2024. május 6. hétfő Ivett, Frida

Nõk a Farmon: Minõség a tudásban és a gyakorlatban

Agro Napló
Sorozatunkban olyan sikeres nõket mutatunk be olvasóinknak, akik példaértékû teljesítményükkel érdemelték ki a szakmai elismerést. Hónapról hónapra ismerhetnek meg asszonyokat, akik már bizonyítottak – így joggal lehet büszke rájuk a környezetük. S hogy minden sikeres férfi mögött egy nõ áll, az már rég ismert tény – de vajon ki áll a bemutatott nõk mögött, akik hivatásuk mellett az élet más területén is helytállnak? Ezekre is választ kapnak mindazok, akikkel megosztják szakmai tapasztalataikat a sorozat fõszereplõi.  


 

 

Somogyaszaló 765 lelkes település Kaposvártól alig tizenöt kilométernyire. Itt mindenki ismeri a másikat, és az őslakosság zöme ilyen-olyan módon még rokoni szálakkal is kötődik a többi családhoz. De hogy Kovács Andreáról a legkisebbektől a szépkorúakig mindenki tudja ki ő, az már szent.



Magam is régen tapasztaltam ennyi jókedvet és kacagást, mint amit a vele való beszélgetés ideje alatt. Az pedig már akár memóriateszt is lehetne, mennyi képesítést szerzett ez az asszony azóta, hogy 14 évesen – bárhogy is szerette volna – nem engedték a szülei a fővárosba rendőrtanoncnak.



Andrea szülei korábban a TSz-ben dolgoztak, és édesapja traktorosként gyakran vitte magával a kislányt, aki olykor már elaludt a fáradtságtól a gépen, de ha le akarták onnan szedni, arra bizony felébredt. Édesanyja az állattenyésztésben dolgozott, de mindig voltak saját állataik is a ház körül. A 6–7 tehén adta tej, és az apa saját lovaival végzett kertgondozási munkák egészítették ki a család jövedelmét ez idő tájt. Enni mindig kell az embereknek – hangzott az atyai bölcselet, így Andrea az élelmiszeripari pályán indult el, és a cukorgyártó technikumban kezdte meg a mezőgazdasággal összefüggő tanulmányait.



A középiskola elvégzése után a szülei segítettek elindítani a mezőgazdasági vállalkozását, amely kezdetben 40 ha területet jelentett, amelyből akkor még alig 6 ha volt a sajátjuk. Az első mezőgazdasági főiskolai felvételi sikertelensége kissé a korábbi álom szövögetését engedte folytatni, így elvégzett egy biztonságőri tanfolyamot és abban a szakmában dolgozott. Közben persze folyamatosan tanult, és a közgazdasági esti iskolában könyvelő statisztikus-tervező szakon szerzett képesítést. S mivel már nyolcéves kora óta kézilabdázott, a TF-en a kézilabda sportedzői bizonyítványért is megdolgozott. Majd beiratkozott egy mûszaki főiskolára, ahol mûszaki informatikus mérnökként végzett, ezt követően pedig megszerezte a mezőgazdasági vállalkozói OKJ-s képesítést, hogy szolgáltatásokat is tudjanak végezni a családi cégben. A vállalkozás időközben szépen fejlődött, s ma már 250 ha területen dolgoznak, amelyből 160 ha a sajátjuk, míg a többit bérlik. A gazdasághoz egyebek mellett 2002-ben építettek egy szárító telepet is.



De ha már 24 órából áll a nap, Andrea megszerezte a vendéglátós szakember képesítést is, és három éven keresztül üzemeltetett egy fagylaltozót is. Agrármérnöki képesítéséből már csak a záróvizsga van hátra, azzal másod diplomaként agrárinformatikus végzettséget szerez majd Kaposváron. Szakmai terveiben legközelebb a növényvédelmi irány szerepel – alapos ember módjára biztosan akarja ugyanis tudni, hogy az ajánlott vegyszer valóban megfelelő-e.



S mivel nagy szeretettel vállal szülőhelyéért minden tőle telhetőt, független jelöltként indult a polgármester választáson is. A képviselő testületben egyébként már a második ciklusban vesz részt, immáron hatodik éve. De szervezett a faluban polgárőrséget, amely egyesületnek a vezetője volt, vezetett kultúrházat másfél évig, s most éppen a nyugdíjas klubban tevékenykedik.



Legújabban pedig az áldozatsegítő irodák országos hálózatának lett a munkatársa egy nemrégiben elvégzett tanfolyamot követően. Teszi mindezt a gazdálkodás mellett immáron 13 esztendeje feleségként. Mindig van újabb terve, irigylésre méltó energiája, és olyan derûje, amelyből jut a körülötte lévőknek is.

