Szilágyi László egy jelentős méretű, több pillérre épülő gazdaságot vezet, amelynek állománya 20-25 ezer libából, mintegy 300 juhból és 80 szarvasmarhából áll. Ez a nagyságrend a hazai viszonyok között már túlmutat a klasszikus családi kereteken, a gyakorlatban mégis a család végzi a mindennapi munka döntő részét. Ennek oka nem egy tudatos stratégia, sokkal inkább a munkaerőpiac átalakulása. A tapasztalt idénymunkások nyugdíjba vonultak, megbízható utánpótlást pedig szinte lehetetlen találni, így a rendszer stabilitását kizárólag a családi erőforrások biztosítják, amelyeket csak alkalmanként tudnak külső segítséggel kiegészíteni - írja az Agrárszektor.

A szakember az egyik legsúlyosabb, hosszú távú problémának a fiatalok távolmaradását tartja. A mezőgazdaság ma már nemcsak komoly fizikai munkát, hanem hatalmas kockázatvállalást is követel.

A kezdőtőke-igény magas, a megtérülési idő hosszú, a bevételek pedig túlzottan függenek az időjárástól és a piaci áraktól. A fiatal generációk nehezen tudnak tervezni egy olyan környezetben, ahol egyetlen aszályos év teljesen felboríthatja a gazdaság pénzügyi egyensúlyát, így az érdeklődés ellenére is sokan elriadnak az ágazattól. A nyírségi homoktalajokon a takarmány-előállítás rendkívül kitett az időjárási szélsőségeknek. A gazdaság 30 hektáros kaszáló- és lucernaterületének hozama a csapadékhiány miatt évről évre jelentősen ingadozik. A saját termelés bizonytalansága mellett a külső forrásból származó szálastakarmány, illetve a libatartáshoz elengedhetetlenül szükséges, megfelelő minőségű szalma beszerzése is egyre komolyabb kihívást jelent.

Piaci oldalról az állattenyésztés értékesítési lehetőségei - különösen a juhágazatban - jelenleg stabilak, ugyanakkor a költségek folyamatosan nőnek. A takarmány-előállítás, a betakarítás, a szállítás és az energiaárak együttesen akkora terhet jelentenek, hogy a fő kérdés ma már nem az eladási ár, hanem az, hogy a magas kiadások mellett realizálható-e egyáltalán jövedelem a termelésből.

A magyar mezőgazdaság, és különösen a gyengébb adottságú térségek versenyképességének kulcsa a jövőben a vízgazdálkodás lesz. Szilágyi László úgy véli, a csatornarendszerek karbantartása, a csapadék visszatartása és a talajvízszint helyreállítása nélkül hosszú távon ellehetetlenül a termelés. Az agrárium fennmaradása a vízügyi helyzet rendezésén, a munkaerő-utánpótlás biztosításán és a gazdasági környezet kiszámíthatóságán múlik. Ha ezek a tényezők tartósan hiányoznak, a gazdáknak nem marad más, mint a folyamatos küzdelem és az állandó alkalmazkodás a túlélésért.