Úgy érzi sok volt a csapadék? A kukoricának még jól esne

Agro Napló2023. július 21. 13:14

A következő napokban többször és többfelé számíthatunk akár heves zivatarokkal kísért záporokra, és néhány fokkal a kánikula is mérséklődik.

A mögöttünk álló 8-10 napban igen meleg időben volt részünk néhol heves zivatarokkal. Az ország nagy részén kevesebb csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál (1. ábra). A múlt hét első felében csak elszórtan alakultak ki záporok, zivatarok, de egy-egy hevesebb zivatar akár felhőszakadással ekkor is előfordult. Csütörtökön azonban már a hajnali óráktól délnyugat felől heves zivatarzóna haladt át az országon, melyet főként a Dunántúlon károkozó szélvihar is kísért (2. ábra). Aznap hazánk északi, északnyugati felén többfelé hullott le hirtelen 10-25 mm, de az Alföld keleti, délkeleti felén csak 1-5 mm esett (3. ábra). A múlt hét második felében száraz napok következtek, majd hétfőtől szerda estig főként északkeleten és délnyugaton voltak záporok, zivatarok, melyekből ezeken a tájakon helyenként 10-20 mm is lehullott (4. ábra). Az elmúlt harminc nap csapadékösszege azonban országosan nagy területen mutat 20-50 mm hiányt (5. ábra). A talaj felső fél méteres rétege a Dunántúl északi és délkeleti tájain, Budapest tágabb környezetében valamint az Alföld jelentős részén kritikusan száraz (6. ábra), de a mélyebb talajrétegek nedvességtartalma még kielégítő a növények számára (7. ábra).

Rövid megszakításokkal két hete tart a hőség, amely vasárnap és hétfőn tetőzött, amikor a napi középhőmérséklet a déli országrészben a 29-30 fokot is elérte (8. ábra). Többfelé éjszakánként sem hűlt 20 fok alá a levegő (9. ábra), napközben pedig 33-39 fokokat mérhettünk. Keddtől kissé mérséklődött a forróság, de még szerdán is 30-35 fokig melegedett a levegő – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) agrometeorológiai jelentésében, melyet az Agro Napló is megkapott.

1. ábra: Az elmúlt 10 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2023. július 19-ig (mm)

2. ábra: 24 órás szélmaximumok 2023. július 13-án (km/h)
 
3. ábra: Napi csapadékösszeg 2023. július 13-án (mm)
 
4. ábra: 5 napos csapadékösszeg 2023. július 19-ig (mm)
 

5. ábra: A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2023 július 19-ig (mm)
 
6. ábra: Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2023. július 19-én (%)

7. ábra: Talajnedvesség a talaj 50-100 cm-es rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2023. július 19-én (%)
 
8. ábra: Napi középhőmérsékletek 2023 július 17-én (Celsius fok)
 
9. ábra: Maximum hőmérsékletek 2023. július 17-én (Celsius fok)

A repce és az árpa betakarítása már a legtöbb helyen befejeződött, a búza aratása javában zajlik. A tarlók tárcsázása is már sokfelé megtörtént. A meleg, száraz napokon jól lehetett haladni a munkákkal.
A kukorica és a napraforgó a legtöbb helyen szépen fejlett. A kukorica a címerhányás állapotában van, a napraforgó pedig virágzik. Egyelőre a mélyebb talajrétegben még országszerte találnak vizet, de főleg az Alföldön már egyre jobban hiányzik számukra a nedvesség. A további optimális fejlődésükhöz a következő hetekben bőséges csapadékra lenne szükség a szemek képződéséhez, majd növekedéséhez (júliusban 100 mm csapadék lenne számukra optimális).