 

Kovács Andrea 250 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést. Viszonylag heterogén talajtani adottságok jellemzik ezt a területet, elsősorban homokos vályog, ill. vályogtalajok fordulnak elő. A talajok változatossága azok aranykorona értékében is megmutatkozik, ennek értéke 10 és 35 között változik.



Az idei vetésszerkezet a következőképpen alakul: 64 hektár repce, 55 hektár őszi búza, 15 hektár tavaszi árpa, 6 hektár zab és 110 hektár kukorica. A repce kapcsán szinte meglepőnek hangzó mondattal indítja válaszát Andrea, amikor úgy fogalmaz, hogy jó volt a kelés 2011 őszén. Ez az országban viszonylag kevés helyen jellemző helyzet annak köszönhető, hogy bár mennyiségileg nem esett sok eső a repce vetésekor, az ekkor érkező gyenge-közepes mennyiségû csapadék időben viszont a legjobbkor jött. Szeptember elsején került sor a repce vetésére, és mind vetés előtt, mind pedig utána volt csapadék. Az idei egyébként a negyedik év, hogy repcét termesztenek, és túl azon, hogy szépen kikelt, a fagy sem csinált benne számottevő kárt, noha a tél vége felé több héten át volt –10 °C alatti hőmérséklet, részben úgyis, hogy nem fedte hótakaró a vetéseket. Az első évben, 2009-ben 3,5 t/ha volt az átlagtermés, majd a rákövetkező évben, 2010-ben 3 és 3,5 t/ha között. 2011 a száraz tavasz és nyár miatt nem volt szerencsés év a repce szempontjából, mint ahogy az a 2 t/ha termésátlagban is meglátszik. Ezzel szemben az idei évben jók a kilátások, 3,5–4 t/ha közötti termésre számítanak az előzetes megfigyelések alapján.



Amikor elkezdtek repcetermesztéssel foglalkozni, fajtákat termesztettek, majd 2011-ben hibridre váltottak. A hibridek nagyobb terméspotenciállal rendelkeznek a fajtákhoz képest, ez azonban csak akkor tud kibontakozni, ha minden technológiai elem és környezeti tényező összhangban van a növény fejlődése szempontjából. Az első évben, amikor elkezdték a hibrid repce termesztését, még nyilvánvalóan nem rendelkeztek tapasztalattal ezzel kapcsolatban, továbbá az időjárás sem kedvezett a növény fejlődése szempontjából. Ebből következően az előbbi évekénél alacsonyabb termést takaríthattak csak be. Mindez azonban nem vette el Andrea kedvét a hibrid repcéktől, hiszen nyilvánvaló, hogy szép és komoly eredményt csak egymásra épülő évek munkájával lehet elérni – különösen a növénytermesztésben, ahol mindehhez még a hol pozitív, hol negatív irányban eltérő időjárás is hozzájárul. Az idei év pedig már vissza is igazolta, hogy helyes döntés volt a hibridek melletti kitartás, olyan jól fejlett, dús, magas állomány fejlődött. Az illusztrálja mindezt legjobban Andrea szavaival élve, hogy amikor a virágzó állományt szemlézték, fel kellett tenniük a kérdést: „hogy tud majd rámenni a táblára a traktor, ill. a kombájn?”.



A fajtaválasztás tekintetében egyértelmû a Monsanto hibridjei melletti elkötelezettség, az Ecocet, Expower és Exquisite hibrideket termesztik. Vetés előtt nitrogénre, foszforra és káliumra kiterjedő mûtrágyázást végeznek. Ennek formája 2011 őszén egy 8–10–25 komplex mûtrágya volt, régebben a fő tápelemek 3×15 komplex formájában kerültek kijuttatásra. Andrea meggyőződéssel vallja a saját gazdaságban végzett kísérletek fontosságát, így jutottak el ahhoz a felismeréshez is, hogy a 8–10–25 komplex mûtrágya alkalmazása a célszerûbb repce esetében. A repce viszonylag magas kálium igényû kultúra, ráadásul arányaiban több káliumot, mint foszfort igényel (1 tonna repcemag képzéséhez szükséges tápanyagok: 55 kg N, 35 kg P2O5, 43 kg K2O, 30 kg CaO és 10 kg MgO). Az őszi alapmûtrágyázáshoz kapcsolódó nitrogénen túl még három alkalommal került sor nitrogén kijuttatására, amely összesen 180–200 kg/ha közötti mennyiséget eredményezett. A nitrogéntrágyázás mellett sor került a kén utánpótlására is. E helyen pedig csak utalni is elegendő annak fontosságára, hogy az alkalmazott mûtrágya járulékosan ként is tartalmaz. A repcemag kénigénye egy tonna termésre vetítve 3,3 kg, ami 3 tonna termés esetében gyakorlatilag 10 kg – ehhez pedig hozzájön a szár által felvett kénmennyiség is, ami az előbbinek kb. kétharmada, noha ez nem kerül lehordásra a szántóföldről.

