A termésbecslés a szóban forgó kultúráknál áru- és takarmánytermesztés esetén a következő fázisokból áll:

• vetésellenőrzés,
• kelés idejének, körülményeinek figyelemmel kísérése,
• őszi állapotminősítés,
• tavaszi állapotminősítés,
• előzetes számszerű termésbecslés,
• végleges számszerű termésbecslés.

Ez a megfigyelési, mérési sorozat bővülhet a biztosítási körbe tartozó kárbecslésekkel, a vetőmagtermesztésben pedig az előírt hivatalos OMMI szemlékkel.

Történjék bármilyen célból is a termésbecslés, a mindenkori eseteknek szakmai motivációi és tudományosan kidolgozott matematikai-statisztikai mérési, értékelési módszerei vannak. A legfontosabb szakmai motiváció egyszerű: a jó gazdát mindig is érdekelte, hogy mi lesz a munka gyümölcse, mekkora lesz a várható termés, az egyes munkafázisok hogyan sikerültek. Összehasonlítja részeredményeit az előző év adataival, a szomszédoknál látottakkal, több tábla és fajta esetén vizsgálja az eltérések okait. A matematikai-statisztikai módszerek pedig segítenek a szubjektivitásból adódó hibákat mérsékelni és a mérési adatokat megbízhatósági értékekkel jellemzik.

A termésbecslés tulajdonképpen egyidős a tudatos növénytermesztéssel, de jelentőségét először igazán a kereskedők és a bankok ismerték fel. A tudományos alapokon nyugvó termésbecslés a XIX. században alakult ki (az USA-ban 1860-ban, Franciaországban 1880-ban, Oroszországban 1894-ben hoztak erre törvényt). Magyarországon az 1781-1785. években pusztító aszályt követően II. József császár 1784-ben adott ki rendeletet az őszi vetések és a tavasszal megmaradó területek évről-évre történő felmérésére. A Monarchia koronaországaiban 1860-tól tették kötelezővé a vetési adatok közlését. Ezt a munkát 1898-tól az akkor megalakuló FM irányította, a XX. század közepétől pedig az FM (és más elnevezésû jogutódjai) és a KSH közösen végzik. A tudományos alapokon nyugvó termésbecslési kutatások 1968-ban kaptak először komoly állami támogatást. A honi modern termésbecslés megalapozói, akik ezekben a kutatásokban jelentős eredményeket értek el, megérdemlik, hogy név szerint is megemlékezzünk róluk: Bartos L., Podány T-né, Simon B., Szekeres J. Napjainkban már űrtechnika (GPS rendszer) segíti a termésbecslést is, ami persze még hosszú ideig nem nélkülözheti a „szakmai szem” sokoldalúságát, különösen a szubjektív megfigyeléseknél, így az állapotminősítéseknél sem.

A kis történeti kitérő után térjünk vissza a nyár végi- és őszi vetésű növények állapotminősítéséhez (szinonim elnevezése az állapotbecslés). Remélhetőleg a gazdatársak már végeztek a vetéssel. Alaposan ellenőrizték a vetési munkálatokat, figyelemmel kísérték a kelést és hasznos következtetéseket vontak le.

Az őszi állapotminősítés ideje fajoktól (esetenként fajtától) függően is változik, a kelés és az első hó leesése közötti időszakra tehető, célja többféle:

• az eddig elvégzett és az eltervezett munkák közötti összhang vagy eltérések megítélése, okainak feltárása;
• az állomány kondíciója, egészségi állapota alkalmas-e a sikeres átteleléshez;
• az állomány összképe valószínűsíti-e a tervezett termés elérését?

A minősítés vonatkozhat táblarészekre, táblákra, vagy a gazdaság egészére. Az ilyen minősítés módot nyújt arra is, hogy a gazdaság egész vetésállományának minőség szerinti összetételét megadjuk, például az őszi búza vetésterületén az állomány 50 %-a jó, 30 %-a közepes, 20 %-a gyenge.

A 2003. évi őszi állapotminősítésnek külön hangsúlyt ad az év végéig kötelező regisztráció, a jövő évi támogatási rendszer remélt előnyeinek minél nagyobb mértékű kihasználása, melyekhez igen jól jönnek a minősítés adatai.

