Most érkezett: megjelent a fertőzés Magyarországon, mindenkit felszólítanak

Most érkezett: megjelent a fertőzés Magyarországon, mindenkit felszólítanak

Agro Napló
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma idén május 11-én egy Bács-Kiskun vármegyei, Kiskunhalason tartott ló esetében megerősítette a lovak fertőző kevésvérűségét (FKV). A helyileg illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóság a vonatkozó jogszabályokban előírt intézkedéseket haladéktalanul megtette. A hatósági intézkedések során az érintett lótartó együttműködő volt, az állattartás körülményei rendezettek voltak. A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a lovas rendezvényeken továbbra is kötelező az előírt állategészségügyi szabályok betartása.

A fertőzött lovat a fertőzöttség gyanújának felmerülését követően azonnal elkülönítették, majd a fertőzöttség megerősítése után - a jogszabályi előírásoknak megfelelően, valamint arra tekintettel, hogy a fertőzött lovak életük végéig vírushordozók maradnak - az érintett állatot elaltatták. A szakemberek elvégezték az állati tetem megfelelő ártalmatlanítását és elkülönítés helyének szigorított fertőtlenítését. Továbbá a fertőzött állattal azonos tartási helyen lévő fogékony állatok vizsgálata is megtörtént, melyek valamennyi esetben negatív eredménnyel zárultak. A hatósági intézkedések eredményes végrehajtását az érintett lótartó együttműködő magatartása jelentősen elősegítette - írja a Nébih.

A hatóság hangsúlyozza, hogy a lovas rendezvények fokozott állatorvosi felügyelet mellett továbbra is megtarthatóak. Ugyanakkor kiemelten fontos azon előírások maradéktalan betartása, miszerint lovas rendezvényen kizárólag olyan ló vehet részt, amely rendelkezik egy évnél nem régebbi, fertőző kevésvérűségre vonatkozó negatív szűrővizsgálati eredménnyel, valamint az előírt azonosító okmányokkal. A Nébih felhívja valamennyi lótartó figyelmét a megelőző intézkedések betartásának, valamint a jogszabályban előírt szűrővizsgálatok elvégzésének kiemelt fontosságára.

  • Megelőző vakcinázás/oltás és a fertőzött állat gyógykezelése nem lehetséges a jelen tudományos álláspont szerint, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre.
  • A fertőzést okozó vírus retrovírus, melynek jellegzetessége, hogy „megbújik”, akár egészségesnek tűnő ló is lehet fertőzött, de a fertőzés a lovak között nagyon lassan terjed! A fertőzött lovak változó immunállapota miatt is nagyon fontos a rendszeres szűrővizsgálatok elvégeztetése!
  • A lótartók felelőssége, hogy mindent megtegyenek lovaik egészségéért és a fertőzések elkerüléséért. Ennek keretében valamennyi lovukon végeztessék el a három évente kötelező szerológiai tesztet még akkor is, ha a ló nem hagyja el a tartási helyéül szolgáló telepet és egészségi állapota kielégítőnek tűnik. Amennyiben a lovak más állattartó lovaival is érintkeznek vagy érintkezhetnek, a vérvizsgálat elvégzése évente kötelező.
  • Ne vásároljanak ismeretlen eredetű, érvényes azonosító okmányokkal nem rendelkező lovat, még akkor sem, ha kedvező áron kínálják.
  • Állatorvosi beavatkozás (injekció beadás, vérvétel, fogreszelés stb.) elvégzése csak szakember által, szakszerűen fertőtlenített eszközökkel történjen.
  • Fedeztetés, sperma vásárlása esetén győződjenek meg arról, hogy a mén fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló vizsgálati eredménye negatív lett.
  • Fertőző kevésvérűség szempontjából veszélyeztetett területről (Románia vagy Európai Unión kívüli ország) származó lovak esetén győződjenek meg arról, hogy az állaton az indulás előtt elvégezték a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztet, és eredménye negatív lett.
  • A fertőző kevésvérűség szempontjából veszélyeztetett területről érkező vagy túráról visszatérő lovakat különítsék el az állomány többi részétől, és végeztessék el rajtuk a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztet.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Magyarországon is megjelent a lóherpesz

Magyarországon is megjelent a lóherpesz

Több európai országban is felütötte a fejét a lovak herpeszvírusának (EHV) egy rendkívül agresszívan terjedő idegrendszeri formája, a fertőzés Magyaro...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?