A szakértő szerint a vízvisszatartás célja elsősorban az, hogy mérsékelje az elmúlt évszázadok során mesterségesen felgyorsított felszíni vízlefolyást. Míg az Alföldön ezt tudatos vízrendezési beavatkozások okozták, addig a hegy- és dombvidékeken főként az erdőhasználat és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra mellékhatásai járultak hozzá a táj kiszáradásához. A folyamat következménye ma már egyre szélsőségesebb vízháztartásban mutatkozik meg.
A víz helyben tartása több szempontból is létfontosságú. Segíti az erdei ökoszisztémákat az aszályos időszakok átvészelésében, miközben biztosítja az erdők párologtatásához szükséges vízkészletet is. Ez a természetes párologtatás fontos szerepet játszik a hőmérséklet szabályozásában és az élhetőbb klíma fenntartásában. Emellett hozzájárulhat a helyi csapadékképződés javításához is, vagyis segíthet helyreállítani az úgynevezett „kis vízkört”, a táj feletti helyi vízkörforgást.
A vízvisszatartás nemcsak az erdők, hanem számos élőlény számára is kulcsfontosságú lehet. Különösen a kétéltűek profitálhatnak az ilyen fejlesztésekből, hiszen számukra akár létfontosságú élőhelyeket biztosíthatnak az időszakos vízfelületek. Emellett a csapadék helyben tartása kiegyensúlyozottabbá teheti a kisebb vízfolyások vízhozamát is: aszály idején ez az élővilágot segíti, nagyobb esőzések idején pedig az emberi infrastruktúrát és településeket védi.
A szakértő szerint a hegy- és dombvidéki erdőkben elsősorban a víz lefolyásának lassításával, a talajba történő beszivárgás növelésével és kisebb vizes élőhelyek kialakításával lehet javítani a helyzeten. Ezek az intézkedések részben ellensúlyozhatják az erdőkitermelések és az erdei úthálózat kiszárító hatását. A gyakorlatban ez többféle megoldást jelenthet. Az erdei utakon gyorsan lefutó csapadékvizet például oldalirányba lehet terelni, majd természetes anyagokkal - kövekkel, fával vagy avarral - lassítani. Emellett kisebb vízmegtartó tavacskák kialakítása is segíthet a víz helyben tartásában. Fontos szempont az is, hogy a patakmedrek természetes szerkezetét és érdességét megőrizzék, a felsőbb, időszakos vízfolyásoknál pedig természetes anyagokból épített rőzse- vagy rönkgátakkal lehet javítani az erdők vízmegtartó képességét.
A szakértő szerint a jövőben egyre nagyobb hangsúlyt kell helyezni ezekre a természetközeli megoldásokra, hiszen a víz helyben tartása nemcsak az erdők túlélése, hanem a teljes táj klímaalkalmazkodása szempontjából is meghatározó lehet.
