2024. október 23. szerda Gyöngyi

Aggódva figyelik a nagy európai piacokat a mezőgazdasági gépgyártók

Agro Napló
Azt remélik a traktorgyártók, hogy három év visszaesés után idén végre magára talál az európai piac. A növekedés motorja Németország és Franciaország lehet, ám a rendelésállomány nem túl biztató – írja a Reuters.

Franciaország az EU legnagyobb növénytermesztője, de tavaly három évtized legrosszabb gabonatermését takarította be, ami a piaci árak mellett csökkentette a mezőgazdasági termelők nagyobb gépekbe történő befektetését is. Emiatt a franciaországi gépértékesítés tavaly 8 százalékkal csökkent, és a gyártók a megrendelések alapján arra számítanak, hogy az év első félévében hasonló mértékű csökkenés várható.

Az európai mezőgazdasági gépforgalmazás értéke 2016-ban körülbelül 4 százalékkal 24,6 milliárd euróra csökkent, ráadásul az észak-amerikai piac is gyenge volt, mivel az alacsony gabonaárak a gazdák vásárlóerejét csökkentették.

Ezzel szemben a kereslet Németországban, az EU Franciaország utáni legnagyobb géppiacán élénkülni látszik, és a gyártók azt várják, hogy idén Nagy-Britanniában és Spanyolországban is bővül az értékesítés.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a kisebb traktorokkal dolgozó mezőgazdasági ágazatok, mint például az olajbogyó- és a szőlőtermesztés, valamint nagy traktorokat vásárlók igénye élénkül, míg a közepes méretűeké tovább szűkül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?