A Spike Brokers és az UkrAgroConsult elemzéseiből kiderül, hogy októberben összesen 262,2 ezer tonna kukorica hagyta el Ukrajnát, mintegy 55,3 millió dollár értékben. Ez közel 13 százalékos csökkenést jelent a szeptemberi azonos időszakhoz mérten, amikor még 300 ezer tonnát szállítottak külföldre, ami 67,8 millió dolláros exportbevételt eredményezett. Az általános visszaesés ellenére az olasz piac dominanciája egyértelműnek bizonyult, mivel a hónap folyamán 110,6 ezer tonna ukrán kukoricát importáltak. Ez a mennyiség a teljes kivitel 42,2 százalékát tette ki, ami enyhe növekedést mutat a korábbi adatokhoz viszonyítva. A célországok rangsorában Németország végzett a második helyen 41,6 ezer tonnával, míg a harmadik legnagyobb felvásárló Hollandia lett 29,6 ezer tonnás behozatallal. Őket Ausztria, majd Törökország követte a sorban, előbbi 21,7 ezer, utóbbi pedig 19 ezer tonna terményt vásárolt fel - közölte az Agrárszektor.

Hatalmas vagyont hozott ez a húsféle Magyarországnak: szinte kapkodnak utána külföldön
A baromfihús kivitele több mint 400 millió eurós bevételt termelt az év első felében.