Az állapotbecslések az időszak korai szakaszában készülnek és a várható eredményeket még jelentősen módosíthatják a hátralévő időszak időjárási viszonyai. A különböző idejű termésbecsléseket (így az őszi állapotminősítést is) lehetőleg ne egyedül végezzük („több szem többet lát”). Feltétlenül vigyünk magunkkal: mérőszalagot, jegyzetfüzetet, számológépet, feljegyzéseket az elvégzett munkákról, esetleg előre szerkesztett munkalapokat az adatrögzítéshez, mely a mérési eredmények kiértékelését nagyban megkönnyíti. A munkalapokat célszerű úgy tervezni, hogy a szubjektív elemek is összehasonlíthatók legyenek (táblánként, fajtánként). A színre vonatkozó megjegyzéseket például osztályozva rögzítsük:

haragos zöld (5)< BR>

élénk zöld (4)< BR>

sárgás zöld (3)

De ugyanígy járhatunk el a kultúrállapot, a kiegyenlítettség, stb. jelölésénél is. Hasznos segítőnk lehet egy (teleobjektívvel felszerelt) fényképezőgép vagy kamera, különösen, ha számítógéphez is csatlakoztatható (digitális változatok).

Az állapotminősítés minden elemének megbízhatósága (valós kép nyújtása) nagymértékben a mintavételi helyek (mintaterek) elegendő számán, területén, kijelölési pontjain múlik. Általánosan elfogadott, hogy először átlós irányban járjuk be a táblát, így szerezzünk egy bizonyos összbenyomást. Ezt követően jelöljük ki a mintatereket úgy, hogy azok reprezentálják az egész területet. Minél heterogénebb az állomány, annál több mintatérre van szükség. Mivel a nyár végi- és őszi vetésű növények túlnyomó többségét gabona- vagy dupla gabona sortávolságra vetik (pl.: őszi káposztarepce), ezért sorszakaszok képezik a mintatereket (lásd 2. sz. táblázat) és a mért adatokat számoljuk át m2-re, ha-ra. Ugyancsak a 2. sz. táblázatban találhatók adatok arra vonatkozóan, hogy közepesen kiegyenlített növényállomány esetén, táblamérettől függően mennyi is az elegendő mintatér. Ajánlatos a mintaterek egy részét maradandóan megjelölni, esetleg térképvázlaton feltüntetni, hogy a későbbi termésbecsléseknél újra rájuk találjunk.

Az állapotminősítés megfigyelésekből (szubjektív elemek) és mérésekből áll össze. Megfigyeléseink vonatkozhatnak a korábbi munkák minőségének vizsgálatára vagy az állomány kondíciójának megállapítására.

Az előző munkálatokra vonatkozó megfigyelések:

• az elővetemény, a talajelőkészítés hatásai;
• a trágyázási „szóráskép” megjelenése a fejlettségben, a színek közötti eltérésekben;
• különböző vetési hibák vizsgálata (csatlakozó sorok, „ablakos” foltok, eltömődött csoroszlyák, a vetés egyenlőtlensége a mélység, a sűrűség tekintetében, szegélyvetés hiánya);
• az előveteményben használt herbicid káros utóhatása;
• az elővetemény gyomosító hatása (árvakelés megjelenése száraz nyár esetén);
• növényvédelmi beavatkozások hatásai.

Az állomány kondíciójára vonatkozó megfigyelések:

• kiegyenlítettség a növénymagasság alapján;
• a talaj borítottsága;
• a bokrosodás mértéke (őszi árpa, rozs, tritikálé);
• levélszám (őszi káposztarepce, lucerna, bíborhere);
• fajra, fajtára jellemző szín, elszíneződés;
• megjelent gyomok (faji felismerés lényeges);
• kórokozók, kártevők jelenlétére utaló nyomok;
• őszi esőzések (esetleges kelesztő öntözés) nyomán kialakult pangóvizes foltok, amelyek a tél végi hóolvadáskor is „visszaköszönnek”;
• megjelent vadváltók, vadkárok;
• nettó területet csökkentő, nem kívánatos „új utak”.

Mérési munkák az állapotminősítés során:

• növényszám, db/folyóméter (fm), a növénytársításoknál (3. sz. táblázat) mindegyik komponensre vonatkozóan;
• átlagos növénymagasság (cm/fm);
• kalászosoknál a bokrosodási csomó kialakulása a felszín alatt (cm - kívánatos: min. 3 cm);
• őszi káposztarepcénél a levélszám (db - kívánatos: 9-12 db);
• lucernánál a gyökértörzs vastagsága, átmérője közvetlenül a felszín alatt (cm - kívánatos: 0,2-0,4 cm).

Mivel a mintaterek (sorszakaszok) kijelölése kulcskérdés, ezért tartózkodjunk azokat a szegélyeken (ide értendők a mûvelőutas vetés szélső sorai is), a tábla szélein kijelölni. A 3. sz. táblázatban bemutatott példára hivatkozva különleges jelentősége van a növényszámnak. A mindenkori megítélés alapja a vetés előtt kiszámolt, vetni kívánt csíraszámtól való eltérés.

Dr. Késmárki István - Petróczki Ferenc