Gazdaságos kukoricatermesztés,

Agro Napló
A Maraton egy olyan kétvonalas hibridkukorica, amely ötvözi magában az intenzív és extenzív típusú hibridek kedvezõ tulajdonságait. Gyengébb termõhelyi adottságok mellett többet képes teremni, mint a speciális, ilyen feltételek közé ajánlott hibridek, kedvezõ körülmények között pedig versenyképes bármely intenzív típusú hibriddel. Megjelenésében pedig egy szép, látványos, zöldszáron érõ kukorica: a Maraton mutatja kvalitásait.
A Maraton előállításakor, szülőtörzseinek keresztezésekor követtük azt a hagyományt, amely a heterózisnemesítés 50 éves magyarországi történetében már sok eredményt hozott: a Magyarországon előállított, a hazai edafikus-klimatikus adottságokhoz jól alkalmazkodó törzset kereszteztünk a Corn Belt-ből (USA)-származó, de Franciaroszágban egy jelentős szelekción átesett beltenyésztett törzzsel. A hibrid kiugró kísérleti eredményeket adott Franciaországban és Magyarországon is. Az OMMI 3 éves kísérleteinek átlagában több, mint 10%-kal termett többet, mint a standardok, s az új, vele együtt minősített minden hibridnél nagyobb termést adott. A minősítése óta is kiváló teljesítmény jellemzi a Maratont. Az OMMI kísérletekben az új standardokkal 5 kísérleti évben (1994-1998) tehetünk összehasonlítást, s ennek a végeredménye: 1. Maraton, 2. Dunia st., 3. DK 493 st. Ez a sorrend pedig úgy alakult ki, hogy a Maraton minden évben és minden helyen kiegyensúlyozott jó teljesítményt nyújtott. Kiemelkedően jó alkalmazkodó-képességének alapja a szárazságtûrés, széles tőszámoptimum és tápanyag-feltáróképesség.
A folyamatos tőszámsûrítéses kísérletben a Maraton termése szinte érzéketlennek mutatkozott a tőszámra. A termése csak a legalacsonyabb (20 ezer tő/ha) és a legmagasabb tőszámban (100 ezer tő/ha) nem érte el a 10 t/ha-t. Ilyen szintû tolerancia a magas tőszámtartományban a Maratonnál korábbi érésû, kisebb „testû” hibridekre jellemző. Alacsony tőszámtartományban a Maraton nagy termése a kimagasló egyedi produkciójának, hatalmas tárolókapacitásának - csőméretének köszönhető.
A vetésidő késésére a hibridek jelentős terméscsökkenéssel reagálnak. A Maraton ez alól is kivétel. Noha a kísérleteinkben a Maraton is a korai vetésben (április 16.) adja a maximális termést, a későbbi vetésekben mutatott terméscsökkenése kevesebb, mint azt a hibridek átlagában várnánk. Még a legkésőbbi vetésben is 10 t/ha termést ért el. A későbbi vetésidő hatására sem jelentős terméscsökkenés oka a Maraton igen jó hő- és szárazságtûrése.
A Maraton a gazdaságos kukoricatermeléshez további jó tulajdonságokkal járul hozzá: vízleadása gyors, betakarításkori szemnedvessége megfelel FAO számának (450). A kiemelten gyors vízleadással reklámozott, a FAO 400-as tenyészidő csoport elején érő hibridek és a standardok szemnedvessége betakarításkor nem alacsonyabb, mint a Maratoné.
A Maraton nitrogén mûtrágyareakciója eltér monokultúrában és vetésváltásban. 20 éves kukorica monokultúrában, - 20 éve nem trágyázott (0 kg N) kezelésben - 6 t/ha feletti termést adott. 60 kg/ha N adag mellett termése meghaladta a 10 t/ha-t, 120 kg/ha N mellett megközelítette a 12 t/ha-t. 39 éves monokultúrában - 39 éve nem trágyázott kezelésben (0 kg/ha N 39 éve) - a termése „csak” 3.5 t/ha volt. Meg kell jegyezni, hogy ez lényegesen több, mint a hibridek átlagtermése ebben a kezelésben. 80 kg/ha N adag mellett termése meghaladta a 8 t/ha-t, 160 kg/ha mellett pedig több, mint 10 t/ha-t termett. Ebben a kezelésben ez volt a legjobb termések egyike. Monokultúrában tehát 100-140 kg/ha N adag mellett aknázhatjuk ki leghatékonyabban a Maraton genetikai képességét.
A vetésváltásnak különösen alacsony N adagok mellett van előnye. Ilyen körülmények között a Maraton a maximális termést - 11 t/ha-t - már 60-80 kg/ha N adag mellett képes volt elérni. Ez természetesen nem a Maraton képességének a maximuma, hanem csak az adott év, adott hely lehetőségeinek a felső határa.. A Maraton az OMMI kísérletekben több évben, több helyen ennél lényegesen többet termett, pl.: Iregszemcse ('95) 13.54 t/ha, Iregszemcse ('96) 13.57 t/ha, Iregszemcse ('98) 14.11 t/ha, Debrecen ('97) 14,76 t/ha, Debrecen ('98) 14.89 t/ha, Gyulatanya ('97) 13.86 t/ha, Gyulatanya ('98) 14.78 t/ha, Kaposvár ('96) 13.46 t/ha. Saját, öntözéses kísérleteinkben nem ritka a 15-16 t/ha termésátlag sem.
Az üzemi termesztési próbák megerősítették a kisparcellás kísérletek korábbi tapasztalatait. Az elmúlt öt évben összesen több, mint 100 helyen értékeltük a Maraton teljesítményét ½ ha-os parcellákon. A Maraton évenkénti átlagtermése minden évben meghaladta a 8 t/ha-t, 2 évben a 10 t/ha-t is. Az évenkénti maximális termése mindig 10 t/ha felett volt, 1997-ben és 1999-ben 13 t/ha felett.
A Maraton növényei zöldszáron érnek, a levelek kedvező őszön hosszú ideig megőrzik életképességüket, asszimilálnak, tovább növelik a termést és stabilan tartják a szárat. A Maraton szárdőlésre amúgy sem hajlamos, az álló növények aránya betakarításkor - öt év átlagában - több, mint 98%.
A Maraton értékeit már nemcsak Magyarországon, hanem több más országban is állami minősítéssel honorálták.
Marton L. Csaba,
Szundy Tamás,
Hadi Géza,
Pintér János
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!