Tehát erről nem írhatok!

Helyette – röviden – elmesélek egy kis történtet:

Két és fél évvel ezelőtt egy – az osztrák határ közelében lévő – vetőmag termelő-, feldolgozó-, és kereskedelemi társaság partnertalálkozóján tartottam előadást a szójatermesztésről.

Készülvén erre – az ötletet a helyszín súgta – összehasonlítottam Magyarország és Ausztria azt megelőző 5 évének búza és szójatermesztési eredményeit.

Miután évente soroltam a megfelelő számokat a közönség (kb. 70-80 fő) egyre csendesedett, s ámult. Gondolom kitalálták az okát. A vizsgált öt évben egyetlen szója – vagy búza termesztési eredmény sem volt, amelyben mi jobbak lettünk volna szomszédokénál. Az adatok (2005-2009. közötti évekről van szó) az EUROSTAT-nál kontrollálhatók.

Tanulságos és elgondolkodtató. Mi a teendő? Tanulni kell, még többet és mindenkitől, kitől lehet. A „Szójaoskola 2014” egy lehetőség a sok közül. Ragadják meg!

James Aldrich amerikai szakértő-szakíró szerint „a szója antik örökség és modern csoda.”

Mások úgy vélekednek – s ebben feltehetően nincsenek egyedül -, hogy a szója táplálja a világot, legalábbis egy igen jelentő hányadát.

Ismét mások úgy tartják, hogy a szója csodanövény, a növények királynője, „Hamupipőke bab” és még hosszasan sorolhatnánk a jelentőségét, fontosságát aláhúzandó jelzőket, kifejezéseket, gondolatokat.

Ám, ha röviden végigszaladunk a szója és szójatermesztés kultúrtörténetén, olyan páratlan gazdasági karrier társául szegődünk, amelyre nincs példa, sem hasonlóság a termesztett növények történetében.

Első írásos emlékeire közel ötezer évvel ezelőtt, Kr. előtt 2838-ban bukkanunk. Sen-Nung császár a Materia Medica c. művében azon öt szent növény (búza, rizs, köles, muhar, szójabab) között említi, amelyet az általa alapított és évenként megismételt szertartásokon, vallásos köntösbe öltöztetve, jelképesen maga vetett el.

A szója évezredekig megmaradt őshonos helyén, ahol kizárólag emberi táplálékként szolgált.

A világ szója termelése, kereskedelme és felhasználása történetében általában hat szakaszt, időszakot különböztetnek meg, az alábbiakat:

1./ A Krisztus előtti időktől az 1907-ig terjedő időszakot az első ismert írásos említéstől számoljuk.

     A termelés és kereskedelem Kelet-Ázsiában koncentrálódik.

2./ Az 1908-1930. közötti korszakot Mandzsúria dominanciája jellemzi, a termelésben és az exportban egyaránt. Mandzsúria világkereskedelmi részesedése meghaladta az összes 40 %-át.

3./ Az 1931-1941. közötti évtizedeket – amelyet a harmadik szakaszként tartanak számon – az USA szójatermesztésének látványosan gyors növekedése mellett a mandzsu export ugyancsak gyors és látványos hanyatlása jellemzi. Az amerikai szójabab kiszorította az ázsiait Európából!

4./ A negyedik fejezet történetét 1942-től számítjuk: Egyértelművé válik az amerikai hegemónia.

     A háborús évek generálta keresletnövekedés következtében mindössze két év alatt az amerikai termelés duplázódott, ezzel az USA egyértelműen és hosszú évekre a világ vezető szójatermelő és exportáló országa lett, közel 50 %-os részt hasítva a világkereskedelemből.

5./ Az 1956-tól jegyzett fejezetben teljesedik ki az USA termelési és kereskedelmi fölénye.
A szójatermelés központjává a nyugati félteke válik.

6./ Az 1970-től számított hatodik időszakot újabb változások és jelentős piaci átrendeződések jellemzik.

