Hitelek fenntartásával, megkötésével kapcsolatos költségekhez támogatás igényelhető

Agro Napló
A csekély összegű támogatást a meglévő hitelek fenntartásával, illetve az új hitelszerződések megkötésével kapcsolatos költségek után lehet igényelni.

Azok a – hitelprogramban meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő – vállalkozások tehetik ezt meg, amelyek a kedvezőtlen időjárás miatt szükségessé váló támogatásokról és az azokkal összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról szóló 77/2015. (XII.1.) FM rendelet 1. mellékletben meghatározott település valamelyikén, mint székhelyen, telephelyen vagy fióktelepen a Rendelet 2. mellékletben meghatározott TEÁOR' 08 szerinti tevékenység valamelyikét a hitelkérelem beadásakor főtevékenységként folytatják vagy a hitelkérelmen hitelcél szerinti tevékenységként megjelölt, és a hitelprogram keretében 2016. március 31-ig megkötött hitelszerződéssel rendelkeznek.

A támogatási kérelmet évente január 1. és 31. között, valamint július 1. és 31. között kell benyújtani az:

  • Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében felvett hitel esetén a 146/2015. (XII. 03.) számú MVH Közlemény,
  • MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 alapján felvett hitel esetén a 149/2015. (XII.03.) számú MVH Közlemény,
  • MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 alapján felvett hitel esetén a 151/2015. (XII.03.) számú MVH Közlemény
  • szerinti nyomtatványokon a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz az előírt mellékletek csatolásával együtt.

    Forrás: MVH

    Címlapkép: Getty Images
    NEKED AJÁNLJUK
    Vidékfejlesztési Program újratöltve

    Vidékfejlesztési Program újratöltve

    Augusztus végén megjelentek a Széchenyi 2020 weboldalán az Állattartó telepek fejlesztésének támogatására és Kertészeti üzemek korszerűsítésére igényb...

    CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
    KONFERENCIA
    Portfolio Agrárium 2025
    A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
    EZT OLVASTAD MÁR?