Agro Napló • 2026. június 5. 14:57
A magyar mezőgazdaság egyszerre küzd jövedelmezőségi válsággal, klímakitettséggel és technológiai lemaradással, miközben megrekedt az olcsó tömegtermelés és a tudásalapú, prémium gazdálkodás között. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora szerint a puszta túlélés helyett a versenyképesség megteremtése a cél, amelynek kulcsa egy olyan hosszú távú nemzeti agrárstratégia, amely a környezeti alkalmazkodásra, a modern technológiákra és a magasabb feldolgozottsági szintre épít.
A hazai agrárium jelenleg stratégiai szempontból egyfajta átmeneti vákuumban vesztegel, mivel az olcsó, nagy volumenű tömegtermelésben nem tud versenyezni az olyan országokkal, mint Brazília vagy Ukrajna, ugyanakkor a magas hozzáadott értékű, tudásalapú modellre sem állt még rá kellő határozottsággal. Ezt a bizonytalanságot súlyosbítja, hogy az elmúlt tizenöt évben a hazai mezőgazdasági ráfordítási költségek megduplázódtak – miközben az európai átlagos növekedés csupán hatvanszázalékos volt –, a felvásárlási árak viszont nem követték ezt a drágulást. Ez az egyensúlytalanság tartós jövedelmezőségi válságba sodorta a termelőket.
A gazdasági nehézségek mellett a klímaváltozás jelenti a másik hatalmas kihívást. Míg Európában a szárazföldi területek alig tizennégy százaléka számít súlyosan aszályérzékenynek, nálunk ez az arány meghaladja a hatvan százalékot. A korábbi évtizedek hibás döntései nyomán különösen a valaha legjobb adottságú mezőgazdasági vidékünk, az Alföld került nehéz helyzetbe. A megoldást nem csupán a csapadékhiány kezelése vagy a felszíni vizek használata jelenti, hanem egy radikális szemléletváltás, amely szerint a talajt kell az elsődleges víztározóként kezelni. Ehhez talajkímélő művelésre, szervesanyag-visszapótlásra és regeneratív technológiákra van szükség. Végleg el kell felejteni azt a gyakorlatot, hogy a termőhelyet próbálják a termelési rendszerekhez igazítani, hiszen a helyi adottságoknak kell meghatározniuk a területhasználatot. Bár a 2022-es történelmi aszály intő jel volt, ez a fordulat még mindig nem történt meg kellő mértékben.
A sérülékenységet tovább növeli Európa egyik legszűkebb vetésszerkezete, ugyanis a hazai termőterületek 85-90 százalékát mindössze öt növényfaj foglalja el. Bár a diverzifikáció elengedhetetlen lenne, az új kultúrák, mint például a mák, a len vagy a csicseriborsó termesztése csak akkor lehet sikeres, ha stabil feldolgozóipar és értékesítési háttér – azaz egy teljes, kiépített termékpálya – áll mögöttük. Ennek hiányában és a megfelelő, víztakarékos technológiák nélkül az áttörés elmarad.
Az ukrán mezőgazdasággal szemben az alapanyag-termelésben Magyarország képtelen felvenni a versenyt. A kiutat kizárólag a termékek magasabb feldolgozottsági szintje és a hazai termelői együttműködések erősítése jelentheti, amelyek segítenek a méretgazdaságosságból adódó hátrányok leküzdésében.
Mindezek kezelésére egy politikai ciklusokon átívelő, világos nemzeti agrárstratégia megalkotására van szükség, amelyben az állam elsősorban katalizátorként és a kiszámítható környezet biztosítójaként lép fel. A sikeres jövőkép három fő pilléren nyugszik, amelyek a vízgazdálkodási és piaci változásokhoz való alkalmazkodás, a csúcstechnológiákat alkalmazó, tudásalapú termelés, valamint a nyersanyagok exportja helyett az értéknövelő feldolgozás. Az egyetemi és kutatói szféra, köztük a MATE és az újonnan létrehozott Nemzeti Reziliencia Központ már biztosítja a stratégiai gondolkodáshoz szükséges adatokat, de a megvalósítás a döntéshozók, a piaci szereplők és a gazdák szoros, valamint határozott összefogását igényli.