A pezsgő minőségi reneszánszát várják

Agro Napló
A magyar bor- és pezsgőkészítő szakmai közösség felkészültsége jó alapot ad a tradicionális pezsgő minőségi reneszánszának folytatásához – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, Etyeken.

Feldman Zsolt a Rókusfalvy Birtokon tartott első magyar pezsgőkonferencián arról beszélt az MTI tudósítása szerint, hogy a napjainkban Magyarországon forgalomba hozott borászati termékek 6-7 százaléka pezsgőféle, ami jelentős arány. Hozzátette, hogy a továbblépés lehetőségét a kormány megteremti, amiben segíthet az eredetvédelem, a földrajzi árujelzők alkalmazása, a termőhely és a termékek közötti kapcsolat erősítése.

Az államtitkár elmondta, hogy a nyughatatlan, alkotni vágyó és piaci lehetőséget érző borászok a pezsgőkészítés területén is előrébb akartak lépni és ebben partnerre találtak a kormányzatban; az adminisztrációs terhek csökkentésével a termelők alkotói szabadsága kiteljesedhetett. Hozzátette, a kormányzat figyel arra, hogy a szőlőterületek megújításához, a technológia fejlesztéséhez is segítséget adjon.

Rókusfalvy Pál borász, társszervező elmondta, hogy a rendezvény szempontjából fontos volt, hogy külföldi vendégeket is meghívhattak; érdemes megnézni a világban, hogyan készítenek pezsgőt és hogyan értékesítik azok, akik ezt a hagyományt már sok száz éve megteremtették.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Pezseg a pezsgőpiac

Pezseg a pezsgőpiac

Magyarországon évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő, hazánk ezzel a világ 10-11. legnagyobb pezsgőgyártója – derül ki a Nemzeti Ag...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!