Idén a súlyos peronoszpóra- és a közepes lisztharmatfertőzés, valamint a szélsőséges időjárási viszonyoknak köszönhetően az átlagosnál akár 15-20%-kal kisebb szőlőtermés várható hazánkban. Az elmúlt időszakban leesett sok csapadék következtében a betakarítás is a szokásosnál később, augusztus második felében kezdődhetett el.
Levonva a tanulságokat és készülve már a 2011-es szüretre, a kártevők és a gombásodás elleni védekezés, illetve a hatékony gépesítés volt a témája annak a mini rendezvénysorozatnak, amelynek célja a szőlészek továbbképzése és a legmodernebb szőlőtermesztésben használatos technológiák ismertetése volt. Az egri borvidéken a Thummerer Pincészet adott otthont az eseménynek, amely több mint 30 fő, köztük szőlészek, borászok, valamint a szakma és a sajtó jeles képviselőinek részvétele mellett zajlott.
A programot Vajkóné Tarjányi Judit, a Syngenta kertészeti szaktanácsadójának köszöntője után a házigazda Thummerer Vilmos nyitotta meg, aki a helyi adottságok tükrében mondott néhány értékelő szót az eddig kihívásokkal nem fukarkodó 2010-es évjáratról.
Ezt követően Horváth Tamás a KITE ZRt. szőlő ágazati vezetője a vállalat legmegbízhatóbb gépesítési megoldásairól beszélt, amelyek felölelik a teljes szőlőtermesztési folyamatot a metszéstől a betakarításig. Előadásában kitért a cég újdonságaira: az új John Deere erőgép modellekre, az új Pellenc vontatott szüretelő gépre, a Nobili permetező gépre,illetve a portfolióba nemrég bekerült pincéhez tartozó Pellenc borászati eszközökre és a szőlő korszerű támberendezéseire.
A Syngenta Kft. komplex szőlővédelmi technológiáját, beleértve a gombaölőszeres és rovarölőszeres kezeléseket, Nádudvari Éva és Lucza Zoltán mutatták be. A szakemberek az idén helyenként akár 100%-os terméskiesést okozó peronoszpórafertőzés ellen a Pergado gombaölőszer-családot ajánlották, amelyet a hatóanyag translamináris terjedése, illetve a viaszrétegbe való beépülése különböztet meg a többi készítménytől. 2011-ben vezetik be az Affirm rovarölő szert, amely előadásuk másik fő témája volt. Természetes eredetű hatóanyaga már alacsony dózis használata mellett egészséges növényi termék előállítását eredményezi. A széles hatásspektrummal rendelkező szer egyedülálló hatásmódja kulcsfontosságú a rovarölő szerekkel szemben kialakuló rezisztencia elkerülésében.
Dr. Dula Bencéné növényvédelmi mikológus és szőlőtermelő a 2010-es évjárat sajátosságairól, az azt befolyásoló időjárási anomáliákról, és ehhez kapcsolódóan a szőlőperonoszpóra-járvány elleni küzdelem nehézségiéről beszélt. Előadásában elemezte és bemutatta a saját üzemi technológiájuk és a Syngenta technológia peronoszpóra elleni hatáskülönbségét, igazolva ezzel az új technológia extrém időjárási körülmények közötti eredményességét.
A programot Sasvári Gábor, a KITE ZRt. gépértékesítési menedzserének gyakorlati bemutatója zárta, melynek keretében a résztvevők többek között megismerkedhettek a legújabb fejlesztésű gépi csonkázó működésével, valamint egy újfajta soraljművelőt is megtekinthették működés közben.
„A „hivatalos” program után a résztvevőknek alkalma nyílt konzultációra is, amelynek keretében reméljük, személyre szabott tanáccsal is sikerült ellátnunk az érdeklődőket”- fűzte hozzá még Nádudvari Éva, a rendezvénysorozat főszervezője.
A 2010-es szüret azonban még messze nem ért véget, mi több, a védekezést a rendezés időszakában is folytatni kell, mivel a csapadékos időjárás következtében egyes táblákban máris megjelent a fakórothadás és a szürkepenész.

