak nyomon követésére is.

 






A pénzintézet mikro- és kisvállalati igazgatóságának vezetője, Csonka Tibor igazgató szólt arról, hogy az általa képviselt divízió is szeretné tevékenyégét szélesíteni, az agrárvállalkozások felé még inkább nyitni. Ennek érdekében a közeljövőben mintegy nyolcezer vállalkozást keresnek meg. De a pénzintézetről egyébként is elmondható, hogy az OTP Csoport Magyarországon, és minden leányvállalata esetében is kiemelt stratégiai területként kezeli a mezőgazdasági- és élelmiszeripari tevékenységeket folytató vállalatokat.

 

 





Részletes feltételek : www.otpbank.hu


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Keletre még nagyon hiányzik a csapadék

Keletre még nagyon hiányzik a csapadék

A hétvégén hullott eső valamelyest enyhített a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozók gondjain. A búzán és a repcén ez a csapadék ez már kevésbé...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!