A kutatócsoport több évtizedes, Európára és Észak-Amerikára kiterjedő tudományos adatokat elemzett. A több száz vizsgálat összesítéséből kiderült, hogy az esetek több mint felében semmilyen érdemi különbséget nem találtak a bio- és a hagyományos állattartás között, és csupán alig harmadukban mutatkozott előny az ökológiai gazdálkodás javára. A tanulmányok túlnyomórészt tejelő tehenekre, kisebb arányban pedig sertésekre, baromfikra és kis kérődzőkre fókuszáltak.
A kutatás egyik társszerzője, Dr. Solveig March hangsúlyozta, hogy bár a biotartás előírásai segítik az állatok természetes viselkedési formáinak megélését, a megfelelő üzemvezetés nélkül ez nem elegendő a valódi állatjóléthez. Bizonyos területeken természetesen megmutatkoznak a rendszer előnyei, a nagyobb mozgásszabadság és a kötelező almozás miatt a biogazdaságokban tartott állatok végtagjai és csülkei jellemzően egészségesebbek, így a sántaság is ritkábban fordul elő.
A szabadtartás ugyanakkor komoly hátrányokkal is járhat. A sertéseknél például a kinti környezetből származó kórokozók miatt egyes bioüzemekben magasabb arányban fordultak elő ízületi megbetegedések, és a parazitafertőzöttség is gyakoribbnak bizonyult. A farokrágás kapcsán szintén ellentmondásosak a tapasztalatok, így nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a gazdagabb környezeti ingereket nyújtó ökológiai gazdaságokban kevesebb lenne az ilyen jellegű sérülés.
A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy eddig túlságosan kevés kutatás foglalkozott az állatok érzelmi jólétével, mivel a vizsgálatok döntően a fizikai egészségügyi mutatókra korlátozódtak. Éppen ezért a jövőben a biotanúsítványok odaítélésekor sokkal inkább az egyes állatok tényleges állapotát kellene figyelembe venni. Ennek elérése érdekében a Thünen Intézet immár három éve, 2023 óta dolgozik partnereivel egy új, gyakorlatorientált állatjóléti ellenőrzési módszertan kifejlesztésén.






