2024. október 13. vasárnap Kálmán, Ede

Végre több lesz a csapadék

Agro Napló
Országszerte mérséklődött az aszály az augusztus utolsó dekádjában kezdődött csapadékosabb időjárás hatására. A hét végéig nagy területen számíthatunk újabb kiadós csapadékra.

Az előző héten szerdán este nyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezett, amely péntek estig nagy területen adott 5-20 mm csapadékot, de Szeged térségében és a keleti határszélen 25-40 mm is esett. Ugyanakkor a Kisalföldre, a Mohácsi-sziget térségébe, a Dunaújváros – Jászberény – Sátoraljaújhely vonal környezetébe, illetve az Északi középhegységbe ezúttal alig jutott a csapadékból. Szombattól minden nap előfordultak záporok valahol az országban, de csak kis mennyiség hullott. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege nagy területen meghaladja a 10, az Alföld déli és keleti részén a 20 mm-t (1. ábra). Augusztus 20. után kezdődött egy csapadékosabb időszak, így az elmúlt 30 nap csapadékösszege csak kisebb körzetekben marad 30 mm alatt (2. ábra). A talajok felszín közeli része sokfelé átnedvesedett (3. ábra), de a 20-30 cm-nél mélyebb rétegekbe egyelőre csak kevés helyen jutott a nedvességből, az Alföld jelentős részén és a Dunántúl délkeleti tájain továbbra is igen szárazak a középső és mélyebb talajrétegek (4. ábra). Az aszály mértéke és területi kiterjedése leginkább a Tiszántúlon és a déli országrészben csökkent az elmúlt egy hétben, így súlyos aszály már csak kisebb foltokban fordul elő a Jászságban, közepes vagy nagyfokú aszály jelei viszont még sokfelé megfigyelhetők az Alföldön és a Délkelet-Dunántúlon (5. ábra) – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológiai jelentésében, amelyet az Agro Napló is megkapott.

 

1. ábra: 10 napos csapadékösszeg 2022. szeptember 7-ig (mm)  

2. ábra: 30 napos csapadékösszeg 2022. szeptember 7-ig (mm)  

3. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. szeptember 6-án (%)  

4. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában a talaj felső fél méteres rétegében 2022. szeptember 6-án (%)  

5. ábra: Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2022. szeptember 6-án
 

hőmérséklet csúcsértéke a hónap első napjaira 25 fok alá csökkent, szombat reggelre nagy területen kevéssel 10 fok alá csökkent a minimum. A héten lassan melegedett a levegő, szerdán már 30 fok közelébe emelkedtek a maximumok.

A napraforgó és a kukorica az érés fenológiai fázisában jár, előbbi növény betakarítása már javában zajlik. Nyári növényeink állapota nagyon vegyes képet mutat: nyugaton, délnyugaton, ahol a nyár első felében még aránylag kedvező volt a talajnedvesség, viszonylag jól fejlett táblákat látni, bár ott is sokat romlott a helyzet júliusban és augusztusban. Keleten azonban az öntözés nélkül termesztett növények megrekedtek a fejlődésben, az alacsony, elszáradt, felsült, cső nélküli táblákat jellemzően már le is silózták. Miskolc térségében a viaszérés vagy teljes érés állapotában vannak az állományok, nem minden táblában, de többnyire egy-egy cső van a növényeken. Ezek azonban jellemzően rövidek (6. és 7. ábra), és hiányosan berakódottak (8. ábra). A napraforgó állapota nem ennyire kiábrándító, legalább kis tányérok mindenhol vannak, Miskolc környékén általában 10-15 cm-esek a tányérok (9. ábra).

6. ábra: Kukorica Miskolc térségében 2022. szeptember 1-én (fotó: Kovács Attila)
 
7. ábra: Kukorica Miskolc térségében 2022. szeptember 1-én (fotó: Kovács Attila)
 
8. ábra: Kukorica Miskolc térségében 2022. szeptember 1-én (fotó: Kovács Attila)
 
9. ábra: Napraforgó Miskolc térségében 2022. szeptember 1-én (fotó: Kovács Attila)

