Agro Napló • 2026. október 16. 08:57
Akár 30 százalékkal is elmaradhatott a várttól az idei szőlőtermés a tokaji borvidéken működő Harmónia Szőlőbirtokon a száraz időjárás miatt. A terméskiesés mellett az aranyszínű sárgaság terjedése és a borpiac átalakulása is kihívást jelent. Fekete Gábor ügyvezető szerint a kisebb pincészeteknek közvetlen fogyasztói kapcsolatokkal és új értékesítési lehetőségek keresésével kell alkalmazkodniuk - írja az Agrárszektor.
A csapadékhiány bizonyos szempontból megkönnyítette a szőlőművelést, a termés mennyiségére azonban kedvezőtlenül hatott. A növények visszafogottabban növekedtek, és a gombás betegségek is kevésbé jelentkeztek, így egyszerűbbé vált az ültetvények kezelése. A szárazság ugyanakkor jelentős terméscsökkenést okozott. Fekete Gábor az Agrárszektornak elmondta, hogy a birtokon akár 30 százalékkal kevesebb szőlőt szüretelhettek annál, mint amennyire egy kedvezőbb évben számíthattak volna.
A családi vállalkozás 2023-ban vásárolta meg szőlőterületeit, és ugyanebben az évben készítette el első borát. Rátka és Mád környékén jelenleg hat hektár termőszőlővel rendelkezik, amelyhez idén öt hektár új telepítés társult, így a birtok már összesen 11 hektáron gazdálkodik.
Mivel a tulajdonosok Budapesten élnek, a szőlőműveléshez és a borkészítéshez külső szakembereket vonnak be. Az ügyvezető tapasztalatai szerint borászt, szőlészt vagy traktorost lehet találni, a szőlőmunkások biztosítása viszont jóval összetettebb feladat. Ezt náluk egy külön megbízott kapcsolattartó szervezi, ezért a napi munkaerőpiaci nehézségekre nincs közvetlen rálátásuk.
Az időjárás mellett az aranyszínű sárgaság miatt is folyamatosan figyelni kell az ültetvényeket. A fertőzés már megjelent a tokaji borvidéken, és egyes helyeken az érintett szőlőterületek kivágására is szükség volt. A Harmónia Szőlőbirtokon egyelőre kedvezőbb a helyzet. Bár az Istenhegyi-dűlőben akadnak problémásabb részek, a birtok egészén jelenleg nem tapasztalnak súlyos aggodalomra okot adó állapotot. Az ügyvezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez gyorsan változhat, ezért továbbra is szorosan figyelemmel kísérik a betegség terjedését.
A borászatok helyzetét a fogyasztási szokások átalakulása is erősen befolyásolja. Fekete Gábor szerint az összesített statisztikák ugyan a borfogyasztás visszaesését mutatják, az egyes kategóriák között azonban jelentős eltérések láthatók. Úgy látja, a magasabb árkategóriájú borok iránti kereslet nem csökken, és az export is növekedett. Emellett a fehérborok fogyasztása kisebb mértékben esett vissza, mint a vörösboroké. Ezek a folyamatok kedvező lehetőséget kínálhatnak Tokajnak, ahol nem a nagy mennyiségű tömegbor előállítása a jellemző.
Az ügyvezető szerint a kisebb, 12 hektár körüli, de akár a 20–25 hektáros birtokok termése is sikeresen értékesíthető, ha megtalálják a megfelelő piacot. Ehhez azonban önmagában egy díjnyertes bor elkészítése sem elegendő. A pincészeteknek aktívan kell keresniük azokat a rendezvényeket és értékesítési formákat, amelyekkel a borértők mellett a szélesebb közönséget is képesek elérni.
Fontosnak tartja a nagykereskedelmi és a közvetlen értékesítés közötti egyensúly kialakítását. A nagykereskedőkkel való együttműködés kisebb haszonkulcsot hagyhat a borászatnál, cserébe viszont számos értékesítési terhet levesz a termelő válláról. A közvetlen eladás ugyanakkor jóval több személyes jelenlétet kíván, hiszen magának a gazdának kell bemutatnia a borokat, beszélgetnie az érdeklődőkkel, és kapcsolatot építenie a vásárlókkal.
Ebben a munkában a fesztiváloknak is kulcsszerep juthat, ráadásul nemcsak a hagyományos boros rendezvények alkalmasak az új fogyasztók megszólítására. A fiatalabb korosztály elérésére Fekete Gábor nem tartja általános megoldásnak a könnyed, gyümölcsös borok kizárólagos készítését. Ehelyett inkább a borok összetettségét, mélységét és karakterét mutatná meg nekik. Ezt az élményt viszont személyes jelenlét nélkül, pusztán a kereskedelmi láncokon keresztül sokkal nehezebb átadni.
A szűkülő belföldi piac miatt az export szerepe is felértékelődhet. Az ügyvezető szerint itthon a borászatok nagyrészt ugyanazért a belső keresletért küzdenek, miközben a határokon túli értékesítés új távlatokat nyithat meg. Ezek kiaknázásához azonban aktív külföldi jelenlétre és tudatos piacépítésre van szükség. Meglátása szerint a nehezebb gazdasági környezetben a kitartó munka mellett a kezdeményező hozzáállás és az új utak felkutatása jelenthet valódi segítséget.