Most érkezett: megjelent a fertőzés Magyarországon, mindenkit felszólítanak
A Nébih laboratóriuma idén május 11-én egy Bács-Kiskun vármegyei, Kiskunhalason tartott ló esetében megerősítette a lovak fertőző kevésvérűségét.
A Nébih laboratóriuma idén május 11-én egy Bács-Kiskun vármegyei, Kiskunhalason tartott ló esetében megerősítette a lovak fertőző kevésvérűségét.
Bár még majdnem nyári időnk van így ősz elején, nem árt már most végiggondolni, hogy állatainknak mire lehet szüksége az időjárás megváltozásával.
Augusztus közepe óta 12 lóban és egy elhullott gólyában igazolta a nyugat-nílusi láz vírusát a Nébih laboratóriuma.
A legújabb trendek követése a diplomával rendelkezők számára is rendkívüli előnyt jelent a munkaerőpiacon. Ehhez nyújtanak kiváló lehetőséget a MATE s...
A termelési célú állatok tartására vonatkozó kereteket a Tanács 98/58/EK irányelve adja meg.
Lócsontváz és 85, különböző gyártmányú világháborús aknavető gránát került elő egy mezőzombori szántóföldön – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ez...
Újfajta ügyintézéssel segíti a lótartókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Megújult a lótartásihely-bejelentő nyomtatvány, amelyhez egysze...
Megjelent az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs döntése alapján kidolgozott rendelet, amely az aszály miatt ellátási gondokkal küzdő állattartók ta...
Szárazság idején is kulcsfontosságú, hogy a lovak megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékhoz jussanak. Érdemes megnézni távolabbi országok gyakorlat...
Harmincezer látogatót várnak az idei Farmer Expóra, amelyet augusztus 17–20. között rendeznek meg a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán – jelen...
Elkészült a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Lovas létesítmények fejlesztése” című, VP6-6.4.1.1-22 kódszámú pályázat előminősítő ké...
A tulajdonviszonyra vonatkozóan a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazolása is szükséges a „Lovas létesítmények fejlesztése” című (VP6-6.4.1...
Június 7-9-én az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad rangos nemzetközi rendezvény színhelye volt: a Nemzetközi Lipicai Szövetség elnöksége, valamint kül...
2015.08.13-án FKV fertőzöttség gyanúja miatt a hatóság forgalmi korlátozást rendelt el Halásziban a Babos Tanyán. A lovastanyán lévő ló pozitív eredmé...
Elszoktunk a földszagtól - mondja a közhely. Amerre a szem ellát, a méregzöld vetéseket meg-megtörik a hatalmas, világító repcetáblák, a határban szor...
A lovak szeretete vitte a mezőgazdaság felé, gyakornok volt az Egyesült Államokban, kutatott és tanult Hollandiában, Franciaországban és Új-Zélandon,...
Az almaecet használatának tapasztalt elõnyei LÓ ÁLLOMÁNYOKBAN
Táplálkozási sajátosságok A ló teljes fogazata révén az abrakféléket szemesen, a szénát szálasan is jól megrágja, takarmányainak jó részét szívesen f...

Megtudtuk, hogy az előrejelzések szerint hogyan fogja érinteni a klímaváltozás a kontinenst.
Látványosan növekedett a biológiai termésnövelők piaca Magyarországon a tavalyi év során.
A várakozások szerint a baromfitakarmány-ágazat növekedése ellensúlyozni fogja a sertéstakarmány-piac zsugorodását.
Hogyan lehet megőrizni a friss zöldségek és gyümölcsök minőségét a logisztikai lánc minden egyes pontján?
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.