 

 


 



Fontos előrelépésnek tekinthető, hogy napjainkban már nemcsak a szakmai közbeszéd része a repce magas kénigénye, hanem része a tápanyag utánpótlási gyakorlatnak is. Annak is tudatosulnia kell azonban, hogy a búza és a kukorica kénigénye gyakorlatilag nem marad el a repcéétől, sőt a magas minőségû búzák esetében annál magasabb is lehet. A kéntrágyázás nem csak a repce esetében bír tehát jelentőséggel. De visszatérve Andrea repcetermesztési gyakorlatára, további fontos elem a levéltrágyázás. Ilyen formában plusz nitrogéntrágyázásban és komplex mikroelem utánpótlásban is részesülnek a növények, de a legfontosabb cél a kén és a bór kijuttatása. A növényvédelmi kezelésekkel egymenetben pedig mindig sor került Mikramid oldott formánban történő kijuttatására is. Ez a vízben maradéktalanul oldódó mûtrágya mind makro-, mind pedig mikrotápelemeket tartalmaz, így teljes körû kiegészítését adja a talajon keresztüli tápanyag utánpótlásnak. A rovarkártevők tekintetében a repcefénybogár, a repceormányos és a repcedarázs jelentett veszélyt, de mindegyik ellen eredményesen sikerült védekezni.



Érdemes kitérni a gazdaság talajmûvelési gyakorlatára is. Mind a rendelkezésre álló géppark, mind pedig az eredményekkel való megelégedettség alapján szántásos alapmûvelést folytatnak. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy divatos kifejezésnek számít manapság a forgatás nélküli mûvelés fogalma és egyáltalán nem ok nélkül, hiszen számos példa bizonyítja mind a talaj szerkezetére és nedvességmegőrző képességére gyakorolt pozitív hatását, mind pedig az üzemanyag-felhasználás csökkenését. Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy a forgatás nélküli talajmûvelés nem egyenlő a szántás kiiktatásával, esetében (is) egy komplex technológiai folyamatról van szó. Számít az elővetemény, a gyomfertőzöttség, a talajállapot és mindenekelőtt talán a rendelkezésre álló erőgépek teljesítménye és a megfelelő munkagép.



Andrea a rendelkezésre álló gépesítettség és az eddigi saját tapasztatok alapján alkalmazza a szántásos mûvelést. Legnagyobb területen termesztett növényük, a kukorica esetében szintén a Monsanto DEKALB márkanevû fajtáit használják. Mind a korai, mind pedig a késői éréscsoportba tartozó fajtákat termesztenek, előbbiek komoly előnye, hogy időben megoldható utánuk az őszi búza vetése. Ugyancsak komoly előnyt jelent saját szárítókapacitásuk, így nem kell elsietni a betakarítást és magas szárítási költséget fölvállalni, hanem kivárható a betakarításra leginkább alkalmas időpont. A betakarítás egyébként bérmunkában történik, ez az egyetlen ilyen formában végzett gépi mûvelet, ezt gazdaságossági szempontok alapján így érdemes végezni.



A kukorica termésátlagok több év átlagában 8 t/ha körül alakulnak, de többször volt már 10 t/ha feletti termés is. A termésmennyiség tekintetében egyértelmûen a csapadékmennyiség a leginkább meghatározó tényező, elmondható, hogy száraz években lényegesen kisebb a termés az esős évekhez viszonyítva. Az intenzív és jól időzített agrotechnológia természetesen képes az évjárathatások csökkentésére, de kivédésére nem. A kukoricavetést április végén végezték, de többen voltak a környéken, akik két-három héttel korábban vetettek. A később vetett kukorica mára bőven utolérte a korábbi vetést, hiszen előbbi esetben komolyabb stresszt jelentett a kelő növényállomány számára a hûvös időjárás május közepén.

 

 


 

 



Végül, de nem utolsó sorban érdemes még kitekinteni Andrea búzatermesztési gyakorlatára is. A termesztési cél egyértelmûen a magas minőség elérése, a mennyiség csak ezután következik. Ennek ellenére mennyiségileg is említésre méltó eredményeket sikerül elérni, több év átlagában 5,5–6 t/ha körüli a termésátlag. A minőséget pedig a közel 15 százalékos fehérjetartalom mutatja. A fő termesztett fajta az Antonius, kísérleti jelleggel pedig a Saturnus fajtát is termesztik. Technológiai szempontból klasszikus vetésidővel és csíraszámmal dolgoznak, novemberre azonban már nem szokott kitolódni a búzavetés.

 



Keresztes Júlia–Benedek Szilveszter

A cikk szerzője: Keresztes Júlia

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!