2024. május 20. hétfő Bernát, Felícia

Fontos az agráriumban dolgozók társadalmi elismertségének növelése

Agro Napló
Az agráriumban és abból élőknek elemi érdeke, hogy az ágazat visszaszerezze társadalmi elfogadottságát, gazdasági súlyát – fogalmazott az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) VII. kongresszusán.

Farkas Sándor hozzátette: ehhez a minisztérium szak- és támogatáspolitikája mellett a mezőgazdaságban a generációváltás, az új technológiák bevezetése és alkalmazása, a hatékonyságnövelés, továbbá a szaktárca, az agrárkamara, valamint az érdekképviseleti szervezetek együttműködésére is szükség van.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt évek munkája felfelé ívelő pályára állította az ágazatot, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a mezőgazdaság teljesítménye tavaly elérte a 2720 milliárd forintot, 2010 és 2018 között 33 százalékkal emelkedett. De, mint fogalmazott, van még teendő, egyebek mellett szükség van az öntözésfejlesztésre, a digitális technológiák kínálta hatékonyságnövelésre, az élelmiszer-feldolgozás megerősítésére, és a szakképzési rendszer átalakítására.

Farkas Sándor hangsúlyozta: ha Magyarország ki tudja használni természeti adottságait, az évszázadok alatt felhalmozott tudást, a precíziós gazdálkodás adta előnyöket, akkor akár meg is duplázható Magyarország élelmiszertermelése. Ezzel 20-25 millió ember számára lehetne megtermelni a jó minőségű, biztonságos élelmiszert, amire a jövőben egyre nagyobb lesz a kereslet.

Az öntözésfejlesztéssel kapcsolatban az államtitkár úgy fogalmazott: hosszútávon öntözés nélkül rentábilisan már nem lehet gazdaságosan termelni. Ezért is tartja rendkívül fontosnak az AM – és személy szerint ő is - az Országgyűlés előtt lévő öntözéses gazdálkodásról szóló törvényjavaslatot. Emellett az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésére irányuló törekvéseket nevezte az elkövetkező időszak egyik legjelentősebb feladatának – olvasható a tájékoztatásban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?