Mind a termelésben, mind a kereskedelemben – korábbi nagyarányú invesztíciók eredményeként – markánsan megjelennek a Dél-Amerikai országok. A legjelentősebb termelők Brazília és Argentína, 1975-ben a két ország együttes termelése meghaladja Ázsiáét.

A szója világtörténete (ha úgy tetszik karrierje) látszólag feltartóztathatatlanul, egyre gyorsuló ütemben „íródik” tovább.

E tendenciát mutatja egyértelműen és szemléletesen az 1. táblázat.

Bár az ábra, illetve a táblázat adatai önmagukért beszélnek, csupán rögzítjük, hogy a bemutatott időszakban a termőterület több mint hétszeresére, a termésátlag kétszeresére nőtt, amiből nem következhet egyéb, mint az, hogy az összes megtermelt szójabab kereken 15-szörösére nőtt hatvan év alatt!

Mi a helyzet Európában és Magyarországon?

Az első írásos emlékek (természetesen) szója ételekről szólnak 1597 évből (Francesco Carletti), 1613-ból (John Saris), 1665-ből (Friar Domingo Navarrete).

A szója európai honosítása Észak-Olaszországban, Németországban, Franciaországban és nem elhanyagolhatóan Ausztria-Magyarország területén kezdődött. A máig sem eléggé méltatott Haberlandt Frigyes munkásságával kapott lendületet, távlatot, eredményei alapján európai majd tengerentúli figyelmet és elismerést.

Elévülhetetlen érdemeket szerzett, mert másokat megelőzve ismerte fel a szója valódi értékeit, élelmiszer és takarmány voltát.

Munkássága a legnagyobb hatását azzal érte el, hogy általa fellendültek az európai és tengerentúli szójatermesztési kísérletek.

A hazai szójatermesztés – statisztikai adatok alapján – 1935-től 254 kataszteri holddal indult.

Termőterülete 1943-ig fokozatosan nőtt, elérte a 60 000 katasztrális holdat. Nyilván szerepet játszott ebben a hadigazdálkodásra történő felkészülés, átállás.

A világháborút követően termőterülete néhány ezer kh-ra zsugorodott, majd egy kisebb fellendülés után 1-3 ezer kh-ra esett vissza.
A termőterület növelésének biológiai alapjait a Mauthner Rt. iregszemcsei telepén nemesített (Knapp Ottó) fajták biztosították. Az ott megkezdett munkát folytatta a II. Világháború után Kurnik Ernő, aki a fajtaelőállítás mellett egyik fő szószólója és tevékeny részese volt a hazai termesztés kiterjesztésének.

Mint az eddigiek bizonyítják, Magyarországon a szójatermesztés nem új keletű, jóllehet vetésterülete növekedését általában kényszerítő körülmények (pl. világháborúk) befolyásolták.

Az 1970-es évek elején az USA szójakiviteli tilalmára „válaszul” az akkori földművelési tárca szójaprogramot indított, amely kiterjedt a borsó-, lóbab, csillagfürt termesztés támogatására is.

A statisztikai adatok tanúsága szerint a szója vetésterülete 1991-ig jelentősen emelkedett, amelyben kiemelkedő szerepet játszott az akkori bólyi integráció, amely gyakorlatilag 25 éven át koordinálta a magyarországi termelést.  A terület látványos növekedésében döntő szerepet játszott az a támogatás, amelyet a termelők, illetve a feldolgozók egy bizonyos köre normatívan kapott. Ebben a termesztési időszakban jegyezzük a valaha elért legnagyobb szójatermő területet Magyarországon 1988-ban, 66 006 hektárral.

A támogatások elapadásával a vetésterület is fokozatosan csökkent, majd a rendszerváltozás, kárpótlás, valamint a tulajdoni viszonyok változása a szója, az étkezési és abraktakarmány – hüvelyesek termesztése ellen hatottak.

Az 1970-es évek elején bevezetett embargó a fehérje stratégia fontosságának kézzelfogható bizonysága lett és világosan megmutatta, hogy azok az államok, amelyek nem képesek fehérjeszükségletüket (vagy annak egy részét) megtermelni, a mindenkori piaci viszonyok kiszolgáltatottjává válnak.