Az elmúlt két és fél hétben érkezett csapadék sok tekintetben életmentő volt, bár a napraforgónak már nem számított, de a legalább részben zöld kukoricán még segített. A repce vetését el lehetett kezdeni, és a kiégett legelők is újrazöldülnek. Ugyanakkor a csapadékos idő jelentősen növelte a kórokozók fertőzésveszélyét a gyümölcsösökben.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken az augusztus második felére vonatkozó állapotot láthatjuk. A kéthetes időszak első hetében tetőzött az idei nyári aszály, majd 20-a környékén csapadékosra fordult az idő. Az index értéke ebben az időszakban állandó kultúráinkban, erdeinkben és a nyári növények esetében fokozatosan csökkenni szokott, az idén azonban ez a csökkenés csak a keleti, északkeleti országrészben, illetve északnyugaton jellemző, az ország középső részén, nagy területen növekedett a zöld tömeg mennyisége a jelentős csapadék hatására. Az anomália térképen továbbra is a vörös területek vannak túlsúlyban, de az előző időszakhoz képest csökkent a nagy negatív eltérést mutató terület nagysága, vagyis az aszály mérséklődése a zöld tömeg mennyiségének növekedésében is kimutatható.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1450 és 1600 foknap között alakulnak. A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek többnyire 90-120 foknappal haladják meg a  sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 110-170 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál és az ilyenkor szokásosnál körülbelül másfél-két héttel korábban következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidültek a fázisok a kényszerérés miatt.

Kukoricára vonatkozó agrogramot[*] Kaposvár és Békéscsaba térségére vonatkozóan mutatunk be (10. és 11. ábra). Késve kezdődött a kukorica vetése az idén. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talajok hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. Csapadék áprilisban több hullámban is érkezett, de a rekord száraz évkezdet után erre óriási szükség is volt. Május nagy részében csak nagy területi változékonysággal kialakuló záporok öntözték a friss vetést, így az ország jelentős részén a növény számára az optimálisnál jóval kevesebb csapadék hullott, és nagy területen kritikusan szárazzá vált a talaj felszín közeli rétege, ahonnan a kukorica ekkor a nedvességet gyűjtötte. A hónap utolsó hetében a déli, délnyugati országrészben, majd június első dekádjában nyugaton, északnyugaton esett nagyobb mennyiség, miközben keleten tovább száradtak a talajok. A június további része csak délnyugatra hozott komolyabb esőket, az ország nagyobb része szárazon maradt. Júliusban és augusztusban is folytatódott a csapadék egyenetlen eloszlása, szinte csak záporos csapadék hullott, a Dunántúl nyugati részén is egyre kevesebb, keleten viszont alig. A kritikusnak számító címerhányás időszakában csak az ország nyugati, mintegy ötödrészén állt rendelkezésre elegendő nedvesség a kukorica számára. Keleten sokfelé egyáltalán nem képződtek csövek a növényeken, már júliusban lesilózták a táblák egy részét. A szárazság augusztus első felében is folytatódott, a szemképződés fázisában is jelentősen alatta maradt a csapadék mennyisége az optimálisnak, az aszály a nyugati országrész egyre nagyobb részére terjedt ki. A Tiszántúlon a növények május közepétől, a Dunántúlon június közepétől – július elejétől szenvedtek a vízhiánytól. Országos, jelentős csapadék augusztus utolsó dekádjában érkezett, de ez már csak kevés helyen segített a növényeken. A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, de az átlagosnál kissé melegebb májusban intenzív növekedésnek indult a hőösszeg. Júniusban, júliusban és augusztusban is gyakran volt nyári meleg (amit a kukorica egyébként szeret, ha van nedvesség a talajban), egymást érték a hőhullámok, így a hőösszeg a nyár során az optimális érték körül alakult.

 

10. ábra: Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2022. szeptember 7-ig (részletes magyarázat a szövegben)

 

11. ábra: Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2022. szeptember 7-ig (részletes magyarázat a szövegben)

Az előttünk álló napokban változékonyra és csapadékosra fordul az idő. Ma hidegfront érkezik, majd szombat reggelre egy kis légörvény is képződik térségünkben. Így ma este, éjjel, majd szombatra virradóan várható nagy területen eső, zápor, zivatar. E mellett pénteken és vasárnap többfelé, majd hétfőn elszórtan alakulhatnak ki záporok, keddtől jelentősen csökken a csapadékhajlam. Összességében nagy területen várható kiadós 10-20 mm csapadék, északkeleten akár ennél is több hullhat. Az északnyugati szél szombaton, vasárnap és hétfőn nagy területen megerősödik. A hidegfront lehűlést hoz, a legmelegebb órák hőmérséklete jellemzően 20-25 fok közé esik vissza szombatra, a jövő hét első felében pedig sokfelé 10 fok alá csökkennek a minimumok és megjelennek a hajnali ködfoltok. A jövő hét közepétől újra melegszik majd a levegő.

Kövesse napról-napra az agrometeorológiai elemzéseket az Agro Napló főoldalán: www.agronaplo.hu!

(Forrás: OMSZ)

[*] A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A májusi eső aranyat érne az Alföldön

A májusi eső aranyat érne az Alföldön

A hét elején a Dunántúlon sokfelé esett eső, ugyanakkor főleg az Alföldön régóta nem volt jelentős csapadék. A héten csak elszórtan esik, a jövő héten...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?