Az Ázsiából származó, Magyarországon a 19. század óta jelen lévő mirigyes bálványfát sokan tévesztik össze az ecetfával, más néven az ecetszömörcével. Bár a bálványfa is mutatós, és akár 20-25 méter magasra is megnő, összetett levelei jellegzetes, kellemetlen szagot árasztanak. A két növényt a legkönnyebben a termésük alapján lehet megkülönböztetni, az ecetfa ágainak végén ugyanis sötétvörös, szőrös terméscsomók fejlődnek.

A bálványfa megfékezését a rendkívüli szaporodóképessége nehezíti. Magjait a szél hatalmas távolságokra képes eljuttatni, fizikai irtása pedig sokszor többet árt, mint használ. Ha ugyanis egyszerűen kivágják, a gyökérzetéből intenzív sarjadzás indul, így a korábbinál is több új hajtás tör a felszínre. Mivel fejlődése rendkívül gyors, agresszíven kiszorítja az őshonos növényeket, és teljesen átalakítja a természetes élőhelyeket. A faj kártékonyságát jól mutatja, hogy szerepel az Európai Unió idegenhonos inváziós fajokat tartalmazó jegyzékén, és a hazai erdészeti szabályozás is korlátozza a telepítését.

Az Ipoly Erdő Zrt. szakemberei folyamatosan dolgoznak a növény visszaszorításán az általuk kezelt területeken, de a probléma kezelése nem kizárólag az erdőgazdálkodók feladata. A társaság nyomatékosan kéri a lakosságot, hogy ne ültessenek bálványfát a kertjükbe, helyette válasszanak a helyi adottságokhoz illeszkedő, őshonos fajokat. Ha a növény a magánterületekről kivadulva megtelepszik a természetben, a végleges kiirtása már rengeteg munkát, időt és speciális szakértelmet követel.