Vajon ma milyen intézkedéseket kényszerítene ki egy rendkívüli állapot?

A termesztést tekintve teljesen más helyzet van, mint a kényszeres 70-es években, amikor is teljes mértékben az alapoktól kezdve kellett kialakítani a termesztéstechnológia valamennyi elemét a fajtakérdéstől a vetésen, gyomirtáson át a betakarításig, s azon túl a feldolgozásig és a full fat szója takarmányozási gyakorlatáig. Ezen évek eredményei egyértelművé tették, hogy a szójatermesztés meghonosodott és a számára alkalmas termelési körzetekben eredményesen lehet termelni.

Kialakult a szójatermesztők azon köre (elsődlegesen Baranya, Bács-Kiskun, Békés megyékben) akiknél a termelés szemléletté vált és birtokában vannak mindazon ismereteknek, amelyek a gazdaságos termelés elengedhetetlen feltételei.

A fehérje termelés és felhasználás mellett az étkezési és abraktakarmány növények termesztése egyéb – környezeti és agrotechnikai – előnyöket is biztosít.

A szántóterület 65–70%-án termelt gabonafélék aránya és a hovatovább négy-öt növényre zsugorodó szántóföldi növénytermesztés szakmailag, gazdaságilag és környezeti szempontból egyaránt káros és túlságosan kockázatos.
A takarmányozási célú fehérjenövények termesztésének növelése – egyéb előnyei mellett – az állattenyésztés fajlagos takarmány felhasználásának csökkenését hozhatná, javítva az ágazat jövedelmi pozícióit.

Az utóbbi években – részben az AKG követelményeknek köszönhetően – figyelemre méltó növekedést mutat a szója vetésterülete.

Ezt az 2. sz. táblázat adatai igazolják.

E növekedés kapcsán felvetődik a kérdés, hogy a kötelezettség megszűnésével miként alakul a vetésterület? Várható-e további növekedés (amelynek az agroökológiai feltételei adottak) vagy folytatódik az utóbbi évtizedek gyakorlata? Hol fent, hol lent, leginkább lent.

2013. évben Magyarország is csatlakozott a Duna Szója Egyesülethez, amelynek tagjai elkötelezettek a genetikai-módosításoktól mentes szójabab termelésére, kereskedelmére és felhasználására. A szervezethez az ugyancsak 2013. évben megalapított Magyar Szója Nonprofit Kft. is csatlakozott. Hosszú távú célkitűzéseink között, a jelenlegit jóval meghaladó GMO mentes szója termelése, termeltetése és felhasználása szerepel. Ehhez elengedhetetlen a magyar kormány elkötelezettsége, a termesztés érdekeltségének megteremtése.

A Nonprofit Kft. egyebek mellett:

-    bemutató gazdaságokat hoz létre,

-    szakmai képzések és továbbképzések keretében a legújabb ismereteket juttatja el a termelőkhöz,

-    piaci információkkal támogatja a termékértékesítést,

-    kezdeményezi – a termékelőállítási láncot felölelő – védjegy kialakítását és működtetését,

Lesznek, akiket visszatart az – elsőre talán bonyolultnak tűnő – rendszer, amely minden elemében kontrollált és átlátható. Amit nyújtani fog az előbb felsoroltakon túl, az a biztos, kiszámítható, hosszú távú piaci együttműködési lehetőség a kölcsönös előnyök alapján.

Dr. Balikó Sándor

mg-i szakmérnök
c.egyetemi docens

Felhasznált irodalom:

Dr. Balikó Sándor – Fülöpné Kuszák Katalin: Amit a szójáról tudni kell, 1997.

Balikó – Bódis – Kralovánszky: A szója termesztése, 2005.

Kurnik Ernő: Étkezési és abraktakarmány hüvelyesek termesztése, 1970.

Magyar növénynemesítés, 1969.

William Shurtleff and Akiko Aoyagi: History of World Soybean Production and Trade, Soyinfo Center, 2007. 

A cikk szerzője: Dr. Balikó Sándor