A vírus jelenlétét augusztus 9-én erősítette meg a laboratóriumi vizsgálat, miután a telepen lázas, legyengült és hasmenéses tüneteket mutató állatokat, valamint elhullásokat észleltek. A gyanú beigazolódását követően Dr. Nemes Imre országos főállatorvos haladéktalanul elrendelte a szükséges járványügyi intézkedéseket. Mivel a térség korábban is fertőzöttnek számított - a környéken több vaddisznóban is kimutatták a kórokozót -, a szakemberek a kitörés gócpontja körül egy 3 kilométeres védő- és egy 10 kilométeres megfigyelési körzetet jelöltek ki, ahol szigorú korlátozásokat léptettek életbe.
Jelenleg is zajlik a járványügyi nyomozás, amelyben a hatóságok a fertőzés eredetét, a lehetséges forrásokat, valamint az érintett teleppel kapcsolatba került környező gazdaságokat vizsgálják.
Bár az afrikai sertéspestis az emberre nem jelent veszélyt, a sertéságazatban hatalmas gazdasági károkat okozhat. A Nébih ezért nyomatékosan kéri a gazdálkodókat a járványvédelmi előírások szigorú betartására. Kiemelten fontos a telepek zárt üzemeltetése, hogy a házisertések még közvetve se érintkezhessenek vaddisznókkal. Amennyiben az állattartók szokatlan megbetegedést vagy elhullást tapasztalnak, a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása érdekében azonnal értesíteniük kell az állatorvost.







