A 2011/2012. évi aszályos időjárás csapásként sújtott le a Pest megyei mezőgazdasági vállalkozásokra, ahol az ősszel már a porba vetett kalászosok a kezdetektől a súlyos szárazságban fejlődtek. A repce nagy része ki sem kelt, vagy tavasszal ki kellett tárcsázni, de a megmaradt vetések sem hoztak hasznot, legfeljebb csak a veszteségeket mérsékelték. Gyászosak a kalászosgabona-betakarítás eredményei, amelyek az egyébként is alacsony országos átlag felét sem érik el, és siralmas állapotúak a kukorica- és napraforgótáblák is. Ebben a rendkívüli helyzetben kire és mire számíthatnak a gazdálkodók, illetve mit tehetnek ők maguk a további veszteségek mérsékelésére, és miből fogják finanszírozni az őszi munkálatokat, a jövő évi tevékenységeket? Ezeket a kérdéseket boncolgatták elismert szakemberek és elkeseredett gazdálkodók.
Dr. Gyuricza Csaba dékán a kétségbeesés, a kilátástalanság és a kényszer életre keltette összejövetelen elhangzott köszöntőjében két kérdést fogalmazott meg: megtesz-e mindent a jelenlegi agrár-felsőoktatás annak érdekében, hogy az aszállyal és a szélsőséges időjárási tevékenységekkel kapcsolatos oktatási munkával elérje a hallgatókat, az agrár-szakembereket, -szakigazgatást, illetve maguk a gazdálkodók megtesznek-e mindent annak érdekében, hogy az aszálykárokat elkerüljék vagy mérsékeljék. Az egyetemi karon a lehetőségeikhez mérten mindent elkövetnek, hiszen egyik fő céljuk az ordító(!) szakemberhiány orvoslása. A korszerû tudás elengedhetetlen ahhoz, hogy aszályos évjáratban a technológia adta keretek között minimálisra lehessen csökkenteni a károkat – és éppen a tudás hiánya érhető tetten, amikor nyári szántások, vagy egy-egy mûvelés után lezárás nélkül maradt talajfelszínek tömkelege látható az országban. Vajon tudják-e a gazdák, hogy az ilyen mûveléssel akár 40–50 mm nedvességet is veszíthet a talaj, s az évek során ez súlyos következményeket okozhat?
Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a termelők szemszögéből elemezte a helyzetet, hangsúlyozva az együtt gondolkodás, és a reális következtetések levonásának szükségességét. Kiemelte, hogy éppúgy kell kontinentális éghajlati környezetünkkel és a földünk minőségével kalkulálnunk, ahogy azt őseinknek is tenniük kellett, de számolnunk kell a vízzel úgy, hogy az adott lehetőségekhez és korlátokhoz hozzáadjuk a tudományos és a szellemi mezőgazdasági kultúránkat is. Mindezek összessége kell ahhoz, hogy a technológiát betartva valódi mezőgazdálkodást tudjunk végezni. A termelők pedig versenytársai egymásnak, és nem ellenfelei. Magyarországnak kiváló minőségû földjei vannak, és a gabonaágazatban éppúgy helye van az 5 hektáron, mint az 5 ezer hektáron gazdálkodónak. Nekik azonban össze kell tartaniuk, komoly lobbiszervezetet mûködtetniük, hogy egységes vélemény formájában tudjanak befolyást gyakorolni a róluk szóló törvények alkotóira. Az unióban figyelnek ugyan a magyar mezőgazdaságra, de ahhoz, hogy az érdekeink érvényre juthassanak, egyként kell megfogalmazni a véleményünket. Azt pedig a politikusoknak kötelességük meghallgatni, hiszen élelmiszerről van szó – az pedig politikai kérdés.
Dr. Jolánkai Márton professzor az aszállyal és vízözönökkel kapcsolatban elmondta, hogy a globális felmelegedés és klímaváltozás mindig is jelen volt, kánikulai napokra is akadtak bőven, amióta mérik a hőmérsékletet, arra viszont nem volt példa, hogy ilyen gyakorisággal forduljanak elő. Tény, hogy 1900–2000 között 80 mm csapadék tûnt el a rendszerünkből, 640–650 mm helyett ma átlagosan ennyivel van kevesebb a Kárpát-medencében. S bár ez nagy ingadozást mutat, jellemzője, hogy (megfelezve az évszázadot) az első 50 évben összesen 5 olyan év volt, amikor 500 mm alatt maradt a csapadék, míg a második 50 esztendőben 11(!) alkalommal. Kevesebb a vizünk, sokkal nagyobb az ingadozása és jóval gyakoribbak az aszályok, amelyek veszélyeztetik a termelésünket. Ez az a tényező, amelyre a korábbi tapasztalataink alapján nem mindig tudunk felkészülni.
A napsugárzás nemcsak életet ad, de nedvességet is elvon, s ennek az egyensúlyát kell megteremtenünk. Rendkívül fontos a növényfajták megválasztása, és az öntözés. A hazai öntözhető területek mindössze 10 százalékát (350 ezer ha) teszik ki a szántóterületnek, de csak 100 ezer ha-t öntözünk, és volt olyan év is, amikor alig 34 ezer ha volt az öntözött terület. Ennek ráadásul alapvetően nem a víz ára az oka, hanem például a rendezetlen tulajdonviszonyok, de méginkább az, hogy mára elfogytak a képzett öntöző szakemberek. Alkalmazkodnunk kell a viszonyokhoz, a vizet meg kell tartanunk – márpedig Magyarország legnagyobb víztározója a mûvelt talaj!
Dr. Birkás Márta professzor asszony ezúttal is keményen bírálta a rossz technológiákat, a talajjal szemben elkövetett merényleteket. Ma már nem lehet sablonosan, az évtizedekkel ezelőtt alkalmazott módszerekkel talajt mûvelni, és fontos, hogy a gazdák egymást is tanítsák arra, miként lehet menteni a menthetőt. Mindent el kell követni, hogy a lezúduló csapadék a talajba kerüljön és ott is maradjon. Nem szabad a földet nyitva hagyni, ma már hengerezés nélkül nem lehet talajt mûvelni. Vigyázni kell az utódokra örökítendő földre, nem szabad azt akár kapzsiságból, akár hibás technológia alkalmazásával vagy mulasztással tönkretenni. Egy tábláról például csak négyévente lehet a szalmát betakarítani, amely szerves anyag ráadásul 3,5-szer több víz megtartására teszi képessé a földet! Mindent vissza kell adni a talajnak, amit elrabolnak tőle. Ehhez persze alaposan ismernie kell a gazdának a saját földjét!
A fórumon megjelent gazdák hiányolták a meghívóban szereplő szakminisztériumi képviseletet. Vancsura József biztatta a résztvevőket, hogy minél előbb szövetkezzenek annak érdekében, hogy valós képet kapjanak a megyei kormányhivatalok a hazai mezőgazdaságot ért mintegy 300–400 milliárdos veszteségéről, és hogy követeljenek valódi segítséget – kiemelve Pest megye legnagyobb hozamkiesésû régióját. Szükség van a képviselők támogatására is ahhoz, hogy eldőljön: politikai, érzelmi vagy szakmai döntés várható-e a havaria-helyzetben. Megfelelő információk mellett olyan törvény nem születhet meg, amely nem a gazdákért, a gazdálkodókról szól. Az előadó kihangsúlyozta a média felelősségét is: minden lehetőséget meg kell találni ahhoz, hogy kellő megbecsülés övezze azokat, akik az élelmiszert állítják elő.
