Nagyon fontos külterületi út újult meg!

Agro Napló
A Vidékfejlesztési Program keretében elérhető pályázati lehetőségeket a települések jól használták fel, amelynek egyik jó példája a helvéciai fejlesztés is – emelte ki Papp Zsolt az útátadó ünnepségen.
Fotó: Facebook/Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: Helvécia nagyközség önkormányzatának és az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programból nyújtott mintegy 300 millió forintos támogatásának köszönhetően több szakaszon újulhatott meg a Helvécia Kecskemét közötti külterületi útszakasz, amely beruházás nemcsak a helyi, hanem a környező lakosságnak, sőt Kecskemét megyei jogú városnak is rendkívül hasznos fejlesztés. A beruházás átadóünnepségén Papp Zsolt kiemelte, a most felavatott, több lépésben megvalósuló fejlesztés segítségével a térség lakossága jó minőségű, új, szilárd útburkolaton, könnyebben és gyorsabban érheti el Kecskemétet, valamint az M5-ös autópályát. Ezen sikeres beruházás is jól bizonyítja, hogy az Agrárminisztérium és a település elképzelései találkoztak, a közös munka eredménye pedig mindenki számára kézzelfogható – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Fotó: Agrárminisztérium

A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy az elmúlt fejlesztési időszakban az agrártárca két felhívást is megjelentett, amelyek a külterületi helyi közutak fejlesztését szolgálták. A két felhívás keretében az Irányító Hatóság összesen csaknem 1700 pályázó számára ítélt meg mintegy 172 milliárd forintnyi támogatást. Ennek köszönhetően, a karbantartó gépek beszerzése mellett, mintegy 2500 km külterületi földutat, valamint szilárdburkolatú utat építettek ki, újítottak fel, megkönnyítve a vidéki térségben élők mindennapjait.

A jelenleg futó programozási időszak hamarosan zárul a következő időszak fejlesztési programjának, a KAP Stratégiai Terv végrehajtásának előkészítése. A tárca bízik benne, hogy a helyi önkormányzatok továbbra is partnerek lesznek és közösen folytatódhat a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztése – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Emelt támogatások a tanyákon élőknek!

Emelt támogatások a tanyákon élőknek!

Az Agrárminisztérium által meghirdetett „Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című pályá...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02