Milyen eredményeket várhatunk idén a Top20 fajtakísérletektől ? (x)

Agro Napló
Kísérleti szemle-összefoglaló

 

A kitűzött napi program nagy és megerőltető volt. A meleg, a napi több száz kilométeres autózás, ráadásul a tűző napban nyakunkba hulló címertörmelék, vagyes por és a már kiéleződött, kardszerű kukoricalevelek szemböködése és bőrhasogatása nem emlkeztettek semmiféle üdítő, nyárias elfoglaltságra.



Mégis azt kell mondani, megérte! A szakmai élmény, amelyet a jól kivitelezett, itt ott a természeti körülmények által is kényeztetett kísérletek nyújtottak, csak azoknak jutott, akik esélyt adtak az efajta szerencsének!



Azt mindannyian sajnálhatjuk, hogy igazán kevesen, részesülhettünk benne, mint ahogy a remek marhapörköltből is csak egy fogyott -ehettem volna többet is - a kényelmes mezőhegyesi Nóniusz Hotelben folytatott szakmai magamban beszélgetés során.



Mindazonáltal mellékelek egy összefoglalót, amely talán megindít néhány elszánt gazdát, nemesítőt, kereskedőt és kutatót, hogy az évente megújuló fajtagyűjteményeink élvezetes labirintusában bolyongva frissítse fel tudását és kalibrálja "fajtaérzékét". Erre, különösen az utóbbira igen nagy szükség van, hiszen nap mint nap tapasztalom magam is, hogy az itt ott elaggott, sokszor már-már vallásos hitet érdemes új tapasztalással, új búcsújárással és új fohásszal újra és újra felfrissíteni!



Előfordul, hogy nem változik meg az ember meggyőződése addigi ismereteit illetően, mégis mennyire igazabbnak hangzik ugyanaz, ha friss alátámasztást kap!



Egy ismerős gazdával futottam össze és beszéltem a minap. Panaszkodott, hogy a régi, bevált fajtája hogy becsapta, nem is veti többé! Pedig, ha eljárt volna velünk, már évek óta láthatná, hogy ő maga csapja be önmagát a makacs ragaszkodással - és nem csak érzelmileg, hanem pénzzel is, milliókkal - és jöhetett volna, akár most is...



És eljöhet szeptemberben is, amikor a legjobb heyeket ismét megtekintjük és bemutatjuk - talán neki is - akinek annyi a dolga, hogy nincs ideje takarékoskodni, vagy éppen nyerni!



dr Szieberth Dénes



Kísérleti összefoglaló

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?