Negyvenezer négyzetméteres üvegházakat adtak át Csongrád-Csanád megyében

Agro Napló2022. november 21. 15:14

Folyamatos fejlesztésekre van szükség a hajtatásos zöldségtermesztés versenyképességének erősítése érdekében – jelentette ki az agrárminiszter kedden Szegváron.

Nagy István az Árpád-Agrár Zrt. és a Szentesi Paradicsom Kft. kettő új, egyenként 40 ezer négyzetméteres termesztő üvegházának átadásán azt mondta, az Árpád cégcsoport kertészete Magyarország egyik legnagyobb zöldséghajtató vállalkozása. Már az 1960-as évek végétől üvegházak és fóliasátrak építésébe kezdtek, aminek az olajipari próbafúrások során talált termálvíz adott lendületet.

Magyarország termálnagyhatalom, ráadásul ezeknek a forrásoknak a központja Csongrád-Csanád megye, tehát az üvegházakhoz szükséges energia gazdaságosan és fenntartható módon áll rendelkezésre – közölte a politikus.

A KSH adatai szerint tavaly az országban mintegy 80 ezer hektáron termesztettek zöldségféléket. Ebből 2132 hektárra becsülhető a takarás alatti termesztés területe, amely 71%-a Dél-Alföldön található.

Fotó: Pelsőczy Csaba, Agrárminisztérium

A Vidékfejlesztési Programon keresztül a kormány korábbiakban is támogatta a hajtatásos zöldségtermesztést. 118 pályázó nyert el több mint 17 milliárd forintot csaknem 800 ezer négyzetméternyi üvegház és 465 ezer négyzetméter fóliaház építésére, korszerűsítésére – közölte Nagy István.

A hajtatásos zöldségtermesztés és a hűtőházi kapacitások, valamint az áruvá készítési rendszerek fejlesztését szolgáló 2020-ban meghirdetett pályázatokon eddig 313 termelő nyert több mint 70 milliárd forint támogatást, melynek révén várhatóan 38 ezer négyzetméternyi új hűtőház és 1,86 millió négyzetméter új növényházi felület létesül. A kertészeti gépek, eszközök beszerzésére kiírt pályázaton 2296 termelő részesült 27,16 milliárd forint támogatásban. A precíziós fejlesztések elősegítésére pedig eddig 2618 termelő számára ítéltek meg 193 milliárd forintot – tudatta az agrártárca vezetője.

Nagy István kitért arra is, az agrárium vízgazdálkodási beruházásait segítő – a meghosszabbított határidő szerint 2023. június 30-án záruló – pályázaton az eddig meghozott támogatói döntések eredményeként 779 termelő részesült 52,5 milliárd forint támogatásban.

A miniszter közölte, az Európai Bizottság a napokban elfogadta a kormány közös agrárpolitikához kapcsolódó stratégiai tervét, amely a jövőben a támogatási rendszer alapjává válik. Hangsúlyozta, a hajtatásos termesztés fejlesztése továbbra is fontos cél, a kertészek a jövőben is számíthatnak például gépek, eszközök beszerzésének, növényházak, hűtőházak fejlesztésének támogatására.

Kiemelten fontos a mezőgazdasági üzemek energia-önellátásának növelése és az energiafüggőség csökkentése. Az ország geológiai adottságai alapján kifejezett cél a geotermikus-energia hasznosításában rejlő potenciál kiaknázása, többi közt az üvegházak fűtésére – hangsúlyozta a politikus, kiemelve, az ilyen fejlesztéseknél a támogatási intenzitás akár 80 százalékáig növelhető – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Fotó: Pelsőczy Csaba, Agrárminisztérium

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára leszögezte, a geotermális energia hasznosítása Magyarországon a korai zöldségtermesztés számára kitörési pontot jelent. Szentes térségében hatvan termálkút működik, melyek jelentős részben kertészeti termesztőberendezések energiaellátását biztosítják a legmagasabb csúcstechnológiával. A magyar kertészek helyzete felértékelődött, az energiaárak, illetve a szállítási költségek emelkedése miatt a holland, illetve a közel-keleti termelők elvesztették korábbi versenyelőnyüket. A korai paradicsom és a kaliforniai paprika termesztésének fokozásával növelhető lenne a magyar agrárexport – mondta az államtitkár.

Csikai Miklós, az Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a mezőgazdasági vállalkozás az elmúlt tíz évben, csaknem 10 hektár korszerű növényházat épített 9,856 milliárd forintos beruházással, a fejlesztés mintegy harmadát fedezte uniós támogatás. A beruházásoknak köszönhetően a cég termesztőfelületeinek több mint 50 százalékban technikailag is megújult, ezzel a következő 30 évre háromszáz családnak biztosítanak stabil munkahelyet.

Csikai Miklós, fotó: Arany Sándor Gábor

A legutóbbi – 2,838 milliárd költségű beruházás – során 40 ezer négyzetméteres új üvegház építése mellett korszerűsítették a cég szegvári telephelyén működő hűtőházakat, valamint befejeződött még egy 3 ezer négyzetméteres termesztőház rekonstrukciója. Régi üvegházakba 11 ezer hektáron magasnyomású párásítót telepítettek, hogy nyáron is minőségi paprikát tudjanak előállítani – tudatta a szakember.

Fotó: Pelsőczy Csaba, Agrárminisztérium

Katona Magdolna, a Szentesi Paradicsom Kft. ügyvezetője elmondta, a 2,84 milliárd forintos beruházással – 50 százalékos támogatás mellett – 40 ezer négyzetméteres üvegházat építettek 2300 négyzetméteres csarnokkal, ahova 70 ezer tő paradicsomot ültettek. A termesztőház kiszolgálására 2100 méter mélységű, óránként 115-120 köbméter 85 Celsius fokos termálvizet adó kutat fúrtak. A vállalkozás egy korábban emelt, 4,3 hektáros üvegház blokkja mellé pedig új logisztikai központot építettek, hűtőkamrával.

Katona Magdolna, fotó: Arany Sándor Gábor

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2013-ban alakult, 13 magánszemély tulajdonában álló Szentesi Paradicsom Kft. értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly – a 2020-ast 6 százalékkal meghaladva – 2,124 milliárd forintra növelte. A tervek szerint az idei árbevétel meghaladja a 3 milliárd forintot. A vállalkozás adózott eredménye 2020-ban 214, tavaly 241 millió forint volt. Az Árpád-Agrár Zrt. a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint tavaly 8,245 milliárd forint értékesítésből származó nettó árbevételt ért el, ami több mint 20 százalékkal haladta meg a 2020-ast. A vállalkozás adózott eredménye 2020-ban 362, tavaly 255 millió forint volt.

(Forrás: MTI/Agrárminisztérium)

Címkék:
növénytermesztés, mezőgazdaság, paradicsom, agrárgazdaság, hajtatás, gazdaság, üvegház, agrárminisztérium, nagy istván, árpád-agrár zrt., mezőgazdasági piac, farkas sándor, szegvár, szentesi paradicsom kft., csikai miklós, katona magdolna,