Őszi búzára is készül ajánlati fajtalista

Agro Napló
A szakmai szervezetek közreműködésével őszi búzára is készít ajánlati fajtalistát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – közölte a köztestület az Agro Naplóval.

A jó fajtaválasztás hektáronként akár egy tonnával több termést is eredményezhet – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke a köztestület Vas megyei szervezete által Vasszilvágyon rendezett búza fajtabemutatón.

Az eseményen a bő egy évvel ezelőtt bemutatott többéves kamarai fejlesztési programjavaslatból megvalósult, gabonatermesztőket érintő eredményekről számolt be Győrffy Balázs, a fajtabemutatón.

A korábbi programjavaslat egyik fő eleme a termésbiztonság növelése volt, ezen a téren sikerült komoly előrelépéseket tenni – mondta a NAK elnöke. Hozzáfűzte: az Európában egyedülálló módon a teljes országot lefedő jégkármérséklő rendszerrel tavaly több tízmilliárd forint kárt sikerült megelőzni. Múlt évben a viharos időjárás miatt a bejelentett viharkárok éves szinten hatszorosára, a felhőszakadáskárok kétszeresére növekedtek, a jégkárok viszont 70 százalékkal csökkentek.

Nincs olyan technológia, amellyel teljes mértékben kiküszöbölhető a jégeső, az viszont garantálható, hogy a jégszemcsék mérete kisebb lesz, mint amik a NAK által kiépített és üzemeltetett, illetve az Agrárminisztérium (AM) által finanszírozott rendszer használata nélkül hullanának le – hangsúlyozta a NAK elnöke. Ezt jól bizonyítják a múlt hét végének eseményei: Európa több országában is heves zivatarok vonultak végig, amelyekből 8-10 cm átmérőjű jégdarabok is estek. Köszönhetően a jégkármérséklő-rendszer működésének, Magyarországon a legtöbb helyen főként borsó vagy cseresznye méretű jég hullott – jegyezte meg.

A termésbiztonság növelése mellett a fajtaválasztás fontosságára is hívta fel a figyelmet előadásában Győrffy Balázs. A Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Szövetséggel (VSZT) együttműködve az agrárkamara tavaly közzétette az ajánlati fajtalistát kukoricára. Az idén pedig az őszi búza kerül sorra. Összesen 44 elvetett őszibúza-fajta szerepel a tavaly ősszel indult posztregisztrációs kísérletben, ezek a hazai vetőmagpiac több mint 90 százalékát lefedik.

A fajtakísérleteket az ország különböző pontjain, összesen 10 településen zajlanak. Így arra is lehetőség nyílik, hogy a termelők a saját termőhelyi adottságaikhoz legközelebb eső kísérletek eredményei alapján hozzanak döntést. Az ajánlati fajtalisták célja, hogy a termelők támpontot kapjanak a fajtaválasztáshoz, és ezzel akár egy tonnával nagyobb termésmennyiséget, ezáltal 40-50 ezer forinttal nagyobb árbevételt érjenek el hektáronként – mondta a NAK elnöke.

A szántóföldi növénytermesztést érintő pályázatokról beszélt az államtitkár

A magyar mezőgazdaság egyik kulcságazata a szántóföldi növénytermesztés; hazánk kiváló adottságait - természeti erőforrásainkat és technológiai fejlettségünket - csak úgy lehet hatékonyan kiaknázni, ha az agrárfolyamatokat a magyar gazdálkodókra alapozunk - hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM)  vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár Vasszilvágyon, az ott tartott búza fajtabemutatón.

Az agrártárca tájékoztatása szerint a szántóföldi növénytermesztésről Viski József, elmondta: az a magyar mezőgazdaság egyik kulcságazata, amely a teljes mezőgazdasági termelés közel 40 százalékát adja. Hozzátette: az ágazat versenyképességének további növelése egyebek mellett a növények stressztűrő képességének javításával, a vízgazdálkodás fejlesztésével, a hatékonyabb és olcsóbb logisztikával, valamint a precíziós gazdálkodás alkalmazásával, valamint a digitális mezőgazdaság feltételrendszerének kialakításával érhető el.

A helyettes államtitkár emlékeztetett rá: a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében több, az ágazatot érintő pályázat esetében is már vannak eredmények. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatásnál eddig 270 milliárd forint értékben 13 700 nyertes pályázatot, míg az öko-pályázatok keretében 97 milliárd forint összegben 4200 nyertest hirdettek ki. A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére pedig összesen 49,57 milliárd forint áll rendelkezésre – fejtette ki a helyettes államtitkár 

Az unió Közös Agrárpolitikájával (KAP) kapcsolatban a helyettes államtitkár kiemelte: hazánk egy olyan új Közös Agrárpolitika elfogadásában érdekelt, amelyen keresztül a magyar gazdák a lehető legegyszerűbben igényelhetik, és kaphatják meg az őket megillető támogatásokat. Mint mondta: a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a vidékfejlesztésre fordítható források ne csökkenjenek és a vissza nem térítendő támogatások túlsúlya továbbra is megmaradjon a Vidékfejlesztési Programon belül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?