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a június második felére vonatkozó állapotot mutatják. Ebben az időszakban még magas az index értéke, de a kalászosok és a repce érése miatt már jelentősen csökken. A csökkenés a délkeleti országrészről (amely az előző időlépcsőt érintette) már az ország zömére áttevődött. A nyári növények zöld tömege ugyanakkor még kissé növekszik. Az anomália térkép szerint a sokéves átlagnál továbbra is országszerte magasabb az index értéke, azaz a növényzet fejlettebb, dúsabb, zöldebb a szokásosnál.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 760 és 880 foknap között alakul, az alacsonyabb értékek északon és nyugaton, a magasabbak délkeleten vannak, az országon belüli különbség egyre nő. Az összegzés kezdete óta folyamatos elmaradásban van a hőösszeg. A tavalyi évhez képest 40-90 foknap a hiány, a sokéves átlaghoz képest viszont már csak 10-40 foknap, az elmúlt időszakban sokat csökkent. Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai pár nappal később következnek be a szokásosnál.

A kukoricára számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Nyíregyháza  körüli területre vonatkozó agrogramokon[*] (10. és 11. ábra). A tavalyi évhez hasonlóan az idén is késve kezdődött a kukorica vetése. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talaj hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. A talajnedvesség kedvezően alakult még a vetés kezdeti időszakában, április közepétől azonban főként az Alföldön többfelé kevesebb csapadék hullott az ilyenkor szokásosnál, és május első dekádjában is kevesebb eső öntözte a friss vetést az optimálisnál. Így a felső talajréteg, ahonnan a kukorica ilyenkor a nedvességet gyűjti, elsősorban az Alföldön kiszáradt. A hónap közepén érkezett bőséges csapadék azonban pótolta nedvességet, a növények fejlődése optimálisan alakult, de északkeleten, ahol kevesebb esett, május végére ismét szárazzá vált a talaj. Június elején éppen időben érkezett az újabb csapadék, hogy megszüntesse a Tiszántúl északi felén kialakulóban lévő aszályt, majd a hónap utolsó dekádjában is országszerte záporok öntözték az állományokat. Július első két dekádjában is a záporos csapadékforma volt a jellemző, foltokban nagyobb mennyiség is leesett, míg egyes területek, főleg az ország középső széles sávja (nagyjából a Mosonmagyaróvár – Budapest – Szeged vonal környéke) egyre szárazabbá vált. A tenyészidőszak eddig eltelt részében hazánk nagyobb részén az optimális körül alakult az összegzett csapadék, tartósabb hiány a Tiszántúlon fordult elő.
A hőmérséklet áprilisban, májusban és júniusban is gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, így jelenleg az összegzett hőösszeg jócskán elmarad az optimálistól.

10. ábra: Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2023. július 19-ig (részletes magyarázat a szövegben)

11. ábra: Kukoricára vonatkozó agrogram Nyíregyháza térségére 2023. július 19-ig (részletes magyarázat a szövegben)

Az előttünk álló egy hétben gyakran változékony, de többnyire meleg időben lesz részünk. Pénteken és szombaton nyugat felől nedvesebb légtömegek érkeznek fölénk, több hullámban várható eső, zápor, akár heves zivatar. Szombaton a déli és keleti országrészben várható nagyobb mennyiség. Vasárnap és hétfőn száraz időben lesz részünk, majd hétfő estétől szerda estig ismét többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra, ekkor a több csapadék hazánk északi felén valószínű. Összességében a következő egy hétben sokfelé van esély 10-20 mm csapadékra, az északi országrészben 30-40 mm is hullhat. A hőmérséklet eleinte visszaesik kissé. A csúcsérték pénteken főként az Alföldön haladja majd meg a 30 fokot, a hétvégén pedig 30 fok körül vagy néhány fokkal az alatt alakul. A jövő hét elején ismét melegszik az idő, és átmenetileg visszatér a hőség 35 fok körüli maximumokkal, de szerdán egy hidegfront hatására északnyugat felől lehűlés kezdődik.

(Forrás: OMSZ)

Kövesse napról-napra az agrometeorológiai elemzéseket az Agro Napló főoldalán: www.agronaplo.hu!

[*] A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

Címkék:
kukorica, növénytermesztés, repce, mezőgazdaság, agrárgazdaság, árpa, gazdaság, kánikula, csapadék, agrometeorológia, szántóföldi növénytermesztés, mezőgazdasági piac, országos meteorológiai szolgálat (omsz), zivatar,